Katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulóján, péntek reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. Este az áldozatok emlékére országszerte gyertyagyújtás tartanak.
A hagyományokhoz híven pénteken reggel a megemlékezések a Kossuth téren kezdődtek, ahol a Himnusz hangjaira vonták fel, majd a Szózat kíséretében engedték félárbócra a nemzeti lobogót. A megemlékezésen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, továbbá pártok, katonai és állami szervezetek képviselői is.
A központi rendezvények a XVIII. kerületi Hargita téri 1956-os emlékműnél folytatódnak, ahol Áder János köztársasági elnök és Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke mond beszédet. A résztvevőket Ughy Attila polgármester köszönti. Délután a Rákoskeresztúri új köztemetőben található Nemzeti Emlékhelyen, a 300-as parcellánál Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet.
Országszerte gyertyagyújtással emlékeznek az áldozatokra
Este a Szent István-bazilikában tartanak ünnepi hangversenyt, 19 órától pedig országszerte gyertyagyújtást szerveznek az áldozatok emlékére. Budapesten a Duna-parton fáklyákkal, a Szent István-bazilika előtt és az Andrássy úton mécsesekkel és fáklyákkal emlékeznek a hősökre.
1956. október 23. után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken, a nemzeti gyásznapon a főváros XVIII. kerületében lévő Hargita téren tartott megemlékezésen.
Forradalmunk új irányt adott a történelem menetének, alapjaiban rengetve meg az addig rendíthetetlennek hitt szovjet birodalmat”
– hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy ’56 erkölcsi ereje, a magyar emberek példája emberek millióiban erősítette meg a reményt Európa-szerte. Nem véletlen – folytatta -, hogy a magyar forradalom 12 napját 12 évente újabb és újabb felkelés követte a birodalomban: előbb a csehszlovák, majd a lengyel hazafiak lázadtak fel az elnyomó rendszer ellen, mígnem 34 év múlva a fal leomlott, a vasfüggöny szétszakadt, a kommunista birodalom pedig szétesett.
Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök ellép a díszzászlóalj előtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulóján 2016. november 4-én. A kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A nap, amikor szovjet invázió indult a magyar forradalom leverésére
1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják Kádár János Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát. A Vörös Hadsereg támadását természetesen a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a szocialista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben.
Az október 23-án kirobbant és 28-án győzedelmeskedő forradalom sorsa már az intervenció megindítása előtt négy nappal, október 31-én megpecsételődött, ekkor ugyanis Hruscsov és a szovjet pártvezetés a fegyveres fellépés mellett tette le a voksát. Az eseményeket ettől a ponttól kezdve két szálon követhetjük nyomon: először is, azon a vonalon, hogy Moszkva miként készítette elő a csapást, és hogyan formálta meg a forradalom utáni rendszert, másfelől pedig abból az aspektusból, hogy Nagy Imre kormánya milyen módon próbálta meg elkerülni a szuperhatalom beavatkozását. Ami az első szálat illeti, Hruscsovnak a támadás előtt két feladata volt: meg kellett nyernie a jelentősebb szocialista államok vezetőit, illetve ki kellett kérnie Tito jóváhagyását, mivel a Szovjetunió – és Magyarország – a forradalmat megelőzően látványosan kibékült a jugoszláv vezetővel.
A szovjet pártfőtitkár aztán a lengyel Gomulka után – már Bukarestben – a románok beleegyezését is hamar megszerezte, november 2-3-a éjszakáján pedig a Brioni-szigeten már Titóval tárgyalt, aki a Hruscsov által kiszemelt Münnich Ferenc helyett Kádár Jánost ajánlotta az ellenkormány vezetőjének. A jugoszláv vezető a miniszterelnök személyére vonatkozó javaslat mellett közvetítőnek is ajánlkozott, megígérte ugyanis, hogy Nagy Imrét az invázió megindításakor rábeszéli majd a lemondásra. Így aztán, mivel Eisenhower amerikai elnök korábban egyértelművé tette, hogy nem szándékozik támogatni Magyarországot – ráadásul október 29-én a szuezi válság még zavarosabbá tette a nemzetközi politikai helyzetet –, elvileg nem maradt akadálya a november 4-i beavatkozásnak.
