Pesti Srácok

Beismerte a Facebook, hogy lehallgatták a Messenger-hívásokat

Beismerte a Facebook, hogy lehallgatták a Messenger-hívásokat

Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített – írja a Mandiner.

– tudatta a közösségi oldalt üzemeltető amerikai vállalat. A Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül, hogy pontosabban tudják célba juttatni a hirdetéseket. Tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán maga Mark Zuckerberg, a vállalat alapítója és vezetője is tagadta, hogy a cég belehallgat a beszélgetésekbe.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a milliárdossá lett Zuckerberg.

– állította. A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak. A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált.

– ismertette a pénzügyi hírügynökség, akinek a jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel. Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

Forrás: MTI, Mandiner

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.