Pesti Srácok

Benzinnel gyújtotta fel haragosa házát

Benzinnel gyújtotta fel haragosa házát

Tizenöt év fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség annak a férfinak, aki egy veszekedés után benzines palackot dobott haragosa házára úgy, hogy az épületben három felnőtt tartózkodott.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a többszörösen büntetett előéletű 30 éves férfi 2022. július 22-én este a nyírségi település egyik kocsmája előtt összeverekedett haragosával és annak testvérével. A következő éjszaka a férfi felkereste a haragosa házát, majd az otthonról magával vitt benzines üvegpalackot – melynek a végébe egy papírdarabot dugott – meggyújtotta, és a ház falához dobta, a tetőhöz közeli részen. Szerencsére az üvegpalack nem esett be a nyitott ablakon a szobába, hanem széttört a falon, meggyújtva így a stablondeszkát és egy elektromos dobozt. Jutott a benzinből a szomszéd ingatlan udvarán álló trambulinra is, amely szintén meggyulladt - olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Ebből az is kiderül, hogy a vádlott tisztában volt azzal, hogy a házban többen is tartózkodnak, noha a haragosa éppen nem volt otthon. Az egyik lakó észlelte a tüzet, felébredt, és felkeltette az idős szüleit is azzal, hogy meneküljenek ki a házból. A szülők azonban attól tartottak, hogy megtámadják őket az utcán, ezért még 15-20 percig nem mertek kimenni az udvarra. Előbb inkább telefonon kértek segítséget hozzátartozóiktól, majd amikor azok megérkeztek, a tüzet is eloltották. A gyújtogatásban senki nem szenvedett sérülést, azonban a vádlott szándéka az ügyészség szerint arra irányult, hogy több ember életét is kioltsa, ráadásul a tűzhalál jelentős szenvedést okozott volna a sértetteknek. Az ügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a letartóztatásban lévő férfit, és azt indítványozta a vádiratban, hogy amennyiben beismerő vallomást tenne és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság 15 év fegyházbüntetésre ítéli.

– tudatta a PestiSrácoknak megküldött közleményben Dr. Szilágyi László főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő.

PestiSracok facebook image

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."