Marad a szürkeség
Az MSZP háza táján nem sok minden fog változni. Olyan emberek vezetik tovább a szocialista pártot, akiknek elődjeikhez hasonlóan nincs semmi víziójuk. Lendvai Ildikóéknál és Kovács Laci bácsiéknál még valahogyan eldöcögött a kerék, vitte őket előre a tehetetlenségi erő, a régi elvtársi összetartás - hiszen különleges anyagból voltak gyúrva -, de ezeknél már semmi nincs: sem úttörő becsületszó, sem a mások iránt érzett szolidaritás, a magyarság iránti elkötelezettség pláne hiánycikk.
Jelen pillanatig nem határozták meg magukat, mint baloldali párt, nem tisztázták, hogy milyen kapcsolatban kell lennie a baloldaliságnak a nemzettel, a néppel, az ország érdekeivel. Továbbra is tengenek, lengenek és persze vádaskodnak. Legfőbb céljuk megmaradt: az Orbán kormány lejáratása.
Ezt viszont nem tudják elkülöníteni Magyarország lejáratásától, a kettő csak együtt megy nekik.
Tehát az Európai Unióban folytatni fogják a hazánk elleni kampányt, a minden alapot nélkülöző hazug feljelentgetéseket ugyanúgy, ahogy tették Göncz Kingáék, Tabajdi Csabáék vagy Herczog Editék. A helyzet azonban sokkal súlyosabb, mint gondolnánk.
Molnár Gyula maga jelentette ki, hogy ő elsősorban liberális, ami esetében azt jelenti, hogy nem baloldali, hanem neoliberális.
Tehát semmi köze sincs a gyökereihez, a szülőhazához, a magyarsághoz. Folytatni fogja ugyanazt a politikát, amit tett Kun Béla, Jászi Oszkár, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Kádár János, Apró Antal, Gyurcsány Ferenc, akik egytől egyig eladták hazájukat, bármikor kiszolgáltatták idegen érdekeknek. Az ár nem is számított, legyen az kedves az egy mosoly a Szovjetuniótól vagy az Egyesült Államoktól, az IMF-tól. A lényeg: csak ne találjon magára a nemzet, ne legyen benne honfiúi büszkeség. Nézzünk csak rá a labdarúgó Európai Bajnokságon szerzett magyar sikerekre és az azt követő ballibsi zavarodottságra.
Először megpróbálták lekicsinyelni az eredményeket, de látván az országos lelkesedést visszahúzódtak, ugyanakkor egy dicsérő szó nem hagyta el ajakukat.
Nem véletlen, hiszen, ha magyar labdarúgók továbbra is ilyen jó eredménnyel fociznak, akkor az egyik legfontosabb lejáratási politikájuk, a stadionozó akcióik fulladnak röhejbe. De ennél is nagyobb a baj. Az MSZP elnökválasztási tisztújításán nem volt nagy választék. Más lett volna a helyzet, ha a befutó Szanyi Tibor vagy Harangozó Tomi lett volna? Aligha. Egy médiabohóccal nem sokra mentek volna a szocialisták.
Egy súlytalan politikussal meg még inkább kudarcra lett volna ítélve a magyarországi baloldali politika.
Igaza volt Orbán Viktornak, amikor a politikát szakmának határozta meg. Ez valóban szakma. David Cameron felismerte hibás döntését - mármint hogy népszavazást írt ki - és levonta a következtetést: lemondott miniszterelnöki posztjáról. Hasonlóra képtelen lenne a magyar balliberális oldal bármelyik szereplője, pedig a rendszerváltozáskor illett volna, ami nekik ugyanakkora bukás volt, mint a Brexit Cameronnak. Summa summarum, semmi nem változott. A milliárdos, magát baloldalinak vallott Gyurcsány Ferenc tovább folytathatja zavartalanul ámokfutását Magyarországon és külföldön,
továbbra is ő a hazai baloldal első számú képviselője.
Azonban ártalmassága hazájára, szolgai behajlása a brüsszeli vezetés előtt már lassan nekik is kínos. Sajnálom, de folytatódik a balliberális oldal kínlódása, agonizálása. Marad Gyurcsány és mögötte maradnak a szürkék hegedősei. Lehet, hogy nem erre a baloldalra lenne szükségünk? Bizonyára már régen szakítaniuk kellett volna múltjukkal, nevükkel.
