Két héttel ezelőtt derült ki, hogy Esztergályhorváti az a Zala megyei település, ahol egy osztrák orvosnőnek telke van, rajta néhány faházzal és azt menekültek üdültetésére ajánlotta fel a Soros György által finanszírozott Migration Aid-nek. A teleülésen hallani nem akarnak arról, hogy idegen országokból, egészségügyi és egyéb kockázatot jelentő migránsokat hozzanak a nyakukra. Az önkormányzat – értelemszerűen a lakosság akaratát és érdekeit szem előtt tartva – egy olyan rendeletet alkotott, amely előírja minden szállásadónak, hogy amennyiben harmadik országból érkező külföldi vendéget szállásol el, oltási könyveik bemutatásával igazolnia kell, hogy az üdülők nem jelentenek egészségügyi veszélyt. A Soros György által szintén támogatott Helsinki Bizottság azonnal megsorozta az önkormányzatot – és kijelentették, hogy több pontban is alkotmányellenes a rendelet. Csakhogy sületlenségekkel töltöttek ágyút.
Emlékezetes, nyár közepe óta zajlik a cirkusz Zala megyében. Akkor derült fény a Migration Aid Tündérliget projektjére, melyről portálunkon is többször beszámoltunk. Cikkeinket ITT, ITT és ITT olvashatják. A mai napig nem tudni pontosan, mi is a projekt lényege, mert a szervezet a mai napig össze-vissza kommunikál. Volt már szó turnusokban érkező családokról, később már csak két családról, egy településről, aztán többről, szervezett programokról, azaz hivatalos üdültetésről, majd sima szívességi üdülőhasználatról. Soros migránssimogató civiljei csak azt szajkózzák, hogy nem illegális bevándorlókról, hanem Magyarországon oltalmat élvező menekültekről van szó. Akikből viszont messze nincs annyi az országban, hogy arra Tündérliget Projektet kellett volna indítani, pláne nem annyi, hogy több településen, turnusokban nyaraltassanak a tónál.
Letiltott kormánypárti sajtó
Egy dologra volt jó mostanáig a Tündérliget mese, felkorbácsolni az indulatokat és a félelmeket Zala megyében. Mivel a migrációt segítő, támogató szervezet sunyi módon, titkolózva szervezte, tervezte az üdültetést, és még a polgármesterekkel sem volt hajlandó egyeztetni, sőt mi több, néhány naponta újabb település nevét dobták be ügyesen a sajtóban, azt érték el, hogy a Zala megyei önkormányzatok és a városok, falvak lakossága egymás után, majd egyként lázadt fel, és jelentette ki, nem szeretne a közelben menekült üdülőt. A sor kezdődött Keszthellyel, majd lett belőle Zalavár, esetleg Sármellék, végül Siewert András benyögte, Esztergályhorvátiban vannak az ominózus faházak. Még egy pökhendi sajtóközleményt is körbeküldtek, amiben közölték, hogy csak az ellenzéki média kísérheti el a nyaraló menekülteket, de a szervezetüket valamint a Tündérligetet támadó kormánypárti sajtó persona non grata.
Az üdülésből azóta sem lett semmi, ahogy a Facebookon szervezgetett tereprendezős-takarítós hétvégéből se. Először a meleg időre hivatkozva mondták le, vagy tolták el, most legutóbb pedig a hűvös, esős idő hiúsította meg a csodás balatoni hetet nyakig gazban, üres, rohadó faházakban az erre oly nagyon vágyó afgán családnak.
Menekült falut gründolnak
Éppen ezért mostanra Zala megyében eljutottak odáig, ez az egész Tündérliget egy nagy humbug, vagy ha tovább megyünk, provokáció. Szóval vagy nem lesz ebből az egészből semmi, vagy alapból valami egészen más a terv és eddig csak megszondázták, mit szól hozzá a nép.
