Nagyon fájhat...

Így, a vasárnapi választások előtt jutottak eszembe Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök hírhedt szavai. 2006. június 10-én ő maga vezette fel a kormánya által egyensúlyteremtésnek becézett megszorító csomagot azzal az elhíresült mondattal, hogy nem kell félni, nem fog fájni, de legalábbis nem annyira, mint sokan szeretnék ezt elhitetni.

A megszorító intézkedéseket Gyurcsány azzal igyekezett megédesíteni, hogy közölte, ha túl lesz az ország az első két éven, akkor utána újra lesz egy pár százmilliárdos mozgástér, így el lehet menni vagy az adócsökkentés vagy pedig a jóléti intézkedések irányába.

Egy 2006. június 11-i interjúban még azt is megengedte magának, hogy kijelentse,

„leteszem itt a nagyesküt, hogy (...) a most bejelentetteken túl újabb, átfogó intézkedések a következő négy évben már nincsenek”

. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez is csak egy volt a sok megalapozatlan ígéret közül, az elmúlt években vészesen legyengült Magyarországot ugyanis a közben kialakult globális gazdasági válság az átlagosnál is jobban sújtotta, ezért olyan újabb megszorításokra volt szükség, amelyekhez képest a három évvel azelőtti csomag csak egy kedves kis simogatás volt.

A napokban Budakeszin beszélgettem emberekkel, akik azon voltak felháborodva, hogy sok fiatal család költözött Budapestről az egyik legnívósabb lakóterületre, simán kifizették a drága lakásokat úgy, hogy felvették a CSOK lakáshitel kedvezményeit. Mégis közülük csak egy fideszes van, a többiek az ellenzéki balliberális jelöltekre fognak szavazni.

Igen, a felejtés nagy úr!

Az emberek hamar elfelejtették Horn Gyulát, a megszorító intézkedéseket, a Bokros csomagot, és 2002-ben visszaszavazták az MSZP-t és az SZDSZ-t. Mi volt a komcsiknak az első dolguk? Hogy a fiataloknak járó kedvezményes lakáshitelt eltörölték (10 millió forintig 6,5 %-os kamat járt, az első Orbán kormány 90 milliárdot költött otthonteremtésre) és megemelték őrült módon a diákhitelek kamatát. Gyurcsány 2006-os elhíresült őszödi beszédére ocsúdtak fel széles körben az emberek, hogy az eladósodottság, a megszorítások, az infláció igenis fáj. Nem véletlen, hogy a népharag elsöpörte 2010-ben a tolvaj, a szuverenitásukat is veszélyeztető balliberálisokat.

Most megint valami érlelődik az önkormányzati választások előtt. A hazugságokat, az ígérgetéseket egyre többen elhiszik. Nem a szemüknek, a valóságnak hisznek az emberek, hanem az érzelmeikre hallgatnak. Az angyalarcú ördög (Karácsony Gergely) és a csábító, romlást előidéző szirén (Dobrev Klára) sok százmillió forintot (honnan?) fektetnek abba a kampányba, ami a választók egy részét megzavarja.

Jegyezzük meg: 1918 óta, amióta a kommunisták hatalomra kerültek, 1948 után 1956-on át egészen 1989-ig a tevékenységüket a koncepciós perek gyilkosságai, a halál, a szenvedés, a nyomorúság, az országvesztés, a függetlenség feladása kísérte. Ezeknek szellemi (részben vérbeli) leszármazottaikat a Momentum, a DK, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP tagjai között találhatjuk meg. Nincs nemzeti identitásuk, gyökereik nem a magyarsághoz kötik őket, bármikor elárulják hazájukat pénzért, hamis eszmékért. Anyanyelvük magyar, de nem magyarok. A Tanácsköztársaság bukása után többek között Károlyi Mihály, Kun Béla, Lukács György és Jászi Oszkár emigrációban könyörögtek a szerbeknek, a franciáknak, hogy az antant szállja meg Magyarországot, döntsék meg a független Horthy -rendszert.

Utódaik ugyanezt csinálják.

Semmibe veszik a magyar, a vajdasági, a felvidéki, a kárpátaljai és a székely nép fájdalmát, ami történt Trianonban 1920 június 4-én. Magyarország hiába vesztette el területének kétharmadát, magyar ajkú lakosságának több mint a felét, ennek ellenére, 2002. december elsején, Medgyessy Péter akkori MSZP-s miniszterelnök kollégájával, a román Adrien Nastaséval ünnepelte meg a Nagy-Románia megalakulását és a legnagyobb román nemzeti ünnepet. A két politikus pezsgővel koccintott december elsejére. A „Kempinski-koccintásként” elhíresült fogadáson Medgyessy mellett Kovács László akkori külügyminiszter, Göncz Árpád volt köztársasági elnök is részt vett. A PestiSrácok.hu most azt is megírta, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, Európai Parlamenti képviselő folytatta a hazaárulók útját, amikor is a napokban a kíméletlen trianoni békediktátum kidolgozásának helyszínén, annak aláírásától néhány méterre, Versaillesben, a Waldorf Astoria Trianonban pezsgőzött önfeledten és koccintott brüsszeli elv- és kebelbarátaival.

Ezek a politikusok, akik meggyalázzák hazájukat ezzel a politizálással, azok vagy tudatlanok, érzéketlenek vagy gazemberek. Én az utóbbira saccolok.

Éppen ezért az október 13-ai önkormányzati választás végeredménye sok mindenre ad választ a társadalom lelkiállapotáról. Egyrészt arra, hogy számít-e a jelenlegi kormány fideszes és kdnp-s helyhatóságainak igyekezete, hogy biztosított legyen a gazdasági fejlődés, a megélhetés, a családok biztonsága, a rendezett környezet, az élhető jövő. Másrészt arra is választ kapunk, hogy mennyire számít az életünkben a morál és a hivatali korrupció? Mennyire ítéljük el azokat – párthovatartozástól függetlenül –, akik ellopják a közpénzt, akik a közjavakat felélik saját maguk számára és nem a lakosság javára fektetik be. Mennyire ítéljük el azokat a politikusokat. akik nem a keresztény szabadság szerint élnek, hanem a liberális, elvtelen, családellenes, népüket pusztító utat választják. Végül és nem utolsó sorban arra is választ kapunk, hogy mennyire szeretjük Magyarországot, mennyire becsüljük nemzetünket, múltunkat, jelenünket az összes magyarral együtt, határon innen és túl, s akarunk-e újabb évtizedekig, akár újabb ezer évig közösen alkotó társadalomban élni?

Mondhatnánk hangzatos, pátoszos szavak ezek, de ennél komolyabb dologról van szó. Akik ebből a „moslékkoalícióból” előkerültek, azoknak nincsenek elveik, legfeljebb internacionalista, globalista, nemzetellenes vágyaik. Számukra a magyar érdek ismeretlen fogalom. Hiszen ezt számtalanszor bebizonyították, amikor helyzetbe kerültek. Az önkormányzati választás – nem országgyűlési választás – kis ügynek tűnik. Hangsúlyozom nem kis ügy, mert a nemzetelleneseknek egy ugródeszkát jelent.

Végül is torkunkon a kés. Engedjük-e, hogy nyisszanjon is? „Könyörgöm akasszuk fel!” – emlékeznek a Valahol Európában, Radványi Géza nagyhatású filmjének egyik kisfiú szereplőjére? Ott akkor a józanság győzött. Ha itt nem a józanság és az észszerűség győz, akkor a Gyurcsány-korszakhoz képest is NAGYON FÁJHAT. Aminek beláthatatlan következményei lehetnek.