Pesti Srácok

Az Igazságügyi Minisztérium helyén kezeli a Jobbikot, ugyanis Gyurcsány náci tagozataként aposztrofálta a pártot

null

Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet - írta az ATV megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya, amely az EU-s tagságunk népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban fogalmazott kissé sarkosan az ügyről. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy "a magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna".

Mint ismert az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István vasárnap a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hivatalosan is be fogja nyújtani az illetékes választási bizottságnak azt a jogászokkal egyeztetett kérdést, miszerint: „egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről? Időközben Ujhelyi visszavonta a népszavazási kezdeményezést, minekután többen kritikával illeték, többek között az szocialisták szövetségesének számító Momentum is. A Jobbik viszont fenntartja a kezdeményezést, ami azért is érdekes, mert 2003- as Alapító Nyilatkozatukban úgy fogalmaztak:

Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban úgy reagált, hogy

PestiSracok facebook image

Továbbá hozzáteszik:

Forrás: ATV, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.