![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Screenshot-2024-07-16-at-08.51.14-1000x600.png)
Képzelje el a kedves olvasó, hogy a családjával vakációzni megy. Hosszas vívódás után a vacsoránál közösen kiválasztják azt a helyet, azt a várost, ahol a kemény munkával megszerzett pénzüket elkölteni szeretnék, ezzel is hozzájárulva a helyi gazdaság nem kismértékű fellendítéséhez, és ahol az önök látogatásának köszönhetően új munkahelyek jönnek létre. És képzelje el, hogy amikor megérkezik, mindezért nem köszönetet, de még csak nem is baráti üdvözlést kap, hanem azt, hogy a WOKE baloldal által kommunizmussal beoltott fiatalok vegzálják, megdobálják önt és kedves családját. Na, ez történik idén néhány fejlett nyugati nagyvárosban, például Barcelonában, ahol egyébként a bevándorlókat nagyon szívesen látják a helyi, lilahajú fiatalok, problémájuk kizárólag Önnel és családjával van, amiért szeretné látni a Sagrada Famíliát.
Július 6-án több ezer fiatal vonult fel Barcelona prominens részein, kezükben vízipisztollyal, szívükben vad haraggal, és azzal a céllal, hogy megmutatják, gyűlölik a turistákat, és azt szeretnék, ha az ő országukba senki nem jönne.
Akinek az jutott hirtelen eszébe, hogy esetleg patrióta fiatalokról lehet szó, akik nem tudják szó nélkül nézni, ahogy a városukba érkező turisták szemetelnek, és élhetetlenné teszik a helyiek mindennapjait, azok sajnos tévednek, ezek a fiatalok ugyanis nagyon is szívesen látják az afrikai bevándorlókat, akkor is, ha azok ezrével jönnek az országba, és az sem zavarja őket, ha nem megnézik a város nevezetességeit, hanem kirabolják azokat, akik megnézik őket. Tehát a probléma kizárólag a fehér turistákkal van, akik a helyiek szerint tönkreteszik az életüket.
Ennek ékes bizonyítéka az, hogy tavaly volt egy nagyon különös tüntetés a városban, amelyen 150 ezren vonultak fel, és azt követelték a spanyol kormánytól, hogy engedjen be több menekültet az országba. Nem sokkal ezután a „Turisták haza, a menekülteket Isten hozta” – feliratok kezdtek megjelenni a város falain, amik azóta is ott vannak.
Most nyilván ön is furcsán néz, és azt kérdezi: de mi baja lehet bárkinek a turistákkal?
Ha megnézzük a friss felvételeket arról (lejjebb), hogy hogyan lépnek fel a helyi fiatalok a Taco Bellben csendben ebédelő turisták ellen, akkor kiszúrhatjuk, hogy némelyik fiatalon sarló kalapácsra hajazó szimbólumok vannak. Ezen a ponton talán nem is kellene folytatni ezt az írást, mert mindenkinek egyértelmű, hogy mi a valódi probléma, de azért nézzük meg a hivatalos panaszt, aminek egyébként semmi értelme nincs:
Szóval a tiltakozók aggodalmának középpontjában elsősorban a megugró lakhatási költségek állnak. Az Idealista nevű spanyol ingatlanportál szerint a barcelonai lakások bérleti díjai 18 százalékkal nőttek az elmúlt évben. Ha még messzebb megyünk az időben, akkor még borúsabb képet kapunk: az elmúlt évtizedben a bérleti díjak 68 százalékkal, a házvásárlás költségei pedig 38 százalékkal emelkedtek, ami tulajdonképpen élhetetlenné tette a várost a helyiek számára. Igen ez sok, és rettenetes, viszont mi itt Magyarországon szintén hasonló áremelkedést tapasztalhattunk a lakáspiacon az elmúlt években, anélkül, hogy évi 30 millió turista érkezett volna Budapestre. Lehet, hogy valami más (is) van a háttérben?
Nem lehet, hogy egy Covid utáni gazdasági válság tüneteiről van szó, ami sok európai nagyvárost érint? Csak kérdezem.
A színes hajú fiatalok szerint nem erről van szó, hanem arról, hogy a turistáknak szánt lakások, köztük az online bérelhető ingatlanok feszültséget okoztak a helyi lakáspiacon, és a helyiek elsősorban ezekben látják a megélhetési problémáik okát.
Ezen a ponton – gondolom -, már mindenki sejti, hogy ezt az egészet nem egyedül találták ki. Ahogy az lenni szokott, a WOKE-fiatalok egy szisztematikus baloldali hergelés áldozatai lettek, ugyanis Barcelonát a kommunista városvezetés már hosszú ideje bevándorlóvárossá akarja tenni.
