Pesti Srácok

Azért nem tiltott Svédországban az ISIS zászlója, mert mindenkit egyformán gyűlölnek

Azért nem tiltott Svédországban az ISIS zászlója, mert mindenkit egyformán gyűlölnek

Mivel az Iszlám Állam mindenkit gyűlöl, nemcsak egy jól körülhatárolható csoportot, a svéd jog szerint jelképeinek használata nem meríti ki a gyűlöletbeszéd és gyűlöletre való uszítás kategóriáit – legalábbis ezzel az érvvel nem emelt vádat egy szíriai bevándorló ellen egy svéd ügyésznő. Az Iszlám Állam zászlaját kiposztoló férfi ugyanis úgy védekezett, a zászló az iszlám vallás szimbóluma, a terroristák csak kisajátították. A döntés nyomán Svédországban mindenki szabadon használhatja az Iszlám Állam zászlaját.

Teljesen legális az Iszlám Állam zászlója Svédországban, és használója nem követ el gyűlölet-bűncselekményt Gisela Sjövall ügyész szerint - írja a The Guardian. Az ügyésznő döntését azzal indokolta, hogy a zászló használata azért nem gyűlölet-bűncselekmény, mert az Iszlám Állam mindenkit gyűlöl, és nem csak egy jól körülhatárolható csoportot.

Az elmúlt héten hozott döntésével az ügyésznő nem emelt vádat az ellen a 23 éves szíriai bevándorló ellen, aki júniusban a hírhedt zászlót kiposztolta saját Facebook-oldalára. A Göteborghoz közeli Laholm település rendőrsége ennek nyomán indított nyomozást gyűlöletbeszéd elkövetésének gyanújában. Az ügyésznő kifejtette, a horogkereszt az antiszemitizmus jelképe volt, ugyanez azonban nem mondható el az Iszlám Állam zászlójáról, ugyanis a szervezet a keresztényeket, a síita muzulmánokat, a jezidákat a melegeket és számos más csoportot is gyűlöl, köztük a zsidókat is.

A The Guardian megjegyzi, a svéd jogalkalmazás szerint ahhoz, hogy egy kép vagy nyilatkozat kimerítse a gyűlöletre uszítás kategóriáját, szükséges hogy egy jól beazonosítható csoport egy tagját megfenyegessék vagy becsméreljék faja, bőrszíne, nemzeti vagy etnikai hovatartozása, vallása vagy szexuális irányultsága miatt.

PestiSracok facebook image

Sjövall a Hallandposten-nek az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, ha lett volna a szövegben kifejezetten például a homoszexuálisokra vonatkozó utalás, más lenne a helyzet. Az ügyésznő felidézte, amikor a fiatalembert letartóztatták, úgy védekezett, nem támogatja az Iszlám Államot, és a zászlót különben is széles körben használják a muzulmánok körében. Ugyanerről beszélt a vádlott védője, Björn Nilsson is, aki szerint a férfi azt állította, a zászló nem kizárólag az Iszlám Államé, hanem egy szimbólum, amelyet az iszlám vallás sok száz éve használt, mielőtt a szélsőségesek kisajátították volna.

Hasonló eset történt 2014 októberében Angliában, amikor a brit rendőrség letartóztatott egy férfit, Ali Iqbal-t aki egy fekete iszlamista zászlót tett ki egy boltjába, a kelet-londoni Walthamstowban. Később azonban elengedték a büntetését, mert azzal érvelt, ez egy hagyományos iszlám zászló, amelyet az ISIS isajátított. A rendőrség akkor azt mondta, a zászló az iszlám vallás öt pillérének egyikét képviseli, ezért nem illegális szimbólum. A tulajdonos végül eltávolította a zászlót.

Teljes cikk

itt

olvasható.

Forrás: theguadrian.com, f

otó: christianexaminer.com

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.