Pesti Srácok

A Kúria átengedte a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést

null

A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

A jogszabályt "a törvénytelenség törvényeként" említve arról beszélt: az lehetővé teszi a nagyberuházásoknak, "hogy titokban valósuljanak meg, megkerüljenek minden törvényt és korlátot", és gyakorlatilag a környéken élők tudta nélkül mehessenek végbe.

– mondta, annak a véleményének adva hangot, "mindannyiunk egyetemes érdeke", hogy bezárják az építési vagy a környezetvédelmi törvény megkerülésének lehetőségét. Csárdi Antal elmondta: elkezdik a felkészülést a népszavazás megtartásához szükséges 200 ezer érvényes aláírás összegyűjtésére; ennek során számítanak minden civil szervezet, párt vagy magánszemély támogatására, és meg is keresik a közeljövőben a számba jöhető partnereket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás