
Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint csütörtökre virradóra, miután intenzív tűz alá vette Belgorod megye polgári létesítményeit, egy harckocsikkal támogatott ukrán “terrorista alakulat” megpróbált behatolni Oroszország területére a Novaja Tavolzsanka település és a Sebekino nemzetközi közúti határátkelő közelében. A támadók ereje a közlemény szerint két gépesített lövésszázadnak felelt meg. A moszkvai katonai tárca szerint az orosz nyugati katonai körzet légiereje 11, a rakéta- és a tüzérségi erők 77 csapást hajtottak végre, és két alkalommal lángszóró rendszereket is bevetettek. Az orosz katonai fellépés visszaszorította az ukrán támadókat, akiknek a tájékoztatás szerint nem sikerült az államhatár megsértése.
A beszámoló szerint a határ ukrán oldalán több mint félszáz ukrán “terrorista” vesztette életét, valamint négy páncélozott harcjármű, egy Grad sorozatvető és egy kisteherautó semmisült meg. Sajtójelentések és a közösségi médiában megosztott videó szerint a támadást az ukrán oldalon harcoló Orosz Önkéntes Hadtest és az Oroszország Szabadsága Légió elnevezésű fegyveres szervezet hajtotta végre. Ezek részesei voltak a belgorodi régióba május 22-én történt betörésnek is. Akkor a moszkvai katonai tárca hetvennél több fegyveres és kilenc haditechnikai eszköz megsemmisítéséről számolt be.
Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója közölte, hogy ukrán oldalról éjjel sorozatvetőkből többször is tűz alá vették a határtól négy kilométerre fekvő Sebekino várost, aminek következtében legkevesebb kilenc ember megsebesült. A városban megszakadt az áramszolgáltatás, kigyulladt egy kollégium, és megrongálódott az önkormányzat épülete. Vlagyimir Putyin orosz elnök Bátorság-érdemrenddel tüntette ki Vlagyimir Zsdanovot, Sebekino polgármesterét. Gladkov arról is beszámolt, hogy Belgorodban, egy benzinkút közelében lezuhant és felrobbant egy drón, két embert megsebesítve. Csütörtökön több – orosz ellenőrzés alá került – településről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben két civil életét vesztette.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a napi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erők elmúlt egy nap alatt elszenvedett veszteségét 660 főben nevezte meg, akik közül elérte a 395-öt azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A tábornok a megsemmisített ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között két vezetési és megfigyelőpontot, egy lőszerraktárt és egy harckocsit.
Apti Alalaudinov, az Ahmat különleges egység parancsnoka orosz sajtójelentések szerint kijelentette, hogy a donyecki régióban lévő Marjinka település 70 százaléka orosz ellenőrzés alá került. Vitalij Gancsev, Harkiv megye katonai és polgári közigazgatásának Moszkva által kinevezett vezetője úgy nyilatkozott, hogy az orosz erők az Oszkil folyó bal partján Kupjanszk város közvetlen közelébe értek.
Putyin egy nagycsaládosokkal folytatott moszkvai találkozó során kifejezte meggyőződését, hogy a győzelem Oroszországé lesz.
Efelől nincs kétség, mert a földünket, a népünket és az értékeinket védelmezzük
– hangoztatta.
Az orosz parlament alsóháza csütörtökön megszavazott egy törvénytervezetet az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros orosz–ukrán közös használatáról szóló megállapodás felmondásáról. Az indoklás szerint a donyecki, a zaporizzsjai és a herszoni régió Oroszországhoz való csatlakozása “gyökeresen új helyzetet teremtett az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros körül, amelyek partjai immár kizárólag Oroszországhoz tartoznak”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP Photo/Jevgenyij Maloletka
A vasvillásoknak nincs helyük az EU-ban
2023-06-02 at 15:23
Elhomályosodott szabadkőművész
Már ismerjük hogy folyton ezzel a hamis dumával jön, sőt még a haverjai is azt írták, hogy mégha Ön az ellenkezőjét is mondja mindennek , akkor is higgyük el, hogy a fekete az fehér meg hogy Ön milyen jó hazafi meg hogy az oroszok mellett áll.
ŐN játssza csak tovább a kis buta kettős játékát! Bizonyítani soha nem szokott, és nem is tud, pont úgy, mint a vasvillás szimbólumot imádó ukro nácik.
Ön rendszeresen az ukrán pozícióba helyezi magát, onnan vartyogja a helyzetjelentéseit. A haverja azt írta egyszer ( de lehet, hogy az is Ön volt) hogy el kell fogadnunk mindkét álláspontot, az ukránt is. Felhívom mindenki figyelmét, hogy A NÁCI ÁLLASPONTOT NEM KELL ELFOGADNIA SENKINEK A DEMOKRÁCIA KÖNTÖSÉBE BÚJTATVA ! Mert ha ezt hagyjuk, akkor a nácizmus egész Európába visszalopakodik .
Már fel akarja vetetni az EU-ba a nácikat a szintén náci eus boszorkány.
Megvilágosodott szabadkőművész
2023-06-02 at 11:54
Jósnő2023-06-02 at 10:45
Ha látná a többi hozzászólásomat, látná azt is, hogy én inkább az oroszok oldalán vagyok.
A lenti megjegyzésem tehát keserű kritika volt.
Jósnő
2023-06-02 at 10:45
Megvilágosodott szabadkőművész. Bármilyen tények nélküli kijelentés (és trágárság) alkalmas az előadó lejáratására. Persze a provokátoroknak ez a munkájuk.
Hajdúvitéz
2023-06-02 at 09:58
Addig törögetnek be orosz területre, míg úgy pofán vágják őket, hogy nem kérik a párját!!!
Álmos
2023-06-01 at 22:15
Megint hazudtatok Ukránok,itt az Orosz válasz. Nem hittem nektek.
Károgj csak
2023-06-01 at 22:05
Egyenlőre az oroszok elfoglaltak egy magyarországnyi ukrán területet, ezt 8 hónapja tartják, megsemmisítették az ukrán hadsereg túlnyomó részét ( sajnos, mert minden ember élet drága) és megsemmisítették a nyugati fegyverek túlnyomó részét, ezen kívül több mint tíz bio- fegyver labort a biden fiókáét, és egy 90 főből álló amerikai- nato-ukrán vezérkart a bunkerjével együtt, a lengyel határtól nem messze, Ukrajnában.
Mindezt nem mondják be a nyugateus médiák úgyhogy javaslom az ügyeletes károgónak a valós infókat áttekintésre !
Rolo
2023-06-01 at 22:02
Megvilágosodott szabadkőművész2023-06-01 at 21:28
?♂️?♂️?♂️????
Azért lesz egyre kisebb a náci usskrajna???
Megvilágosodott szabadkőművész
2023-06-01 at 21:28
Hát, nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok ezt a háborút kurvára elbaszták!