Pesti Srácok

Baranyi Krisztina elbukta a helyi népszavazási kezdeményezését a Fudanról

Baranyi Krisztina elbukta a helyi népszavazási kezdeményezését a Fudanról

Mint ahogyan azt tegnap Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatóján megtudhattuk, továbbra is napirenden van a Fudan Egyetem ügye. A baloldal ugyan foggal körömmel küzd a kínai egyetem budapesti létrejötte ellen, de egyelőre úgy néz ki, még népszavazást sem tudnak a témában kierőszakolni. Korábban ugyanis az Alkotmánybíróság kaszálta el az erre irányuló kezdeményezésüket, ezért országos népszavazás biztos nem lesz ebben a témában, de úgy tűnik kerületi sem, hiszen Ferencváros polgármesterét is "elgáncsolta" a Fővárosi Törvényszék.

Azt már nyár óta tudjuk, hogy biztosan nem lesz országos népszavazás a Fudan Egyetem budapesti campusát illetően, hiszen az Alkotmánybíróság májusban elkaszálta az ellenzék erről szóló kezdeményezését és fővárosi sem lesz, mivel a DK és a városvezetés is kihátrált mögüle.

Ferencváros polgármestere viszont nem adta fel, Baranyi Krisztina két népszavazásra javasolt kérdést is benyújtott szeptember végén: az egyik kérdés a kerületi ingatlanok átadását, a másik az eredeti tervtől, a Diákváros építésétől eltérő beruházás megvalósítását gátolná. Október végén a IX. kerületi helyi választási bizottság azt a kérdést minősítette népszavazásra bocsáthatónak, ami arra irányul, hogy önkormányzati terület ne kerüljön se az állam, se az egyelőre még nem is létező Fudan Egyetem fenntartására létrehozott Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tulajdonába vagy használatába.

Ezt kaszálta most el a másodfokú fórumként eljáró Fővárosi Törvényszék, így most éppen egyetlen népszavazásra bocsátandó érvényes kérdés sincs a 2021 nyarán nagy vihart kavaró Fudan-ügyben.

PestiSracok facebook image

A törvényszék határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs, viszont a közzétételt követő nyolc napon belül alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani miatta az Alkotmánybíróságnak, amelynek 30 napja van dönteni.

Forrás: 24.hu, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.