Bayer Zsolt volt a vendége annak a Paláveres Találkozónak, amely ezúttal is “A” Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós szervezésének köszönhetően jött létre. A teltházas előadáson az ismert publicista több aktuálpolitikai témában is kifejtette véleményét, így például arról, hogy vajon szétesik-e az Európai Unió, és ha igen, akkor annak milyen következményei lehetnek hazánkra. De szóba került a háború és a migráció kérdése, valamint a nyitott társadalom és a Soros György által finanszírozott szervezetek tevékenységének hatása is. A jobboldal ikonikus alakjaként is emlegetett Bayer Zsolt a magyar miniszterelnökről is markáns jellemzést adott.
Nagy érdeklődés övezte az év utolsó Paláveres Találkozóját, amelynek vendége ezúttal Bayer Zsolt volt. A népszerű rádiós-televíziós szakember, publicista előadása igen nagy sikert aratott “A” Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós által szervezett rendezvényen. A polgári körök hangulatát idéző eseményen Bayer Zsolt egyebek mellett arra is megpróbált válaszolni, vajon milyen logika alapján akarják eltüntetni a nemi identitást. Szavai szerint erre nincs értelmezhető magyarázat, hiszen az elmúlt ezer évben az európai nyugati kultúrkör a világ legnagyszerűbb, legszabadabb, leggazdagabb, legnagyobb jólétben élő társadalmait hozta létre, és most ezt rombolják le ezekkel a káros ideológiákkal. Hangsúlyozta: az ő legnagyobb fájdalma és dühe az az, hogy
az én generációm minden álmát és illúzióját összetörték, összezúzták.
Bayer Zsolt felidézte:
Ugye emlékszünk még ezekre az időkre? Álmainkra és illúzióinkra? Az én nagyszüleim, az én szüleim, az én dédszüleim tényleg erről álmodtak? De továbbmegyek. A nyugati barátaink is erről álmodtak valóban? Nyilván nem. De ettől még a tény tény. Az a világ, ahova vágytunk, ami az álmainkban élt, és amiért mindent megtettünk, vagy disszidáltunk, vagy itthon maradtunk, és aztán rendszert váltottunk, az a világ ma már nincs, és az a világ elvitte magával az álmainkat is és az illúzióinkat is.
Kifejtette:
És most itt állunk ebben az európai világban, ebben a nyugati világban, és szomorúan konstatáljuk, hogy vallási identitás ide, nemzeti identitás oda, a nemi identitás perceken belül kirepült az ablakon, és ami maradt helyette, az valami olyan nyomorult, sötét káosz, az emberi szellemnek valami olyan iszonyatos megerőszakolása, és az emberi léleknek valami olyan mélysége, amit nagy valószínűséggel mi soha nem is tudtunk volna elképzelni.
A publicista úgy véli, hogy a nyugati jóléti társadalmak “jó dolgukban már nem tudják, hogy mit cselekszenek.
Ez az ő tragédiájuk egyik okozója
– tette hozzá. Arról is beszélt, hogyan, miképpen és hol zajlik a népességrobbanás. Bayer Zsolt szerint az a legmegdöbbentőbb, hogy ma a világon, azokon a helyeken – lásd nyugati társadalmak –, ahol egyébként minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy jólétben, nyugalomban, gazdagságban, méltó körülmények között felneveljenek három-négy gyereket nyugodtan, ott nem három-négy, de lassan már egy sem születik.
Identitás nélküli társadalmak nem vállalnak gyereket
– mondta. Magyarázata szerint
ha egy társadalom arra képtelen, hogy legalább önmagát reprodukálja, akkor halálra van ítélve.
Az előadásban arra is kitért, hogy ma a világban ott, ahol minden feltétel adott gyermekszülésre és felnevelésre, ott nem szülnek a nők gyereket, és a társadalom nem reprodukálja önmagát; a világ összes többi részén, ahol semmilyen feltétel nem adott ehhez, ott viszont iszonyatos népességrobbanás zajlik, elsősorban egyébként Afrikában.
Felfoghatatlan, Afrika lakossága ma durván 1 milliárd, 1 milliárd 100 millió fő. A legóvatosabb becslések szerint ötven év múlva Afrika lakossága négymilliárd lesz
– hívta fel a figyelmet. Hozzátette: vajon mi történik, amikor ezek a Soros bácsi által fizetett és fenntartott NGO-hajók a líbiai partoknál nem száz meg kétszáz menekültet fognak fölvenni, hanem elindul mondjuk másfél milliárd ember Európába…? Akkor mit fog csinálni Európa?
Ha egy ilyen társadalomra ráeresztenek egy olyan világot, amelyik vallási identitásában egyenesen bigott, amelyiknek a nemzeti identitása köszöni, tökéletesen rendben van, és mindezekből következően természetesen a nemi identitásával sincsen problémája. Ha ezt a két tömeget összeeresztik, akkor vajon ki fog asszimilálni kit?
– tette fel kérdésként. Majd úgy folytatta:
Tehát ezzel néz ma szembe ez az önmagát elveszítő nyugati világ, és ebben a világban vagyunk mi itt, és próbáljuk kitalálni, hogy hogy fogjuk túlélni. És azért mondom, hogy van okunk a bizakodásra, mert hála a Jóistennek, kimaradtunk ezekből az évtizedekből, közel egy évszázadból, és nem hülyültünk el teljesen a jólétben.
Szóval nekünk egy reményünk van, és ezért mindent meg is kell tegyünk, ez pedig az, hogy
az Európai Unió végének az időszakára lehetőség szerint meg tudjuk teremteni azt az új európai egységet, ami a Balti-tengertől le az Adriáig, és hogy ne temessem el teljesen a Nyugatot, van még két ország, amiben én reménykedem. Az egyik Ausztria, a másik Olaszország. Ha minden jól alakul, és a Jóisten kegyes lesz hozzánk, akkor a Baltikumtól le az Adriáig, és mondjuk Rómától Szentpétervárig létrejöhet egy új közép-európai egység, amely teljesen képes lesz függetleníteni magát a Nyugati Birodalom bukásától. Nekünk ezen kell dolgoznunk, ezen kell ügyködnünk.
Bayer arról is beszélt, hogy szerinte az Európai Uniónak záros határidőn belül vége lesz. A publicista biztos benne, hogy “nem mi fogunk kilépni elsőként, megoldják ezt maguk, hogy fölszámolják”. Szavai szerint addigra meg kéne teremteni ezt az egységet, amiről úgy vélekedik, hogy “jól is állt”. Hozzátette:
a magyar miniszterelnök legnagyobb történelmi tette éppen az volt, hogy a V4-ekből közel tíz évig egységes, ütőképes politikai erőt tudott teremteni.
Az orosz–ukrán háborúról és a szankciókról is részletesen kifejtette véleményét Bayer Zsolt. Előadásának teljes tartalmát a Reakció csatornán nézhetik vissza, a videót itt találja.
Operatőr: László Petra
Facebook
Twitter
YouTube
RSS