garázdaság
Felpofozott egy embert Szigetszentmiklós szocialista polgármestere, majd valakik jól meg is verték az áldozatot
Nagy János, aki korábban az ellenzéki összefogás színeiben, idén pedig a Nagy Egységben a Városért egyesülettel nyerte meg az önkormányzati választást, egy helyi lakossal elfajult vita miatt vetemedett erőszakra. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben.Deutsch Tamás levélben is megírta Webernek, hogy Magyar Pétert nem kellene bevédeni a telefonlopása miatt
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője levelet írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének. A politikus a Facebook-oldalán szerdán este megosztott levélben a Patrióták magyar delegációjának vezetőjeként arról tájékoztatta Manfred Webert, hogy Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke (EPP) mentelmi jogának felfüggesztésére, lopás bűncselekménye miatt.A Parlamentnél kezdett ámokfutásba egy fegyveres férfi, eljárás indult ellene
Szerdán délelőtt az Országháznál egy férfi gázpisztollyal őrjöngött és fenyegette a járókelőket. A rendőrök elfogták a támadót, garázdaság miatt eljárás indult ellene, írja az Index.Két fiatal akart csuklósbuszokat elkötni Csepelről - Jogsi nélkül furikáztatták volna az utasokat a belvárosban
A két fiatal augusztus 15-én éjszaka surrant be a telephelyre, majd beindítottak egy-egy csuklós buszt. Az egyik járművet még a telephelyen belül feltartóztatták dolgozók, de a másik fiatalnak sikerült kihajtania. A járművel több parkoló autónak nekiment, majd rákanyarodott a Weiss Manfréd útra, ahol a telephely egyik dolgozója megállásra kényszerítette.A részeg ember őszinte, Magyar Péter pedig sutyerákra itta magát
Ha a kormány valamelyik tagja, esetleg egy prominens kormánypárti politikus eresztené ki úgy a gőzt, ahogyan azt tette Magyar Péter, valószínűleg már napirendi pont lenne Brüsszelben, hogy emiatt nem kaphatjuk meg a nekünk járó forrásokat, de minimum reflektrofénybe kerülne a magyar politika a külföldi sajtóban. Esetleg egy tömegtüntetés lenne a Hősök terén azzal a felkiáltással, hogy "mondjon le!" A magukat elfogadónak definiáló emberekről viszont mindig elfelejtjük, hogy ők egymásnak mindent, másnak semmit nem bocsátanak meg. Ezért ne csodálkozzunk azon, ha most is szemet hunynak az erkölcs bajnokai afelett, hogy messiásuk egy fiatal lány lába között átbújva érzi jól magát egy belvárosi buliban mámoros állapotban, majd a nevetséges viselkedését rögzítő férfinak a kezéből kitépi a telefont, megüti és a Dunába dobja. Nos, így bulizik egy kirúgott férj, egy áruló barát, a "NER lovagjai" közé beférkőzni nem tudó persona non grata.Tovább gyűrűzik Magyar Péter botrányos ügye, a mentelmi jogát is elveszítheti
Nemcsak a szórakozóhelyen történtek ügyében, de a Dunába dobott telefon miatt is nyomoznak a budapesti rendőrök, számolt be az Index. Az elsődleges információk szerint Magyar Péter elvette egy őt videózó férfi telefonját, majd azt a folyóba hajította. A történtek miatt akár a frissen megszerzett mentelmi jogát is bukhatja a képviselő.A kommunista internacionálét éltető szélsőbaloldali rendezvényt zavartak meg ismeretlenek Józsefvárosban
Június 10-én, hétfőn kora este a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Fáklya közösség filmvetítést és workshopot tartott, amelyre a Kesztyűgyár Közösségi Háztól bérelt termet – írja Józsefváros honlapja visszafogott közleményében. Természetesen az erőszakot semmi nem indokolja, de Ilaria Salis és hordája magyarországi emberverése után némileg irritálhatja a magyar közéletet, amikor a Fáklya a saját definíciója szerint is egy forradalmi, szélsőbaloldali kommunista szervezetként, más helyen magát marxista közösségként határozza meg.Plakátrongálás miatt őrizetbe vettek egy szigetszentmiklósi férfit
Plakátrongálás miatt őrizetbe vettek egy szigetszentmiklósi férfit hétfő este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.A három esetből is csak kettő maradt – Őrizetbe vették a balos aktivistákat "megrángató" férfit
Garázdaság gyanújával hallgatta ki a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön, a budapesti Deák téren agresszívan lépett fel aktivisták ellen egy aláírásgyűjtő sátornál. A férfi elmeorvosi vizsgálata is indokolt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón, pénteken.Ajánljuk még