Pesti Srácok

Baranyi megkapta a DK bitcoinbányászát, de nem igazán örül neki – "Kálmán Olga férjét és a bitcoinost is a helyi MSZP intézte nekünk"

Baranyi megkapta a DK bitcoinbányászát, de nem igazán örül neki – "Kálmán Olga férjét és a bitcoinost is a helyi MSZP intézte nekünk"

A baloldalon nincsenek bukott politikusok, csak a forgalomból időlegesen kivontak: ha valaki valahol botrányba keveredik, gyorsan áthelyezik máshová. Így történt a bitcoinbányászat miatt megbukott DK-s politikussal is, akit ügyesen átejtőernyőztek Ferencvárosba, azonban Baranyi Krisztina ottani polgármester látszólag nem örül a szövetségeseitől kapott tartalékosnak.

– írja közösségi oldalán Baranyi Krisztina, a IX. kerület ellenzéki polgármestere. Igen, ha a kedves olvasó Borka-Szász Tamásra gondol, igaza van. Baranyi posztja szerint ugyanis a két éve bitcoinbányászattal meggyanúsított erzsébetvárosi DK-s képviselő – aki 2020 októberében lemondott mandátumáról – most a ferencvárosi önkormányzat cégénél kapott pénzügyi vezetői állást – teszi hozzá a Mandiner.

Ha mindez ne lenne elég, Baranyi tájékoztatása szerint a frakciók alkuja nyomán a kerület köztisztaságáért felelős cég igazgatója nemrég egy olyan helyi MSZP-káder lett, aki „ugyan rendkívül joviális munkaerő, de sem a tapasztalata, sem a végzettsége nem predesztinálná a pozícióra”. A szoci káder „úgy gondolta, hogy nem kell arról a városvezetést tájékoztatnia, hogy már áprilisban a cég pénzügyi (!) vezetőjének a bitcoin bányászatról elhíresült DK-képviselőt alkalmazta”.

PestiSracok facebook image

– vonja le a konzekvenciát a polgármester.

Hát igen, aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

Forrás: Mandiner/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.