Archív fotó
Mindeközben Nagy Imre, aki október 31-én nyilvános ígéretet tett a Varsói Szerződésből való kilépésre, azt kellett tapasztalja, hogy a látszólagos partnerség ellenére a hazánkban állomásozó szovjet erők nagyarányú mozgósításba kezdtek – körbezárták például a repülőtereket –, ezzel együtt pedig további hadosztályok özönlöttek be Magyarországra. A miniszterelnök ennek kapcsán november 1-jén kérdőre is vonta Andropov nagykövetet, a kitérő válaszok nyomán azonban egyre világosabbá vált számára, hogy a Szovjetunió erőszakos beavatkozásra készül. Nagy és a forradalmi kormány egyetlen esélye ebben a helyzetben a semlegesség elismertetése volt, hiszen amennyiben az ENSZ deklarálja Magyarország új státusát, a szovjet lépés jogi szempontból is agressziónak minősült volna.
Fotó: VERITAS Történetkutató Intézet
Bár a kormányfő erre – 1-je után – november 2-án és 3-án újabb kísérleteket tett, törekvése kudarcot vallott, miközben egyre zajlott a mozgósítás és az új csapatok bevonulása: 2-án Konyev marsall – a november 4-én megindított invázió főparancsnoka – Szolnokon már be is rendezte főhadiszállását, a következő nap során pedig a Vörös Hadsereg egységei gyakorlatilag az összes jelentős várost körülzárták, és a legtöbb stratégiai pontot ellenőrzésük alá vonták. Ezzel egy időben ugyanakkor a moszkvai kormányzat küldöttei – pusztán időhúzás céljából – tárgyalásokat kezdett a Vörös Hadsereg csapatainak kivonásáról.
A megbeszélések november 3-án napközben a Parlamentben zajlottak, a szovjetek pedig aznap estére Tökölre invitálták a magyar vezérkar prominens tagjait – köztük Maléter Pál vezérezredest, honvédelmi miniszert –, hogy ott folytassák a tárgyalásokat. Bár a katonai vezetők tisztában voltak a meghívás veszélyével, felelősségük tudatában végül vállalták a kockázatos utat, mely megegyezés helyett a KGB közbeavatkozásával és a magyar vezérkar letartóztatásával végződött.
A nemzetközi jog szabályait lábbal tipró eljárás nyomán a honvédelem tehát lefejezve várta a november 4-én hajnalban meginduló támadást, de ha másként is alakultak volna az események, erősen kétséges, hogy a vezérkar az esztelen vérontást választotta volna. A szervezett ellenállásnak nem volt értelme, ugyanis – a megelőző napok csapatmozgásainak eredményeként – a laktanyák, repülőterek mind a Vörös Hadsereg egységeinek gyűrűjébe kerültek; ezzel a kormány is tisztában volt, nem véletlen, hogy arra utasította a szabadon maradt tiszteket, hogy egységeikkel ne tanúsítsanak ellenállást. A parancsot a legtöbb egység betartotta, de arra is akadtak példák, hogy a reguláris erők a felkelők oldalán szálltak harcba a szovjetek ellen.
Szovjet tank Budapesten
November 4-én hajnali 4 óra körül aztán megkezdődött a forradalom leverése: miközben az éterben elhangzott a Szolnokon ellenkormányt alakító Kádár János beszéde, majd Nagy Imre azóta híressé vált közleménye, a Vörös Hadsereg lefegyverezte a laktanyákban állomásozó egységeket, a felvezényelt páncélos hadtestek pedig bevonultak a városokba.
