Pesti Srácok

Berlusconi szerint Putyint belehajszolták a háborúba

Berlusconi szerint Putyint belehajszolták a háborúba

Vlagyimir Putyin orosz elnököt belehajszolták a háborúba, hogy leváltsa a kijevi kormányt – mondta csütörtök este egy televízióműsorban Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő. A választási győzelemre készülő jobboldali pártszövetség tagja, a Hajrá Olaszország! (FI) vezetője személyes barátságban áll az orosz elnökkel, és már korábban is a védelmére kelt.

– mondta az olasz veterán politikus, az orosz terminológiát használva az Ukrajna ellen indított háborúra.

PestiSracok facebook image

– fejtegette Berlusconi.

– magyarázta a volt miniszterelnök. Az orosz elnök eleinte Ukrajna "nácitlanításával" indokolta a háborút, majd a hadvezetés úgy nyilatkozott, hogy Dél-Ukrajna elfoglalása a cél, hogy korridort alakíthassanak ki a moldovai szakadár Dnyesztermellékkel, ahol orosz békefenntartók állomásoznak. A héten Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a Donyec-medencei területek elfoglalása a cél. Berlusconi úgy vélte, hogy Moszkva a kelet-ukrajnai szakadár vezetők kérésére döntött a katonai beavatkozás mellett. A Krím 2014-es bekebelezése után Berlusconi elmesélte, hogy Putyinnal együtt látogatott el a félszigetre, és a helyiek hálával üdvözölték az orosz elnököt.

A jobboldali pártszövetség jelenleg legerősebb pártja, a Olasz Testvérek (FdI) vezetője, Giorgia Meloni azt ígérte, nem változtat a jelenlegi kormány Ukrajnát támogató politikáján, de Berlusconi és a szövetségben részt vevő másik párt, a Liga elnöke, Matteo Salvini nem kötelezte el magát emellett egyértelműen – írja a Reuters hírügynökség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.