Ez egyértelmű volt már 2015-ben, a nagy migránsválság elején, amikor Barcelona baloldali polgármestere Ada Colau elintézte Barcelona sorsát, és elhatározta, hogy a város egy migrációs menedékváros lesz. Az első intézkedései között volt, hogy több európai polgármesternek levelet írt, amiben az állt, hogy a kontinens nagyvárosainak felelősséget kell vállalniuk a menekültekért, akár megkerülve az országos törvényhozást is, ha szükséges.
Colauról egyébként annyit érdemes tudni, hogy aktivista háttérrel rendelkezik, és az igazságos lakhatásért aktivistáskodott annak idején. Meglepő.
És ez volt az az időszak is, amikor elkezdődött a turisták elleni hergelés, hiszen rájöttek, hogy a turisták a migránsok elöl veszik el a helyet. Ahogy lenni szokott, a jóemberkedés álcája mögé bújva sikerült a város fiataljait agymosni, és a “jó ügy” mellé állítani.
És a jelenlegi városvezetés is fegyelmezetten követi a kommunista tempót: a turistahelyzetre adott reakcióként most úgy döntöttek, hogy belenyúlnak a gazdaságba és kisemmiznek embereket, akik pénzt akarnak keresni. Barcelona szocialista polgármestere, Jaume Collboni június 21-én bejelentette, hogy 2028-ig több mint 10 000 turistalakás bérbeadását tiltják be, vagyis nem engedik meg többé, hogy valaki a jogos tulajdonával azt csináljon, amit akar. Ismerős?
Tehát minden jel arra utal, hogy ez nem azért lesz, hogy a helyieknek jó legyen, hanem azért, mert szükség van az ingatlanokra az egyre növekvő számú migránsnak, akik jelenleg éppen Barcelona utcáin fetrengenek egész nap, és semmivel nem járulnak hozzá a város, vagy az ország gyarapodásához. De velük egyébként nincs baj, állítólag.
És akkor tudjuk le a számháborút is: egyes becslések szerint a turizmus a spanyol GDP 12%-a, Barcelona GDP-jének 20%-a, ami 32 000 000 000 eurót jelent a gazdaságnak, és több mint 1 millió munkahelyet teremtett Barcelonában. Ez több mint 3 millió munkahelyet jelent egész Spanyolországban a turizmus miatt.
És akkor jöjjenek a migrációval kapcsolatos számok:
2000-ben a migráns hátterű a lakosság kevesebb mint 2%-át tette ki a város lakosságának; öt évvel később ez az arány már 15% volt (266 000). 2018-ban ez már hivatalosan 18%, bár Lola López, a város integrációs és bevándorlási biztosa szerint a valós szám megközelíti a 30%-ot. Ami valljuk be, durva. És ezt nem én állítom, hanem a The Guardian.
A “Turisták haza” egyébként azért is nevetséges szlogen, mert a turisták – bármennyire is furcsa –, éppen ezt csinálják: hazamennek egy idő után, ellentétben az illegális bevándorlókkal.
Angie
2024-07-16 at 11:46
Ahogy elnéztem a mai híreket, Németországban betiltottak egy jobboldali újságot, mert a migránsokat másodrendü állampolgárnak állította be! Éljen a demokrácia és szólásszabadság! Ott mekkora jogállam van! Hülye németek és spanyolok!
Ahogy elnézem beletapostak globalistáék a gázpedálba, nagyon foshatnak, hogy dugába dől a tervük és végül az emberek felébrednek!
Hűha
2024-07-16 at 11:27
Több ezren tiltakoztak Barcelonában a tömegturizmus ellen
A baloldali fiatalokat a PS találtaki hogy hergelje a nyájat.
Érdemes elolvasni!
https://24.hu/kulfold/2024/07/07/barcelona-tomegturizmus-tiltakozas/
Szép új világ
2024-07-16 at 11:20
Lesz ez még másképp is.
Amikor majd a bevándorlók vegzálják a ballibeket és a nem muszlim turistákat.
Gaudí
2024-07-16 at 11:11
Ada Colau szerint a turisták miatt emelkedtek az egekbe az ingatlan árak Barcelonában.
Ő csökkenteni szeretné az árakat, ezért kéri az idegeneket, hogy ne jöjjenek oda.
Az utóbbi időben a migránsok száma csökkent, az ő helyzetüket szeretné inkább rendezni.
Szocialista. Gazdasági kérdések őt nem hatják meg.
bl
2024-07-16 at 11:06
A woke kommunisták újra megtalálták a bajok forrását: a magántulajdont. Régi történet ez is.
Xamax
2024-07-16 at 10:53
Nekem anno azt tanítotték az oskolában, ahol rengeteg fogalmazást kellett írni, hogy és-sel nem kezdünk mondatot. Nem számoltam meg, hogy ebben az irományban hány mondat kezdődik és-sel, de ránézésre nagyjából a fele. Ha a cikk írója esetleg olvassa a hozzászólásomat, javaslom próbálja meg törölni az az és-t a mondatok elejéről, a cikk semmivel se lesz rosszabb, higgye el.
Európa végnapjai
2024-07-16 at 10:30
A liberális fiatalok az egész világon megbolondultak, és folyamatosan saját érdekeik ellen cselekszenek.
Sajnos, itt van Európa vége, a Codenhove-Kalergi terv alapján. Pusztuljanak a fehérek…
na4
2024-07-16 at 10:29
Remélem teljesül a kívánságuk és elárasztják őket a migránsok, akik majd a vendégszeretetüket azzal hálálják meg, hogy a tömegbe hajtanak autóval, amint azt tették 2017-ben, amikor a Rambla-n egy migráns megölt 13 embert. Ilyen rövid az emlékezetük. Egy biztos, mi soha többet nem megyünk. Millió sokkal izgalmasabb hely van, mint Barcelona. Barcelona – never ever 👎
Dühös
2024-07-16 at 10:20
Ezek az agymentes kommunista 😱🤢😨baromarcúak a hülyeség😡 az🙃 ön és 🙃közpusztitas😡 olyan szintjére süllyedtek, hogy nincs rá mérték.🙃 Hová tűnt a józan ész?🤔 Höbörögni azt könnyű, de hogyan tovább, és miből fognak megélni? Ide jut az Isten nélküli ember, önmagát és mindenkit és mindent elpusztìt?!😡 Idióta gazemberek uszítanak,ez is egy aljas dolog, de szabad gondolkodni, emberek, élősködő fiatalok, hogy ez tuti igaz, és jó lesz nekem?!🤔 Ész értelem bölcsesség kell!!
chatillon r
2024-07-16 at 10:20
megdöbbentő ez a sötét tömeg. sajnos úgy tűnik tenyésztik vagy már részben kitenyésztették nyugaton a véresszájú őrülteket a totális szélsőbaloldali diktatúrához. ezek fognak nemsokára rombolni, ölni, követelni a vérontást. ráadásul a hangadóik gazdag magukkal mit kezdeni nem tudó kegyetlenné váló gonosztevők. Magyarországon is észnél kell lenni, mert itt is érzékelhető az elmozdulás rossz irányba. Furcsa hogy a családtámogatás ellenére. Létre kell hozni a fiataloknak a hazaárulókkal szembeni szerveződéseit mert baj lesz.
Angie
2024-07-16 at 09:49
Pont ezt tapasztaltuk mi is! Barcelonában (na nem minden helyen), de belefutottunk abba, hogy a pincér arcára volt írva, hogy na te is mi a frrancot keresel itt!
Idén Mallorcán is pont ez volt a helyzet! A katedrális és a nevezetességek vasárnap zárva voltak egy keresztény(?) helyen!
De a vérben forgó szemű afrikai, aki aznap már jó sokat szívott és mindenütt balhézik, na az bezzeg jó! Azt sem tudják ezek a fiatalok, hogy mit cselekszenek saját maguk ellen!
A buszokon folyamatosan megy a kiírás Mallircán, hogy csak vizet ihatsz, ne hangoskodj, stb. Na ezt egyiket sem sikerült a bebaszott afrikainak betartani!
Tényleg ezt akarják, hogy ezek elvegyék a magántulajdonaikat és élhetetlenné tegyék Spanyolországot?! Nem normálisak!
lesi
2024-07-16 at 09:46
azért mert az összes buzi rohadék korcs szülött
Naprózsa
2024-07-16 at 09:42
A turisták hamarosan meg is fogják fogadni ezt a jótanácsot, és nem fog nekik annyit érni Gaudi építészete, hogy ezért Barcelona mocskában fetrengő afrikaiak kirabolják, notabene életüket fenyegessék.
Elképesztő ugyanez mondjuk a Kanári-szigeteken is, ahelyett, hogy ott is a migránsokat ebrudalnák ki, a turistákat vegzálják.
Miből fog ez a sok elmebeteg megélni?
Red Panther
2024-07-16 at 09:22
Ezek a néhány évvel ezelőtt még a függetlenségükért tüntető katalánok, vagy jó kommunista szokás szerint valahonnan importált antifák?