Pesti Srácok

Azbej Tristan: Magyarország az azonnali fegyverszünet és a béke pártján áll

Azbej Tristan: Magyarország az azonnali fegyverszünet és a béke pártján áll

A Külügyek Tanácsa fejlesztési minisztereinek ülését március 8–9. között rendezték meg Stockholmban; a magyar kormányt Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára képviselte – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken.

A kétnapos tanácsülésen a globális egészségügy helyzete, az ukrajnai háború és Ukrajna újjáépítése, valamint a multilaterális bankok reformja került napirendre. Az esemény kiemelt vendégeként köszöntötték Tedrosz Adhanomot, a WHO vezérigazgatóját, és videohívásban bejelentkezett Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes, akivel megvitatták az ország újjáépítésének lehetőségeit.

Azbej Tristan ismertette, hogy Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius segélyakciójával támogatja a háború áldozatait és továbbra is elkötelezetten kiáll az agressziót elszenvedett ukrán emberekért. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a legsürgetőbb feladat az emberéletek kioltásának megállítása, ezért Magyarország az azonnali fegyverszünet és a béke pártján áll. A fejlődési együttműködés tekintetében a magyar kormány fontosnak tartja és részt vesz a nemzetközi fejlesztési együttműködések előmozdításában. Az államtitkár rámutatott, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben közel megháromszorozta hivatalos fejlesztési hozzájárulását. Ugyanakkor kitart a migráció megállításával kapcsolatos álláspontja mellett és ellenzi mindazon intézkedéseket, amelyek hatására tovább erősödik a népvándorlás.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.