Nagyon befeszültek a libsik, mióta Cukorhegyi leselejtezte a cenzorok egy részét, hogy az algoritmusokra és a megmaradt, csak már nem tényellenőrnek nevezett cenzorokra bízza a progesszív agenda érvényesülését. A 24.hu pl. két cikket is szentelt tegnap az őket roppant mód izgató témának, az egyikben tömeges menekülést vizionálnak a Facebookról, a másikban tippeket adnak, hogyan kell törölni a profilt, hátha mégse tennék meg azt maguktól tömegek. Ilyen az, amikor egy magyar lap magára húzza az amerikai balos szerkesztőségek hisztériáját. Nyami.
Cukorhegyi megpróbál új múltat írni magának Trump győzelme miatt, már sosem szerette a tényellenőrzésnek nevezett agitációs propaganda plusz cenzúra munkakört a cégénél. Állítja. Nem is az ő ötlete volt a szakosztály létrehozása, csak Biden nyomására kellett efféle politikai munkatársakat alkalmaznia, akik előkóstolták a tartalmakat, nehogy olyan álhírek terjedjenek el, hogy az elnök öreg és demens, a fia pedig kokainos nózival szokott kurvázni, miközben egy korrupt szarházi.
A balos skriblerek persze örültek a lehetőségnek, hiszen így a nagykövetségtől és a CIA-től érkező pénzek mellett egy kis piaci körülmények közepette képződött dollár is megjelenhetett a zsebükben. Ráadásul soha nem állt távol tőlük a gondolat, hogy jobbos konkurenciájukat hatósági eszközökkel, vagy ahhoz hasonlókkal korlátozzák. Mert számunkra az a szólás- és sajtószabadság, ha mindenki másnak kuss van.
A szép éveknek lassan vége, az amcsi adófizetői dodó mellett Cukorhegyi elvtárs is elzárta a mannacsapot, minek neki az a sok, magát tényellenőrnek hazudó, de amúgy mindközönségesen csak nagyképű és arrogáns firkász, ha az algoritmus és az AI fillérekből elvégzi a melót helyettük. Azt ugyanúgy be lehet tanítani arra, hogy Magyar Péternek hatalmas, erőtől duzzadó elérést produkáljon a zoknival kitömött, petyhüdt és szánalmasan apró valóság helyett, illetve simán kéretlen tartalomnak minősíti azt, ha a PS feliratkozóival megosztunk egy PS-es cikket, hogy aztán törölhesse. Ilyen az, amikor a robotok elveszik a munkát. Nem a képzett bádogos és liftszerelő kerül bajba, hanem a kis kortárs lendvaiildikók.
A Facebookot közben pont annyira hagyják ott tömegesen a felhasználók a cenzorokat ért tulajdonosi inzultus miatt, ahogy korábban a Twittert, amikor Musk birtokába került. Néhány hülyén kívül pár nagyobb cég, amelyek egytől egyig visszaszivárogtak azóta suttyomban. Mind a két közösségi médium köszöni szépen, elvan, számolgatja a pénzt, az őket felváltani akaró Bluesky pedig, ami tulajdonképpen az Amerikai Demokrata Párt levelezőlistája, erősen köhög. Ez van, Trump Truth Social-je sem lett sikertörténet egy körrel korábban.
Persze minket nem zavarna, ha Cukorhegyi elvtárs döntése nem a kármentést szolgálná, hanem valódi reformokhoz vezetne, mondjuk érvényesülnének az olyan vívmányok, mint a szólás-, vélemény- és sajtószabadság, továbbá nem neveznének mindent orosz dezinformációnak, amit el akarnak hallgatni a balosok, de semmi jóra nem számítunk.
Legalább a liberális könnyek finomak, a hisztérikus sikongatásaikat pedig szívesen végignézzük. Ez a szegény ember kétharmada.
telex olvasó
2025-01-11 at 11:37
Micsoda??? Már nem az agresszív és buta liberális söpredék uralja az internetet? Ez fasizmus! Fehérterror!
Béla
2025-01-11 at 11:29
Tényellenőrök=cenzorok!
Patriot
2025-01-11 at 11:19
Ha valóban letekerik a szarospeti csodálatos támogatottsagát, mégcsodálatosabb népszerűségét és látotatottságát a valós helyzetre a facebookon, rögtön kiderülne, hogy az a szokásos 10-15% on van. Ennyi csőcselék, nyilas,pribék, mikor mi, pedig minden társadalomban vevő az ilyen szarházi aktuális kunbéla reinkarnációra.
Joris
2025-01-11 at 11:12
Ahogy jól mondja a magyar:
Kiesett a csecs a szájukból.
Belpesti Próféta
2025-01-11 at 11:07
A Magyar Pravda firkásza beszól a facebooknak. Mindezt 6 db kommentelő 79 éves házmester, halőr, parkolóőr és további ex másokkal kibaszó foglalkozásúak hathatós támogatásával. Dübörög a jobboldali sajtó. Fénylő vörös csillag a vetített igazság egén.
Bàstya elvtàrs
2025-01-11 at 11:06
@hàt persze hogy semmiben
Öh,te melyik vilàgban élsz?
Nos Miutàn te nem tudtad fesorolni, felsorolom én (neked is, hàtha segit):
1. Lmbtq
2. Illegàlis migrànsok KIZAVARÀSA nem pedig korlàtlan beengedése
3. Nemzeti-konzervativ gondolkodàsmod kontra ultraballiberàlis egyveleg-katyvag
4. Zöld örülettel szemben értelmes gazadasàgpolitika
5. BÉKE HÀBORU HELYETT
6. Nemzeti Csalàdpolitika migrik helyett
7. Magyar emberek tàmogatàsa ukrajna örült pénzelése helyett
8 Drogok tiltàsa idiota legalizàlàs helyett
A lista koràntsem teljes, csak ami hirtelen eszembe jutott…
Ajànlom, hogy gyere ki legalàbb egy kicsit a balliberàlis buborékbol, akkor – Hidd el – Egy valodi vilàgot fogsz làtni, ami sokkal szebb, mint amit az elvtàrsak festenek…. (a nyugati vilàgnàl Pont forditva lesz…)
Üdv
na4
2025-01-11 at 11:03
Vonyítanak a libsik – zene a fülemnek 😊
hát persze hogy semmiben
2025-01-11 at 10:30
…most már csak azt kellene megírnod akkor áron, hogy miben tér el a konzervatív jobboldali kormányunk által vezetett ideológiai narratíva az yew york times által elvárttól….részletesen felsorolva kiemelve a különbségeket…ha nem haragszol anélkül hogy a munkahelyedre szemet vetnék akkor felsorolom én:
–
–
–
–
–
–
–
–
–
–
–
Keljfel Julcsi
2025-01-11 at 10:00
Valahogy most lelepleződik a hazug woke világ.
Ma hozta a WELT, hogy Zuckerberg arról panaszkodott, hogy a Biden adminisztráció nyomása alatt állt. Ők követelték, hogy a Covid oltás negatív következményeiről ne lehessen írni, hogy az LMBTQ vonalat propagálja stb.
Tehát mindig sejtettük, most tudjuk hogy a ballibsi sajtó a FAKE news legnagyobb terjesztője. Köszi cukihegy.