“Kétszínűek! 2012-ben egyetlen egy ellenzéki párt sem támogatta a kata létrehozását!” – írta közösségi oldalán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák előkereste és meg is osztotta a 2012-es szavazás eredményét a kisadózók kedvező adózási formájáról. Csak a Fidesz szavazott igennel az akkori javaslatra. 2020-ban még a Népszava is éles kritikákkal illette a katát – Deák Dániel ezeket is összegyűjtötte, és a mai tüntetésről sem rejtette véka alá a véleményét.
Még a baloldali Népszava is arról írt már két éve a kata kapcsán, hogy az ma már jobban bünteti a becsületesen, bejelentett fizetésért dolgozókat, mint ahogy azt a bevezetésekor számolták
– emlékeztetett a XXI. Század Intézet elemzője. Deák Dániel kifejtette, hogy azért csaltak ennek az adózási formának a választásával, a dolgozók katásként való foglalkoztatásával, mert például egymillió forintos fizetésnél a katás adóteher mindössze 6 százalék, míg ugyanez munkaviszonyban veri az ötven százalékot.
Az elmúlt években túl népszerű lett, a cégek nagymértékben szervezték ki munkavállalóikat katázó vállalkozásokba, így jelentős adót spóroltak, ezzel pedig a munkavállalók jelentős nyugdíj-várománytól estek el
– vélekedett közösségi oldalán az elemző. Hozzátette, hogy a Pénzügyminisztérium tervei szerint a kata új szabályai egyértelmű viszonyokat teremtenek a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is: az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják.
Alternatíva lehet az átalányadó az egyéni vállalkozók számára, amelynek kedvezőbb feltételei már 2022. január 1-től életbe léptek. Az átalányadózó vállalkozónak a tevékenysége alapján alkalmazható vélelmezett költséghányad szerint számolt jövedelme alapján kell megfizetnie az adókat és járulékokat. Az adóalap akár 10 százalék is lehet, emellett egy mentesített jövedelemrész is bevezetésre kerül.
Deák Dániel a kata szabályainak módosítása ellen szervezett tüntetésről is kifejtette véleményét. Megjegyezte, hogy a demonstrációt a Facebookon, álprofillal szervezték. A tüntetésen megjelentek két külföldi multi futárjai is.
Ők tipikusan azok a munkavállalók, akiket a külföldi multik a katába kényszerítettek azért, hogy adót “optimalizáljanak”. Pontosan az ilyen multik tolták bele például a biciklis futárokat ebbe a helyzetbe a nagyobb haszon reményében, most pedig mobilizálják őket a tüntetésre
– jegyezte meg Deák Dániel.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS