Stop the War!

A minap szörföztem a nagy rock és beat zenészek albumjaiban, amikor fülemben csendült John Lennon fantasztikus látomása, az Imagine, aminek zenéje, képi alkotása s szövege még mindig különleges egységet, erőt sugárzott. Ahogyan Yoko Onoval a ködös, párás ösvényen érkeznek egy magányos villához. Minden fehér, a falak, a zongora, fehér stólában Yoko, a lassan kinyíló fehér spaletták, először a beszűrődő fény, amely a teljes világosságba megy át, miközben a fekete ruhában éneklő Lennon dala maga a valóság, a szörnyű ráébredés, hogy mi történik itt a világban...
Ő tudja, hiszen ekkor háború van Vietnámban, Közel-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában, ahol az emberek gyilkolják egymást a hatalomért, a nagyobb területért, a pénzért vagy egy hamis ideológiáért, miközben emberek milliói halnak éhen, gyerekek, anyák százezrei vesztik életüket az értelmetlen háborúkban. John Lennon egy békés világ elfogadására ösztönzi az embereket a múlt század hetvenes éveiben, ahol elválasztó határok és vallások nélkül lehet élni. S ekkor még nem tudhatja, hogy majd éppen ő válik az erőszak, a gyilkosság áldozatává New Yorkban 1980 december 8-án, amikor is egy lemezfelvételről hazatérve Yoko Onoval a Dakota ház előtt, egy Chapman nevezetű fiatalember lelövi. Meggyilkolták a béke szószólóját, a béke mozgalmak, tüntetések jelszavának ötletgazdáját: a WAR IS OVER (Véget ért a háború), MAKE PEACE, NOT WAR! (Csinálj békét, ne háborút!), GIVE PEACE A CHANCE! (Adj esélyt a békének!) és így tovább.

Képzeld, hogy nincs mennyország
Könnyű, csak próbáld meg!
’S alattunk pokol sincsen
Felettünk csak a kék ég.
Képzeld, hogy minden ember itt és most él
Országhatárok mind megszűnnek
Mindenki szabadon jön-megy
Nem kell többé háborúzni
Vallásért sem ölnek már
Képzeld, hogy minden ember
Békességben él! A-ha”
– énekli Lennon.
Nemcsak Lennon énekelt a békéről
Hallgatom tehát az Imagine andalító, fülbemászó dallamát, a "Képzeld el, amikor...; Nincs kapzsiság, sem éhség,;Testvérként él minden ember; Képzeld, hogy ez a világ mindannyiunké!” A fehér szín nála nem a megadás, hanem az ösztönzés, a kihívás, az akarat, a bátorság. Az esküvőn fehér ágyban, fehér párnákkal, fehér virágokal, fehér paplan alatt John Lennon és Yoko Ono a felirattal Hair peace, Bed peace, ami nem egyszerűen egy hippis, polgárpukkasztó jól sikerült reklám volt, hanem egy fontos üzenet: bármi áron, bármilyen formában harcolj, küzdj meg a békéért. S ez nem lózung volt, hiszen lassan véget értek a háborúk Vietnámban, Nicaraguában, a Közel-Keleten, igaz máshol újra fellángoltak, mint például Irakban, Afganisztánban. De nem ez a lényeg, hanem e nagy, korszakalkotó zenésznek a vágya az élhető életért, az igazságért. Talán-e felelősség, az egymásért és másokért vihette rá Harry Belafontét, Lionel Richie-t, Michael Jacksont és Stevie Wandert, hogy 1985-ben összehozzanak egy nagy közös jótékonykodó koncertet, a legnagyobb amerikai popsztárokkal az afrikai éhező gyerekek megsegítésére: We are the world, Mi vagyunk a világ, Miénk a világ. Ezek a dalok voltak a világbékét akaró embereknek a szimbólumai.
Elgondolkodtató, hova lettek a múlt hősei, hova tűntek azok a művészek, filozófusok, tudósok, popsztárok, akik a XX. században hajlandóak voltak bátran kiállni a háború ellen s arcukat adni a béke megteremtéséért, megőrzéséért? Hol vannak a lázadók, a békéért éneklők, az elnyomottak gyámolítói mint Elvis Presley, a Rolling Stones, Simon and Garfunkel, Elton John és Freddie Mercury?
