Liberális ferdítések
Nevezhetjük persze hazugságoknak, félremagyarázásoknak, a dezinformáció melegágyának, amelyet egyes balliberális médiumok csinálnak itthon és külföldön is. Legutóbb eklatáns példája volt ennek, amikor is a Jüdische Allgemeine című német lap online kiadásában az Oscar-jelölt, Nemes Jeles László rendezővel készült interjút meghamisították. Nem is lenne ez különleges, hiszen bizonyos német, osztrák lapok nyáron a Magyarországra illegálisan beözönlő migránsok fogadásáról is hamis képet festettek – filmeket vágtak át, lényeges jeleneteket kihagytak belőle, más mondatokat adtak a cikkekben a magyar hatóság embereinek szájába –, de a 68. cannes-i filmfesztivál zsűri nagydíjával büszkélkedő Saul fia rendezője nem másról beszélt, mint a magyarországi zsidóságról, a magyarországi antiszemitizmusról.
Tudjuk, ez nálunk kényes téma, nem is igen beszélünk róla, nincs igazán kibeszélve immár hetven éve, inkább csak hallgatunk, ha úgy egyetemlegesen leantiszemitázzák a magyar embereket. Védekezni nehéz, mert az egyenlő a beismeréssel, az ellenkező tények, tettek, jószándékú politikai lépések pedig eddig kevésnek bizonyultak. Ami mégis érdekes az az, hogy ez a ferdítésekkel teli interjú a holocaustról készült film rendezőjét is felháborította: Rágalom minden nekem tulajdonított szó - nyilatkozta Nemes Jeles László. A Német Központi Zsidó Tanácshoz tartozó online újságban szerinte meghamisították interjúját.
Azért is foglalkozunk ezzel a hazugság-áradattal, mert ennek a német online újságnak módszere az állatorvosi ló. Megvizsgálhatjuk, miként lehet félretájékoztatni az olvasókat és a nemzetközi közvéleményt, miként lehet oly rossz hírünket kelteni, hogy már-már magyarországi zsidóüldözésről beszélnek.
De mi is verte ki a biztosítékot? Az Index január végén részletesen foglalkozott az eredetileg megjelent interjúval és a tiltakozások hatására később megjelent, javított változatával. Csak néhány gondolatot emelnénk ki, ami igazán sérti a magyarok önérzetét. A Jüdische Allgemeine eredetileg megjelent első változatában ezeket a mondatokat adja Nemes Jeles László szájába: ”(…) a zsidógyűlölet Magyarországon továbbra is nagyon elterjedt. Sokan szívesen újra nyitnák a koncentrációs táborokat (…)”
A javított változata: „(…) Magyarországon az antiszemita beállítódás még most is eléggé elterjedt, az ember megtapasztalhatta ezt a hétköznapokon és számos beszélgetésben. A holokausztot sokan még most is egy olyan eseménynek tartják, amihez Magyarországnak semmi köze, sem az áldozatok, sem a tettesek oldaláról (…)”
Aztán az eredetileg megjelent Nemes Jeles László meghamisított szövegkörnyezete: „(…) Régi tradíció Magyarországon a tűzzel játszani. Máig nem beszélnek például arról, hogyan kollaboráltak a németekkel a náci időkben, a politikusok pedig szívesen táplálják a létező antiszemitizmust. Másrészt az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévő zsidó közösségek mellett (…) Magyarország nem normális ország, politikusai és a polgárai meg főleg nem azok (…)”
A javított változatban már így jelent meg: „(…) A magyar politikának régi tradíciója a gátlástalan és nyílt antiszemitizmus, de ez más országokban is így van, különösen a közép-és kelet-európai országokban (…) Más oldalról viszont, és ez paradox, csak Magyarország mutatott készséget arra, hogy finanszírozza ezt a filmet, a Magyar Nemzeti Filmalapon keresztül. Sem Németországban, sem Ausztriában, sem Franciaországban nem sikerül támogatást találni a filmhez (…)”
Hát így állunk. Szavakon, kifejezéseken vitatkoznak. De lényegében ugyanazt mondja az újra kért változat, mint a hamisított szöveg. Jeles filmrendezőnk végül ugyanúgy antiszemitának tartja a magyarokat, a magyar politikát, mint a nem tetsző újságcikk. Sőt mindkettő régi politikai tradícióra hivatkozik a zsidóellenességet illetően. Csak kérdem én, miért nem lehet egyszer az általánosítás helyet végre konkrétumokat mondani? Konkrét helyeket, konkrét történelmi szituációkat, konkrét politikusokat hitelt érdemlően megnevezni?
Így ennek soha nem lesz vége. Magyarországon szerintem mindenki örült és büszke volt Nemes Jeles László és csapatának sikereire. Miért ne, hiszen magyarok, nem? S egymás sikereinek örülünk. Miért kell ebben kételkedni és miért kell bedőlni a liberális hazugságoknak?
Igenis örülünk, végre nem egy sematikus filmet láthatunk a Saul fiában a holocaustról, hanem e szörnyű tragédia - mindannyiunk, minden magyar tragédiája - művészi újraértelmezését. De mennyire örülnénk egyszer annak is – akár Ők, e roppant tehetséges filmesek! -, ha filmre vinnék, a valósághoz hűen megfogalmaznák a kommunizmus áldozatainak, rokonságaiknak, hozzátartozóinak tragédiáját a Gulágtól Recskig, Tiszalöktől Hortobágyig, az Andrássy út 66-tól az elaknásított magyar-osztrák határig, 1945-től 1956-on át a Kádár-rendszer bukásáig.
Nem örökké a reformkommunisták és a liberálkommunisták szemüvegén át!
Szeretnénk látni, mi magyarok, mi, akik itt élünk, hogy miként tették tönkre Magyarországot a kommunisták, miként gyaláztak meg tízezreket, százezreket egy hazug ideológia jegyében az ávéhások és pufajkások. Hogyan kínoztak meg, végeztek ki ártatlan ezreket, magyar honfitársainkat, zsidókat és nem zsidókat Rajkék, Rákosiék, Farkas Mihályék, Péter Gáborék, majd Kádárék, Biszkuék, Marosán Györgyék és Horn Gyuláék, Papp Jánosék. Kik voltak a veseleverők, a fogkirúgók, a májat szétrúgók és így tovább? Kik voltak a besúgók, az ügynökök mozgatói?
Ez is érdekes téma lehetne a kommunizmus bűneinek feltárásáról. Sok tízmillió áldozat nyomhatja a megrendelők és elrendelők lelkét. Egyszer ezt is ki kellene beszélni, ami Magyarországon velünk történt.
