Pesti Srácok

Benkő Tibor: közös harccsoportot hoznak létre a V4-ek

Benkő Tibor: közös harccsoportot hoznak létre a V4-ek

Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.

A honvédelmi miniszter közölte: Horvátország is jelezte, hogy csatlakozni kíván a harccsoporthoz. A találkozón elfogadták Horvátország felajánlását. Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint kiemelten fontos kérdés Európa számára a biztonság, és ebben egyetért a V4 tagországainak valamennyi kormánya, ennek eredménye a közös harccsoport felállítása. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a tanácskozás másik fő témája a migráció volt. Benkő Tibor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a V4-ek valamennyi tagállama azt az álláspontot képviseli, hogy veszélyezteti a biztonságot, ha ellenőrizetlen migránsok lépnek a területükre. Ezzel kapcsolatban a miniszter felidézte, hogy a Magyar Honvédség már 2015 nyara óta tevékenyen részt vesz az országhatár, illetve a schengeni határ védelmében. A V4-ek mindegyike csatlakozott a feladat ellátásához. Csehország és Szlovákia katonákat küldött, a lengyelek pedig anyagi eszközökkel segítették a határvédelmet – mondta Benkő Tibor.

Forrás: MTI. Fotó:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.