Kaotikus Európa
Mondhatnám azt is, káosz van Európában, Európa elrablása folyik, vagy talán Európa szétverése, de ami biztos, mindez Európa jelenlegi vezetőinek hatékony közreműködésével zajlik.
Ista-Pista barátom, volt iskolatársam, aki több mint negyven éve él Svájcban írta karácsonyra a következőket: “Szeretettel gondolunk rátok és az egész családra, ebben a turbulentes, furcsa világban. Reméljük a következő esztendő több pozitív hírekben lesz gazdagabb, mint az idei…” Pista barátom soha nem írt ilyeneket. Mi történhetett vele? Pedig megfogta az Isten lábát. Nemcsak felesége, de saját jogán is a nagyon jómódú svájci állampolgárok köréhez tartozik. Most, mintha a biztonságosnak hitt Svájcból aggódna. Levelében egy szóval nem említette, hogy Európát, benne Svájcot, Magyarországot az ellenőrizetlenül beözönlő sok milliós bevándorló tömeg tönkreteszi, elpusztítja. Csak két szóval jelzi, hogy baj van: turbulentes világ. S ez a turbulencia, ez az örvénylés, ez a kaotikus helyzet, káosz a menekült- politikában nemcsak egy repülőt tud megsemmisíteni, hanem egy földrészt, a keresztény civilizáció bölcsőjét is.
Barátom tehát aggódik, amíg Európa agymosott, egyrészt konzervatívnak, kereszténynek hitt, másrészt balliberális vezetői kitárt kezekkel várják a véget, addig hihetetlen módon felgyorsult a migráció. Erről szólt a 2015- 2016-os esztendő.
Pedig ez a történet, a bajok gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza, az 1956-os magyar forradalomhoz, szabadságharchoz. Milan Kundera cseh regényíró figyelt fel egy hatvan évvel ezelőtt írt mondatra. 1956. november 4-én a szovjet invázió kezdetén az MTI egyik szerkesztője a következőket sürgönyözte a világba: “Magyarországért és Európáért halunk meg”. Mit jelent ez a mondat? Bizonyára azt, hogy a szovjet tankok nemcsak Magyarországot fenyegetik, hanem vele együtt egész Európát. Milyen értelemben? - veti fel a kérdést Kundera, majd erre a következtetésre jut: “A magyar újságíró arra gondolt, hogy Magyarország belsejéből ölik ki Európát. Kész volt életét adni, hogy hazája magyar maradjon, Európában maradjon.”
Milyen hasonlatos Milan Kundera gondolkodása a mai helyzet megítéléséhez, aki aztán 1968-ban, a Prágai tavasz idején átélte a szovjet intervenciót. Az akkori kommunista Csehszlovákiában könyveit betiltották, megfosztották tanári katedrájától, így Párizsba menekült.
De miben hasonlatos a mai helyzet a hatvan évvel ezelőttihez?
Abban, hogy Magyarország megint elsőként ismerte meg az Európát fenyegető veszélyt a népvándorlással és elsőként hívta fel a figyelmet a nemzeti önvédelemre és arra, hogy Európának meg kell védenie magát. Ezért az első időkben az Európai Unió, Brüsszel vezetői ki akarták zárni Magyarországot Európából. Ebből még egyszer nem kérünk.
Az illegális bevándorlással összekapcsolható sorozatos terrorista vérengzések - Brüsszel, Párizs, Berlin - csak lassú megvilágosodást hoznak Európában. Közép-Kelet-Európa népei pontosan tudják a több évtizedes szovjet katonai megszállás után, hogy milyen veszélyt jelent az idegen behatolás a nemzeti kultúrára, az identitásra.
Egyszer és mindenkorra le kell szögeznünk, hogy Európa mi vagyunk s nem Brüsszel, Európa az önálló európai nemzetek közösségéből áll, akár tetszik akár nem. A cseh írót, Kunderát kell megint idéznem, az igazi európait: “Mit is jelent valójában egy magyarnak, egy csehnek, egy lengyelnek Európa? Ezek a népek kezdettől fogva a római katolicizmusban gyökeredző Európához tartoztak. Részt vettek a földrész történetének minden mozzanatában. Az Európa szó számukra nem földrajzi fogalom, szellemi erő, egyet jelent Nyugattal. Attól a perctől kezdve, hogy Magyarország többé nem Európa, oda a nemzet sorsa, oda a történelme…”
Milan Kundera világosan látta, hogy Európa sorsfordító történelmében, Európa ébresztésében - főként az utolsó száz évben jelentős szerepet vállaltak a közép-európaiak. Gondoljunk csak az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, az azt követő vérfürdőre, a prágai tavaszra és Csehszlovákia 1968-as katonai lerohanására, a lengyel munkások megmozdulásaira, a Szolidaritás mozgalomra.
Az ébresztőcsengőt először Budapest, aztán Prága és Varsó nyomta meg, Nyugat mindezt előkelő idegenként szemlélte.
Kundera szerint ez nem az akkor szocialista országok vagy kommunista rendszer tragédiája volt, hanem azé a nyugaté, azé, amelyet elraboltak, odébb toltak, amelyet agymosással akarnak megfosztani identitásától s amely defenzívába szorult. Ez a több mint ötven éve megfogalmazott állítás nem igaz a mai Európa nyugati felére? De nagyon is. Mert sajnos megvalósult a cseh író próféciája. Európa szellemiségét háttérbe szorították. Ezért tehetetlenek ma a Nyugat vezetői a XXI. század legnagyobb kihívásának kezelésében, mert elvesztették identitásukat.
A remény, a megoldás kulcsa a megállíthatatlannak tűnő népvándorlással szemben ma a közép-európaiak kezében van. A népek személyi igazolványa - írja a cseh író - a nemzeti kultúra. Amikor ez az okmány halálos veszélyben forog, felbolydul a kulturális élet, forrongani kezd, a kultúra élő kinccsé válik, az egész nép köréje csoportosul. A közép-európai lázadásokban ezért jutott oly nagy szerephez a kulturális hagyomány és a kortárs művészek alkotó ereje.
Világos és tanulságos is a múlt példája. A hazai és az európai szellemi, kulturális és művészeti élet vezető alakjainak fel kell emelniük szavukat Európa megmentéséért, az európai gondolkodás újraépítéséért. Különben ez a csendes, olykor hangos háború eszkalálódni fog.