Ugyanis, ha a Migration Aid honlapján körülnézünk, azért vannak ott más tervek is, nem csak menekült üdülőről, de logisztikai központról, sőt komplett menekült faluról is szó van. Amiről továbbra is rejtély, hogy kiknek, hiszen Orbán Viktor még az Európai Bíróság döntését követően is kijelentette, hogy Magyarország nem lesz bevándorló ország és továbbra is elutasítjuk a kötelező betelepítési kvótát. Így aztán még az is megfordult a fejünkben, hogy esetleg más uniós tagállamok által befogadott menekülteket szállítana Magyarországra a Migration Aid, hogy kivegye részét a Soros-terv végrehajtásából. Azt ugyanis jelenleg egyetlen jogszabály sem tiltja, hogy az unió területén menedékjoggal rendelkező külföldi állampolgár szabadon mozogjon és szabadon beléphessen bármely tagállam területére.
Lépett az önkormányzat
A kis Zala megyei faluban, Esztergályhorvátiban épp ezért, bármennyire is blöff szagú a Tündérliget-ügy, biztos, ami biztos, hoztak egy rendeletet, azaz módosítottak egy korábbi önkormányzati rendeletet, amely a helyi szállásadást szabályozza.
„A szálláshely-szolgáltatási tevékenységet végző köteles – a kiállító ország által kiállított eredeti igazolás hiteles fordítása útján- ellenőrizni és a helyi önkormányzatnak bejelenteni, hogy a szállást igénybe vevő tartózkodási engedéllyel rendelkező, bevándorolt, letelepedett vagy befogadott harmadik országbeli állampolgár, továbbá a menekült és menedékes a fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló rendeletben meghatározott életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokkal rendelkezik-e. Szálláshely kizárólag olyan személynek nyújtható, aki az (1) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének eleget tett” – fogalma az új rendelet, amely másnap, szeptember 5-én hatályba is lépett.
Az Index megfúrná a rendeletet
A Soros György által kitartott Helsinki Bizottság a Simicska Lajos tulajdonában lévő Index megkeresésére nyitott tüzet a rendeletet alkotó önkormányzatra. Kijelentették, hogy az több pontban is alkotmányellenes, akár csak Toroczkai László ásotthalmi polgármester migránsrendelete, amit meg is semmisíttetett az Alkotmánybíróság. Többek közt arra hivatkoztak, hogy a rendelet szembe megy a menedékjogról szóló törvénnyel, mert a menedéket, oltalmat élvezőkre újabb kötelezettséget csak kormányrendeletben lehet megállapítani. Alkotmányellenes, mert sérti a jogforrás hierarchiát, rendeletben korlátoz olyan adatokkal kapcsolatos szabályokat, amilyeneket csak törvényben lehet. Továbbá diszkriminatív, mert ésszerű magyarázat nélkül tesz különbséget magyar és nem magyar állampolgár között.
A cikket másnapra minden ellenzéki lap, portál és televíziós csatorna átvette, sőt a 168 óra egész hosszú értekezést közölt arról, hogy egyébként meg fityisz az esztergályhorváti önkormányzatnak, mert még csak nem is vonatkozik az ingatlanát szívességből használatba adókra a rendelete.
Az már laikusként is szembetűnő, hogy már az elején mellélőttek, úgy látszik nem olvasták el figyelmesen a rendeletet, mert az az üdülő menekülteket semmire sem kötelezi, a szabály a szállásadóra vonatkozik – a rendelet szerint neki kell igazolnia, hogy vendégei nem jelentenek egészségügyi kockázatot. Aztán ha jobban belegondolunk, menekültekről van szó, akik országokon jöttek keresztül, így az sem tűnik alaptalan, ok nélküli különbségtételnek, ha egy önkormányzat szeretne meggyőződni az egészségügyi állapotukról. Az ügyben az Alapjogokért Központot is megkerestük.