A mai nagy sztárok az Egyesült Államokban és Európában talán észrevették, hogy háború dúl és most nyolcvan év után ismét Európában. Két szláv testvér nép, az orosz és az ukrán gyilkolja egymást, mialatt az Európai Unió vezetői, főként a németek -Ursula von de Leyen, Manfred Weber, Friedrich Merz- szítják a háború tűzét, amiből akár világháború is lehet.
- A németeknek nem volt elég egy totális vereség az első és a második világháború végén? Nem akarnak tanulni a múlt történelméből? Úgy látszik Európát senki nem akarja megmenteni, megint bele akarják rántani akaratunk ellenére egy világégésbe. Miért nem vonulnak ki az utcákra milliók, hogy tiltakozzanak a háború ellen? Miért nem állnak az élére ennek a mozgalomnak koncertekkel, megszólalásokkal a világhírű művészek? Ennyire megfertőzte, megfélemlítette volna Európát, Amerikát a woke, a gender, az lmbtq és a globalizmus, melynek célja nem más mint a rombolás, az emberiség össze katyvaztása, elpusztítása?
Ahogyan látom a világsztár amerikai rockénekes, Bruce Springsteen azzal van elfoglalva, hogy az USA elnöke, Donald Trump ellen daloljon, annak ellenére, hogy végre van egy amerikai elnök, aki őszintén békét, megnyugvást akar a világban. Miért nem tiltakozik dalaival az ukrán-orosz háború ellen, vagy Zelenszkij és az EU bűnös, háborús politikája ellen? Nem beszélve, hogy Robert de Niro, Tom Hanks, Hugh Grant és más világhírű színészek szükségesnek tartják Donald Trump lejáratását, mint ahogyan a 68. Grammy gálán elsősorban negatív, gúnyolódó kontextusban merült fel a neve az amerikai elnöknek: többen a köszönőbeszédükben a bevándorláspolitikáját kritizálták, a vörös szőnyegen több sztár – köztük Justin Bieber is – ICE-ellenes (Bevándorlási és Vámhivatal) kitűzőket viselt. Az est házigazdája, Trevor Noah a színpadon többször viccelt Trumppal. Hugh Grant angol színész – a Soros vagy az amerikai demokraták kérésére?- Magyarországot élesen kritizálta, miszerint nálunk diktatúra van, nincs jogállam. Ennyire kézben tartja a világ művészeit a balliberális, globalista magán- pénzhatalom, hogy nem merik arcukat adni az európai háború ellen a békéért. Az HBO egyik amerikai politikai sorozata a hatalmi harcokról szól s odáig elment, hogy nemcsak a republikánusokat támadta, hanem személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt. Hogyan kerül a csizma az asztalra? – kérdezhetnénk. Pedig tény. A sorozat szerint egy ,,jobboldali jelölt elfogadhatatlan, mert az egy nacionalista segg. Mérgező". Aki számáraa diplomácia nem más, mint szarvasvadászat Orbán Viktorral...
Rá kellene ébrednie mindenkinek, hogy a médiát, a világ információ áramlását legkevesebb másfél évszázad óta a liberálisok, a kommunisták tartják kezükben. Hol progresszíveknek -PC, piszi, politikailag korrekt- álcázzák magukat, hol megjelennek a nyílt társadalom szlogennel, ami egyáltalán nem emberbarát, hanem népek, nemzetek elhallgattatására, elnyomására szerveződött. Valójában ők a globalisták, akik a világot a kiválasztottak kezében akarják tartani s érdekük szerint politizálnak. Gyűlölik, ami keresztény, ami konzervatív, ami nemzeti, ami jobboldali. Olykor a kommunisták szekerét tolják az Egyesült Államok ellen, mint például a vietnámi háború s máskor támogatják az öldöklést a fegyverlobbival együtt, mint most az ukrán-orosz háború esetében. Ha kell elhallgattatnak, lehetetlenné tesznek vagy az egekbe emelnek. A dollár milliókkal támogatott művészek szájára manapság lakatot tettek. Ezért hallgatnak és nem mernek a békéért megszólalni. Ma Európában szégyennel és kirekesztettséggel jár, aki a háború ellen szól. Lásd Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.
Így hát egy ideig marad nekünk a Stop the War, vagyis az a póló felirat, amit John Lennon és Yoko Ono viselt.







