Palasics Kristóf vezérletével hatalmas győzelem a nyitányon! - Férfi kézilabda-Eb: Magyarország–Lengyelország 29–21 (14–10)

Nagyszerűen rajtolt férfi kézilabda-válogatottunk az Európa-bajnokságon, miután rendkívül magabiztos, nyolcgólos sikert aratott Lengyelország ellen.
Amint arról beharangozónkban is említést tettünk, Lengyelország volt az első ellenfelünk az idei Eb-n. Csapatunk a szövetségi kapitány, Chema Rodríguez értékelése szerint felkészülten várta a tornát, igaz, nehézségeink azért akadtak jócskán. A tornáról lemaradó Bánhidi Bence sérülése mellett Imre Bence és Rosta Miklós sem teljesen egészségesen várta a nyitányt. Ennek ellenére reménykedtünk a győzelemben, mert az gyakorlatilag máris biztosította a helyünket a középdöntőben. A kimaradóink ezúttal a harmadik számú kapus, Andó Arián, valamint Pergel Andrej és Papp Tamás voltak.
Első félidő
Két lengyel góllal indult a találkozó, miután Rosta Miklós kihagyta az első helyzetét, ám aztán javított a beállósunk, majd egy hetest is kiharcolt, amit Imre Bence értékesített. Olejniczak lövésénél máris letette a névjegyét a kapuban ma este kezdő Palasics Kristóf, aki valami elképesztő produktuma kezdett a kapuban. Ziccert, átlövést, sőt, hetest is védett, s ha ez nem lett volna elég, még lőtt egy üres kapus gólt is. S mivel időközben támadásban is folyamatosan hatékonyak tudtunk maradni, nem volt hosszabb ideig tartó gólcsendünk, így a félidő derekán időt is kértek a lengyelek, és rögtön utána áttértek hét a hatra. Ettől félhettünk, mert ezzel több ízben is meggyűlt a bajunk a közelmúltban, de szerencsére érdemben ez sem változtatott a meccs képén, sőt, a 24. percben második idejüket is kikérték a lengyelek. A játékrész hajrájára komoly előnnyel érkeztünk (12–7), és ez az előny nem volt érdemtelen, mert nagyszerűen játszottunk. Palasics szenzációsan védett, igaz, a védekezésünk alapvetően is rendben volt, támadásban rendre megtaláltuk a jó megoldást, és Rosta külön kiemelést érdemelt beállóban mutatott nagyszerű játékáért. Bár a félidő végén érkezett egy ötperces gól nélküli szakaszunk, így kissé felzárkóztak a lengyelek, de a slusszpoén a miénk volt a végén, Hanusz szemfüles góljával, így néggyel vezettünk a szünetben (14–10).

Második félidő
Mi kezdtük a második félidőt, és Ilics Zorán kiváló góljával ismét ötre növeltük az előnyt (15–10). Az egy-egy kihagyott lehetőséget követően Bóka Bendegúz is megszerezte mai első gólját, megnyugtatóvá nőtt a gólkülönbség. Egy perccel később Jankowski szó szerint leütötte Rostát egy párharc végén, ami után végleges piros lapot kapott, ráadásul kettő perces előnybe is kerültünk. A lengyelek védelme mindenképpen gyengült Jankowski kiállásával, igaz, az előnyt nem tudtuk gólra váltani, sőt, miután kiegészültek, szépíteni is tudtak (17–13). Szerencsére csak átmeneti volt a lengyel zárkózás, mert tudtunk újítani, Fazekas Gergő fontos gólokkal jelentkezett, Palasics pedig ismét hetest védett, így visszaállt az ötgólos magyar előny, amely olykor négyre csökkent, olykor hatra nőtt, de ami a lényeg: egyenlítés közelébe nem engedtük a fehér mezes lengyeleket. Ennek ellenére Chema Rodríguez a játékrész derekán időt kért, hogy új impulzust adjon támadójátékunknak, ami Bodó pokoli nagy átlövés-góljában azonnal testet is öltött. Bár Palasics két bravúrt is bemutatott, a labda a lengyeleknél maradt, így feljöttek ismét négyre (22–18). Bodó az előzőnél is nagyobb gólt szerzett, majd a korábban letaglózott Rosta üres kapus góllal állt nemes bosszút a rajta esett sérelemért. Amikor a lengyelek visszajöttek öt gólra (24–19), már belül voltunk az utolsó tíz percen. Ónodi-Jánoskúti gólja igencsak jókor jött, s amikor az 54. percben Ligetvári Patrik üres kapura beemelte a labdát, érezni lehetett, hogy itt már nem lehet baj. Bodó megspékelte ezt egy újabb üres kapussal, majd még egy labdaszerzés is jött, így az utolsó öt percre nyolcgólos előnnyel érkeztünk (28–20).
A hátralévő idő csendesen lecsorgott, és hatalmas örömmel könyvelhettük el, hogy válogatottunk a vártnál könnyebben húzta be a lengyelek elleni ki-ki meccset (29–21), amellyel rögtön hatalmas lépést tett a középdöntőbe kerülésért. Külön örömteli volt és sokat ígérhet a továbbiakra nézve játékunk sokrétűsége, amelyben azonban még így is maradt tartalék. Folytatás vasárnap este Olaszország ellen.
Vezető kép: a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos Facebook-oldala







