népszavazási kezdeményezés
A Kúria átengedte a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést
A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.Az Alkotmánybíróság elkaszálta az oktatásról szóló népszavazási kezdeményezést
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette az oktatási népszavazási kezdeményezést – írta az érdekvédelmi szervezet a közleményében. Fontos megjegyezni, hogy ez azért történt, mert az alaptörvény-ellenes volt. A PSZ azon is kiakadt, hogy az AB a döntést túl gyorsan hozta meg. Ha van sapka, az a baj...A Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta az LMP akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kezdeményezését
Megtagadta az LMP népszavazási kérdésének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdés arra vonatkozott, hogy kötelező legyen-e helyi népszavazást tartani azokon a településeken, ahol akkumulátorgyárat akarnak létesíteni.Az LMP kijelentette: Magyarország nem lesz akkumulátorgyártó nagyhatalom
Miközben Németország azon igyekszik, hogy elektromosautó- és akkumulátorgyártó nagyhatalom legyen, idehaza az LMP furcsa ideológiai megalapozottsággal éppen azért küzd, hogy Magyaroroszág kiessen ebből a lehetőségből. Mint csütörtöki közleményükben fogalmaznak: „nem könnyű a dolgunk, mert a német autógyárak és az ázsiai akkumulátorgyárak összefogtak Magyarország leigázására, és ebben az Orbán-kormány készséges partner, a szennyező multinacionális tőke készséges szálláscsinálója”.Baranyi Krisztina elbukta a helyi népszavazási kezdeményezését a Fudanról
Mint ahogyan azt tegnap Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatóján megtudhattuk, továbbra is napirenden van a Fudan Egyetem ügye. A baloldal ugyan foggal körömmel küzd a kínai egyetem budapesti létrejötte ellen, de egyelőre úgy néz ki, még népszavazást sem tudnak a témában kierőszakolni. Korábban ugyanis az Alkotmánybíróság kaszálta el az erre irányuló kezdeményezésüket, ezért országos népszavazás biztos nem lesz ebben a témában, de úgy tűnik kerületi sem, hiszen Ferencváros polgármesterét is "elgáncsolta" a Fővárosi Törvényszék.Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről
Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről – jelentette be kedden, sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.Az évtized legnagyobb munkahelyteremtő beruházása ellen kezdeményezne népszavazást az LMP
Kilencezer munkahelyet ígér a kínai CATL akkumulátorgyára, amely Debrecen határában épül meg. A régió számára fontos gazdasági versenyképességi perspektívát, a helyieknek pedig komoly megtartóerőt jelenthet egy ilyen léptékű beruházás, azonban az LMP szerint az emberek megkérdezése nélkül döntöttek a projektről, ezért helyi népszavazást írnának ki a témában.Még Szanyi szerint is szánalmas Ujhelyi és Gyöngyösi népszavazósdija
Ujhelyi István saját oldalán sem ért el nagy sikereket hamvába holt népszavazási kezdeményezésével. A baloldali politikust több ellenzéki megmondóember is kiosztotta az enyhén szólva is furcsa ötlet miatt: legutóbb Szanyi Tibor, aki nemes egyszerűséggel unatkozó idiótának nevezte Ujhelyit és a témába szintén beszálló Gyöngyösi Mártont.Az Igazságügyi Minisztérium helyén kezeli a Jobbikot, ugyanis Gyurcsány náci tagozataként aposztrofálta a pártot
Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet - írta az ATV megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya, amely az EU-s tagságunk népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban fogalmazott kissé sarkosan az ügyről. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy "a magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna".Ajánljuk még