Feltűnt eddig valakinek, hogy mennyivel gyakrabban, mennyivel több jobboldalai politikus, publicista, színész, zenész, közéleti személyiség bukkan fel az ellenzéki médiában, mint fordítva? És nem, nem azért, mert a kormánypárti csatornák ne engednék be az ellenzékieket.
Természetesen könnyű és kényelmes ezt a hazugságot (is) eladni a híveknek. Diktatúrázni, temetni a sajtószabadságot. Mindezt persze úgy, hogy az ellenzéki médiumok élnek és virulnak, a kutya sem háborgatja őket. Ők maguk teszik ki rendszeresen az ablakba, hogy milyen sokan olvassák őket, hogy milyen népszerűek, és persze hogy a jobboldaliakat senki sem nézi, olvassa. Aztán a következő pillanatban sírnak, vonyítanak, hogy el vannak nyomva, hatalmas a médiaterror, az emberekhez nem jutnak el az ő híreik, csak a kormánypropaganda, blabla, blabla…
Emellett a nyilvánvaló hazugság mellett egy másik narratívát is tolnak: valóban azt is igyekeznek elhitetni a szavazóikkal, hogy a kormánypárti újságok, tévék, híroldalak nem kérdezik őket, még a mikrofonok közelébe se mehetnek. És persze a szavazóik ezt is bekajálják. A valóság ezzel szemben az, hogy az ellenzéki szereplők nagyon is tudatosan, direkt nem mennek be a kormánypárti televíziókba. Nem nyilatkoznak a kormánypárti lapoknak. Szóba sem állnak a kormánypárti riporterekkel. És a maguk politikai-taktikai szempontjából ez valójában teljesen érthető is.
Mert lássuk be: a Pesti TV vagy a Hír TV melyik nézőjét tudná meggyőzni valamelyik ellenzéki figura arról, hogy a migráció jó, a gyerekeket érzékenyíteni kell az LMBTQ-propagandára? Hogy adókat kellene emelni, hogy zsidókat listázni nem antiszemitizmus? Hogy nyakunkon a klímakatasztrófa, hogy a nemzeti szuverenitásunk feladása jó dolog, éljen az Európai Egyesült Államok. Mit is tudna mondani a vele eredendően nem szimpatizáló választóknak az olyan ellenzék, amelynek nincs valós programja, víziója, hanem kizárólag a hatalomvágy hajtja, ennek megszerzésére pedig csak a globalista baloldal szervilis kiszolgálásával, a magyar választásokba való durva nemzetközi beavatkozással lát esélyt. És mivel nincs valós mondanivalója, ezért csakis toposzokat, borzasztó egyszerű, zsigeri érzelmekre ható üzeneteket ismételget, hergel és lázít, amire, kétségtelenül, létezik egy valós választói igény.
Mivel az évek alatt ezzel a módszerrel sikerült tökéletesen polarizálni a társadalmat, eléggé kialakultak a határvonalak is. A józan eszüket, a saját érdekeik belátását, a normális gondolkodást, általában a gondolkodás luxusát el nem vesztett választókra nem hatnak a lázítások, csúsztatások, nettó hazugságok. Hiába mennének be vendégnek valamelyik műsorba, felbüfögni ugyanazokat a szlogeneket, semmilyen új szavazót nem nyernének vele. A sajátjaiknál viszont mindig negatív hatása van; rendre megharagszanak rájuk, ha nyilatkoznak egy jobboldali újságírónak, ha „be merészelnek menni” egy kormánypárti tévé stúdiójába.
Az ellenzéki szavazók olyan fokú gyűlöletre vannak kondicionálva nemcsak Orbán Viktorral szemben, de mindennel és mindenkivel szemben, aki a kormány oldalán áll, hogy azonnal kommentáradat, gyűlöletcunami indul, ha egy ellenzéki szereplő – akár politikus, akár civil – szóba mer állni valakivel a másik oldalról. Eközben persze továbbra is a párbeszéd hiányáról beszélnek, és továbbra is a kormányoldalt okolják a megosztottságért. Miközben kormánypártiak rendszeresen járnak nyilatkozni az ATV-be, adnak interjút a Telexnek, és a hasonlóknak, mert egyrészt van releváns mondanivalójuk, másrészt nem gyávák, harmadrészt pedig komolyon gondolják, hogy valóban minden magyar emberhez szólnak és szólni akarnak, nem csak a saját elkötelezett, felhergelt szavazóikhoz. És a kormánypárti szavazók ilyenkor nem lincselik meg verbálisan az illetőt, amiért szóba mert állni a baloldallal.
Az a szomorú az egészben, hogy még olyan, egyébként vállalható és őszinte szándékú baloldaliak, akik korábban hívei voltak a párbeszédnek, és voltak annyira autonóm személyiségek is, hogy részt is vettek ilyesmiben, mára ők is beálltak a sorba. Személyes esetem is volt Gulyás Mártonnal, aki eljött vendégnek a Politikai Hobbistába, majd pedig meghívott engem a Partizánba. Természetesen az indoktrinált, idomított balos szavazóktól ő is megkapta, hogy miért merészelt velem beszélgetni. Nyilván nem volt narratívától és nagyon is tudatosan felépített, célzott kérdésektől mentes a beszélgetés, de ez rendben van, ettől még nem volt vele semmi baj. És meg is beszéltük utána, hogy egy sörözéssel folytatjuk hamarosan. Marci azóta viszont nem veszi fel a telefont, és nem jelez vissza.
Valószínűleg szóltak neki is, hogy Feri – vagy maga Gyuri bácsi? – kiadta az utasítást a totális szembenállásra. Nem szabad szóba sem állni kormánypártiakkal, mert a balos szavazók szemében ez gyengeségnek, kompromisszumkészségnek, közös pontok keresésére való hajlamnak tűnik. És ez megbocsáthatatlan. Mert a jobboldalt totálisan gyűlölni kell. A megsemmisítését kell célul tűzni. És a saját szavazóik felé folyamatosan azt az üzenetet is kell közvetíteni, hogy valóban ez a cél.
Fotó: Fókuszcsoport
Facebook
Twitter
YouTube
RSS