A Helsinki és a Migration Aid szervezi a migrációt
Kérdésünkre Szánthó Miklós igazgató azt mondta, elsősorban azt kellene tudni pontosan, hogy a Migration Aid nevű, emberi jogi fundamentalista szervezet milyen státuszú személyeket kíván “nyaraltatni” a településen: az ugyanis továbbra sem ismert, hogy ezen személyek menedékkérelmezők, vagy már menekültstátusszal rendelkezők, és hogy a kérelmet melyik országban nyújtották be, vagy mely EU-s állam adott nekik menekültstátuszt – bár sajnálatos módon azon személyek, akik illegálisan érkeztek Európába és már rendelkeznek menekültstátusszal, rövid távú tartózkodásra bárhol jogosultak az unió területén. Ez a migránsbarát európai szabályozásnak köszönhető, és az egyes államok legfeljebb az ideiglenes belső határellenőrzés visszaállításával tudják ezen személyeket kontrollálni – ami viszont nyilvánvalóan nehézséget okoz az utazó uniós állampolgároknak.
“Ezen túllépve és a “nagy képet” nézve azonban látnunk kell, hogy a migrációt elvi alapon támogató, a nemzetállami kereteket lebontani igyekvő szerveztek, mint amilyen a Helsinki is, megint álproblémákat, proxyvitákat kreál, hogy a fától ne lehessen látni az erdőt. Itt ugyanis valójában elsősorban nem valamiféle jogkérdésről, hanem elvi alapállások különbségéről van szó. Mert itt nyilvánvalóan érzékelhető, hogy a nyílt társadalom eszmerendszerét valló hálózat részei, a Helsinki és a Migration Aid tanúbizonyságot tesznek arról, hogy ők igenis támogatják az illegális migránsok határokon átnyúló mozgását, mi több, szervezik azt, miközben egy település vezetésére feljogosított szervezet kifejezetten annak adja jelét, hogy ők a migrációból nem kérnek. Tehát amit a Migration Aid és a Helsinki kikényszeríteni igyekszik kicsiben, az nagyban a “bevándorlóország” vs. “nemzetállami társadalom” vitában ragadható meg” – mondja Szánthó Miklós.
Nem minden diszkrimináció jogellenes
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a szóban forgó helyi rendelet nem feltétlenül alkotmányellenes. A vonatkozó oltások beadatását – tény, hogy úgy magyar állampolgárok, mind migránsok tekintetében – egy törvényi felhatalmazáson alapuló miniszteri rendelet írja elő, nyilvánvalóan közegészségügyi okokból. Szánthó Miklós ismertette, az önkormányzat ezen rendelet kapcsán pusztán annyit ír elő, hogy a kötelezően beadandó oltásokat az illető migráns igazolja is. “Ilyesmire a képviselő-testületnek véleményem szerint joga van, hiszen helyi társadalmi viszonyokat rendelettel természetesen szabályozhat az önkormányzat, ideértve a közösségi együttélés alapvető szabályait is. Ebbe pedig értelemszerűen beletartoznak egyes köz- és környezet-egészségügyi kérdések is. Természetesen felvethető, hogy az önkormányzati rendelet diszkriminatív, mert például magyar állampolgárok esetében nem, csak migránsok kapcsán írja elő az oltás-igazolási kötelezettséget. Azonban ehhez tudni kell, hogy az alkotmányos szabályok alapján nem minden diszkrimináció jogellenes. Amennyiben nem alapjogsérelemről beszélünk – márpedig a menedékjog nem egy globális szociális ellátáshoz való alapjog -, azt kell megvizsgálni, hogy a különbségtétel indokolt és ésszerű-e. Esetünkben pedig véleményem szerint az, ugyanis a mérleg egyik serpenyőjében a helyi lakosság közegészségi és járványmentes helyzete, míg a másikban egy epidemológiai szempontból magas kockázatú rizikócsoport, a migránsok szabad tartózkodáshoz való joga van” – jelentette ki Szánthó Miklós.
Az igazgató leszögezte, álláspontja szerint a helyi lakosság közegészségügyi érdeke a magasabb rendű, már persze akkor, ha az ember nem mindent az egyes kisebbségek körömszakadtáig védő emberi jogi fundamentalista szemüvegen keresztül néz.
Vezető kép: 888.hu (Soros György pénzéből migránsok ezreit segíti a vándorlásban a Helsinki Bizottság. Pohárnok Barbara, a szervezet ügyvédje a 888.hu fotóján kerítésen keresztül instruálja a migránsokat.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS