béke
Nem kell tangában vonaglanom az Andrássy úton, tehát szabad vagyok
Láttuk a bécsi Pride-ot. Sajnos. De szerencsére, csak felvételeken. És azon gondolkoztam közben, hogy egyesek szerint ebben merül ki a szabadság. Sőt, ez maga a szabadság. Szóval beszélgessünk egy kicsit róla, hogy mi is az valójában. Vagy legalábbis arról, hogy mi biztosan nem az: például tutira nem az, amikor emberek kamion platóján vonaglanak bugyogóban, meg láncon vezetik egymást kutyaruhában, ráadásul fényes nappal, a gyerekek szeme láttára. Az viszont már közelebb áll a szabadsághoz, amikor az ember eldöntheti, hogy akarja-e ezt látni, vagy ennek teret engedni. Az meg még közelebb van a szabadsághoz, amikor valakire nem kényszeríthetik rá azt, amire nemet mondott. Az ilyen fajta szabadság pedig cseppet sem maradi vagy unalmas, még ha a nőnek öltözött kutyaférfiak annak is tartják. A régi iPod Shuffle-nek és az unalomnak rengeteg köze van az életveszélyes politikai döntésekhez
Ahogy az ember öregszik, úgy kezd egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítani régi kütyüknek, amik annak idején örömet okoztak. Éppen ezért tölt el boldogsággal, amikor az én koromban azt látom, hogy Amerikában a Z generáció életében újra divat a klasszikus iPod Shuffle, amiért kapkodnak a fiatalok, pedig már nem is gyártják. Tudják, arról a kütyüről beszélek, aminek még nem volt érintőképernyője, csak egy pici kontrollpanel az elején, és akkora, mint egy öngyújtó, rá lehet csíptetni az övre. Ja, természetesen csak bedugós fülhallgatóval használható. Ez látszólag teljesen jelentéktelen téma, de ha meg akarjuk érteni, hogy miért van, hogy jólétben unatkozó emberek valamiért le akarnak számolni a biztonságot jelentő civilizációjukkal, vagy hogy miért akarnak mindenképpen háborút Oroszországgal, akkor mégis érdemes gondolkozni az iPod Shuffle-ön, és ezen a jelenségen.