Több, mint kétszer annyi illegális bevándorló próbált bejutni Magyarországra eddig az idén, mint a múlt évben – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.
Bakondi György elmondta: míg tavaly 6 ezer, addig az idén már mintegy 13 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok.
Jelentős a növekedés a szerb, a román és a horvát határszakaszon is
– tette hozzá. Kifejtette: a migráció hátterében egy nagy nemzetközi embercsempész szervezet állhat, amelynek az a célja, hogy tömegesen juttasson be Európába illegális bevándorlókat. Miután a migránsok eljutottak Európába, a kitoloncolásuk rendkívül költséges, bonyolult és lassú eljárás, ezért folyamatosan nő azok száma, akik Európában tartózkodnak. A főtanácsadó a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is: a nagy embercsempész hálózatok központja Afganisztánban és Pakisztánban van.
Egy-egy bűnbandát csak úgy lehet felszámolni, ha sikerül “visszafejteni” a hálózatot
– fűzte hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS