Pesti Srácok

Berlusconi bejelentette, indulni készül az európai választásokon

Berlusconi bejelentette, indulni készül az európai választásokon

Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokon - jelentette be a 82 éves Silvio Berlusconi, volt olasz miniszterelnök csütörtökön.

Silvio Berlusconi hangsúlyozta, hogy - mint fogalmazott - felelősségérzet hajtja. Úgy gondolja - tette hozzá -, hogy ismereteivel, tapasztalataival és meggyőzési képességével meg tudja értetni az európai polgárokkal a nyugati értékektől való eltávolodás veszélyét. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke hangsúlyozta, kora ellenére ismét a politikai színtérre lép azért is, hogy feltartóztassa az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelenlegi olasz kormánypártot, amelyet véleménye szerint tapasztalat és hozzáértés nélküli személyek vezetnek.

Berlusconi kijelentette, az M5S rosszabb, mint az olasz kommunisták voltak 1994-ben, amikor vállalkozói pályáját politikaira váltotta. Silvio Berlusconi a helyhatósági választásokra készülő Szardínia szigetén jelentette be az EU-választásokon való indulási szándékát. A többszörös volt olasz miniszterelnököt 2013-ban adócsalásért jogerősen elítélték, majd ezért megfosztották parlamenti mandátumától. Tavaly májusban nyerte vissza választó- és politikagyakorlási jogait. A jelenlegi felmérések szerint a FI 8 százalék körül áll.

Forrás: MTI; Vezető kép: EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.