Nagy Imre és a kormány tagjai – Bibó István kivételével, aki az utolsó pillanatig a Parlamentben maradt – reggel 6 óra után a jugoszláv nagykövetségen kerestek menedéket, 8 órára pedig a szovjetek már a Kossuth tér és a legfőbb közhivatalok őrségét is megadásra kényszerítették. Ezzel de facto a forradalmi kormány uralma véget ért.
Természetesen a hadsereg lefegyverzése nem jelentette azt, hogy Magyarország népe belenyugodott a megszállásba: az október 23-a után vívott fegyveres harc felkelői november 4-én hajnalban visszatértek az utcákra, és megpróbálták a lehetetlent, bátran szembeszálltak a több ezerszeres túlerővel. Budapesten belül – többek között – a Széna téren, a Baross tér környékén, a korábban is forradalmi tűzfészeknek számító Corvin köznél, de Soroksáron és Pesterzsébeten is elkeseredett harc kezdődött, ezzel egy időben pedig a vidéki városok – egyebek mellett Pécs, Miskolc, Keszthely és Sztálinváros – polgárai szintén fegyvert ragadtak. Dunapentelén például a reguláris helyőrség látta el hadianyaggal a felkelőket.
Az invázióval egy idővel megkezdődött a reménytelen szabadságharc rövid időszaka, mely során a forradalmárok – főleg a fővárosban, a Dob utca, az Élessarok vagy a Corvin köz esetében – több napon át megtartották állásaikat a modern haditechnikát bevető szovjetek ellen. November 11-én aztán a küzdelem szimbolikusan is véget ért, ugyanis ezen a napon Nagy Imrét – és a kormány többi tagját – felmentették pozíciójából.
Bár a miniszterelnök nem volt hajlandó benyújtani lemondását, a hatalom ezzel az aktussal minden szempontból a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kezébe került, vagyis megkezdődött a diktatúra restaurációjának időszaka.
1956. november 4-én hajnalban Magyarországra rászakadt a pokol, megindult óriási erővel a szovjet hadsereg a magyar forradalom leverésére. A remény, hogy győzhet a forradalom, ezen a hajnalon foszlott szét.
Hatvan évvel ezelőtt, 1956. november negyedikén Nagy Imre miniszterelnök rádióhangja ébresztette az országnak azt a felét, amely még virrasztott.
Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Amikor ez elhangzott, Nagy Imre és csapata már a jugoszláv nagykövetségen volt.
Tizenkét izzó-önfeledt nap volt Magyarország mögött, és lett illúzióvá röpke pillanat alatt. Már hallatszott odakintről a lánctalpak zaja. Nagy Imre amikor a rádióban elhangzott magnetofonról a sokat lejátszott beszéde, már a jugoszláv nagykövetségen kért és kapott menedéket, és szedette össze az elvtársait és azok családjait, akik szintén ott nyertek elhelyezést. Egyetlen jobboldali kormánytagját sem vitette be…
Mindszenty bíboros az amerikai külképviseletre menekült, ahol 14 esztendőt töltött „fogságban”.
Tegnap még másképp volt minden. Illetve dehogy – akkor már egy hete döntöttek a sorsunkról. Október 28-án Dulles amerikai külügyminiszter Texasban kijelentette: Magyarországot nem tekinti „potenciális katonai szövetségesnek”.
Másnap a moszkvai USA-nagykövet tudatta az oroszokkal Eisenhower elnök álláspontját:
Az Egyesült Államok sem most, sem korábban nem támogatta egyetlen védtelen nép nyílt lázadását olyan erő ellen, amely felett várhatóan nem győzhet.” Amerika tehát kiadta Moszkvának a zöld jelzést a forradalom leverésére. És az ukrán származású Hruscsov nem késlekedett…
Október 23-a és január 16-a között több mint 2600-an hunytak el a harcokban és csaknem 20 ezren sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, míg 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért több száz embert végeztek ki. Köztük Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. Emellett a megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre vagy internálásra.
PS-összeállítás MTI és Rubicon felhasználásával
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS