A német Arte TV „Halló, diktátor úr” – Orbán és a jogállamiság címmel másfél órás „dokumentumfilmmel” örvendeztette meg nézőit. A PestiSrácok.hu szerkesztősége nem akarja megfosztani az olvasókat a kifinomult manipulációnak és a szemérmetlen hazudozásnak ettől a kordokumentumától. Bár a náci propagandafilmeket idéző vizuális orgiát nem tudjuk visszaadni, a szöveges részek lényegét viszont igen.
Drámai zenével és sejtelmes narrátori stílussal dolgoznak. Orbán Viktorról, a főszereplőről csak előnytelen, adott esetben lassított felvételeket mutatnak. Ez adja meg az alaphangot, majd színre lépnek a mellékszereplők egymondatos bemutatkozásokkal:
Manfred Weber, Orbán Viktor kegyelméből a Néppárt frakcióvezetője: Formálisan demokratikus, de az alkotmányos valóságban autoriter az állam.
Karácsony Gergő, főpolgármester-szimuláns: Színház az egész, a díszletek demokratikusak, a színészek nem demokraták.
Paul Lendvai bécsi újságíró, a kommunista állambiztonság volt társadalmi kapcsolata: Vezérdemokrácia, egyemberes demokrácia.
Ulrich Ladurner, a Die Zeit brüsszeli tudósítója: Kiüresedett demokrácia.
Ezután az isiászos Juncker „Halló, diktátor” köszöntését látjuk, majd egy újabb figura megállapítja, hogy az unió tehetetlen a diktatúrával szemben. Így lett két mondaton belül a kiüresedett demokráciából diktatúra.
Ladurner: Csak az kapjon pénzt, aki tartja magát a szabályokhoz!
Narrátor: Orbán nem akarja a jogállamisági mechanizmust, kezdettől gátolja a tárgyalásokat.
Michael Roth Európa-ügyi miniszter: A délieknek nagyon sürgősen szükségük van a pénzre. De az olasz kolléga is mély benyomást tett rám, amikor azt mondta, hogy a pénzt és az értékeinket nem lehet egymás ellen kijátszani.
Narrátor: Orbán miatt viszont választani kell. Ő zsarolja az EU-t. Mindenkit sakkban tart.
Álljunk meg: hát nem Orbánt és Magyarországot akarták zsarolni a jogállamisági mechanizmusnak nevezett eszközzel? Nem az EU akarta kihasználni a déliek sanyarú helyzetét, hogy azzal szorítsa sarokba Magyarországot és Lengyelországot? Orbán az, aki zsarol?! Nehéz ilyen arcátlanságra mit mondani. Az egész probléma nem létezne, ha nem akarták volna a segélycsomag kifizetését összekötni a „jogállamiság” sehol sem definiált fogalmával.
Griselda Pastor, a Radio Cadena spanyol rádió tudósítója: Az EU konstrukciós hibáját használja ki Orbán, azt, hogy egyhangúságra van szükség bizonyos döntéseknél. Sajnos a döntésnek Magyarország számára is elfogadhatónak kell lennie.
Sajnos – mondja a függetlenobjektív újságíró. Sajnos nem lehet egy közös döntés hátrányos Magyarország számára… Egyébként is feltűnő, hogy hány újságírót és politikust vontak be a film készítésébe, mintha náluk lenne a bölcsek köve. És valamilyen csoda folytán mind ugyanazt az álláspontot képviselik! Hol van még ettől a magyar sajtó…
Narrátor: Merkelnek engedményeket kellett tennie. Valóban az történt, amit Orbán akart, vagy csak győztesként ünnepelteti magát? A megállapodás szövege tudatosan nem egyértelmű, de teret hagy a jogállamisági mechanizmusnak.
Bejátsszák a Fidesz 2010-es választási ünnepi nagygyűlését, majd bejelentik, hogy már akkor konfliktusba került az Európai Parlamenttel.
Martin Schulz, az Európai Parlament érettségiig sem eljutó volt elnöke Orbánról: Amikor tárgyaltunk, mindig azt éreztem, hogy a helyiségben vibrál a hatalomvágya (!).
Paul Lendvai: Már huszonöt éve ezt tervezte, már 2009-ben megmondta, hogy csak egyszer kell győznünk, de akkor rendesen. És elhatározta, hogy soha többé nem adja ki a hatalmat a kezéből.
Narrátor: Orbán a Parlamentben az állam alapját, az Alkotmányt ássa alá.
Majd Lendvai károg, közben a vöröscsillagos, Rákosi-címeres régi alkotmány borítóját mutatják.
Lendvai: Azonnal konfliktusokat provokált az Európai Unióval.
Martin Selmayr, Viviane Reding volt igazságügyi biztos kabinetvezetője: Egyszer csak képviselők, bizottsági tagok jöttek és az Alaptörvényről akartak beszélni. Ez teljességgel szokatlan. És minél többet foglalkoztunk vele, annál inkább láttuk, hogy itt nem egyszerű alkotmányreformról van szó, hanem alapvető problémákról. Reding szerint nem volt minden elfogadható, ami a tervezetben volt.
Reding: Egy európai demokráciában egy lépés volt hátrafelé.
Ezután a bírói nyugdíjkorhatár leszállításáról van szó a filmben, aminek a révén Orbán a régi, még a szocializmusban bíróvá vált gárdától meg akart szabadulni, és vérfrissítést akart végrehajtani a bírói karban. Selmayr készséggel elismeri, hogy erre semmilyen kötelező érvényű európai szabályozás nincsen. Ez természetesen nem önvizsgálatra késztette a nagy européereket, ellenkezőleg.
Narrátor: Orbán alááshatja az Európai Uniót a szabályok megsértése nélkül.
Selmayr: Ekkor az EU jogászai egy trükköt alkalmaznak: ha valamiben nincs hatáskörünk, akkor ott kell keresgélnünk, ahol van. Meg is találták az életkor szerinti diszkrimináció tilalmát, mint eszközt. Kicsit olyan ez – idéz egy bizottsági tagot –, mint Al Capone ügye, akit adócsalásért ültettek le – és elégedetten vigyorog.
Eszerint elismerik, hogy Magyarország semmilyen szabályt nem sértett meg. Elismerik, hogy egy trükkel kényszerítették a szabadon választott magyar országgyűlést egy törvény visszavonására. Ilyen az európai „jogállamiság” működés közben.
Orbán soha nem tér ki a vita elől
– sajnálkozik mélabúsan a kommentátor. Amikor 2011-ben „a médiát akarja uralma alá vonni”, újra riadóztatják az EU parlamentjét. Emlékeztetőül ki más hozzászólását játsszák be? Hát a rábízott gyerekeket tiltott helyen simogató Daniel Cohn-Bendit ét, aki azt üvölti:
Higgye el, Orbán úr, nem létezik kiegyensúlyozott tájékoztatás! Az újságírásnak mindig kényelmetlennek kell lennie a politika számára!
A következő jelenetben Viviane Reding ráeszmél, hogy rossz az EU konstrukciója:
Rá kellett jönnöm, hogy nincsenek eszközeim. Lábbal tapossák a polgárok demokratikus jogait, és nincsenek eszközeim.
Nem, Reding asszony, nem eszközei, hanem hatáskörei nem voltak egy olyan állammal szemben, amely semmilyen szabályt nem sértett meg. Ezért nem voltak eszközei sem. (Csak így, zárójelben jegyezzük meg, hogy az a Redding papol a polgárok demokratikus jogairól, aki 2006-ban, néhány nappal az október 23-i budapesti rendőrattak után bájolog Gyurcsány Ferenccel, aki – mint az őszödi beszédből kiderült – trükkök százaival verte át Brüsszelt.)
Felvétel következik Nagy Imre 1989-es temetéséről: a narrátor szerint ott született meg Orbán, a politikus. Lendvai azt hazudja, hogy Orbánnak azt a követelését, hogy azonnal tárgyalásokat kell kezdeni a szovjet csapatok kivonulásáról, Orbán előzetesen nem egyeztette, nem mutatta meg senkinek.
A szervező Történelmi Igazságtétel Bizottságának vezetése tudott róla, többen le is akarták beszélni. Ez sokaknak, így nekem is túl radikális volt – szörnyülködik Lendvai. Az egykori társadalmi kapcsolat szerint Orbán 1993-ban balközépről jobbközépre húzódott, tehát renegát. Valójában a Fidesz soha nem volt balközép párt. A narrátor viszont élvezettel felkapja a renegát szót, majd kiegészíti a radikálissal, aki minden hidat feléget maga mögött. Így lesz a jobbközépből egy mondattal később szélsőséges.
Orbán bűnlajstromában a következő pont 2014, amikor az illiberális demokráciáról beszél. Schulz szerint ez a dekadens, buzis nyugati életmód elutasítását jelenti. – Ez az ellentéte annak, amit én akarok! – adja Orbán szájába. – Én családot, hazát, népet akarok! Schulz viszolyogva állapítja meg:
A család, haza, nép szavak XIX. századiak!
Weber: Számomra az illiberális demokrácia elfogadhatatlan, mert a demokráciának liberálisnak kell lennie, nyitottnak, párbeszéd- és kompromisszumképesnek.
Mondja ezt az a politikus, aki folyamatosan zsarolással akarja Orbánt politikája megváltoztatására kényszeríteni, és aki nem kért a magyarok szavazataiból az Európai Bizottság elnökévé választásához.
Újabb vágás: Daniel Freund, a zöldek EP-képviselője – és Soros zsoldosa – Budapestre utazott, hogy lássa, milyen az, amikor egyetlen ember kezében van minden hatalom. Karácsony Gergely főpolgármesterrel akart találkozni. Ő a reménysugár a magyarokkal való hosszú konfliktusban. Freund stratégiai tanácsot szeretne kapni, hogyan kell Magyarország ellen fellépni. Ehelyett Karácsonytól a szokott siránkozást kapja, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. De máshol is elnyomás van. – Nézzétek meg a médiumokat! – tanácsolja Karácsony.
Ezután irány a Klubrádió, „az egyetlen megmaradt független” rádió – a narrátor szerint. Freund először a mikrofon elé ül, és elmondja, hogy a korona-segélycsomag az alkalom annak biztosítására, hogy ne korrupt csatornákon keresztül tűnjön el a pénz. Azt már nem teszi hozzá, hogy akkor miért nem a legnagyobb kedvezményezetteknél, Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban akarják biztosítani a pénz helyes elköltését.
Még vannak szabad interjúk, mint ez, cenzúrázatlanul, korlátozatlanul. De még meddig?! – ijedezik a narrátor. Tudják-e a választók, mi történik körülöttük? Képesek-e véleményt alkotni?
– következik az újabb súlyos kérdés. A választási megfigyelők szerint a választások szabadok voltak, de nem fairek, mert az ellenzék számára nincs hely a médiában.
Új szereplő lép a színre: Lukács Csaba – a Magyar Hang lapigazgatója – tudja, hogy mit szabad és mit nem. Lukács felépített egy független újságot – mond rögtön magának is ellent a narrátor. Egész Európában zárnak be lapok – ismeri el –, de nem azért, mert a kormány akarja. Ezután Lukács gondosan elkerüli Simicska jellemzését, nem egy hálátlan oligarchának állítja be, magát pedig nem az oligarcha szolgájának, hanem a szabadság mártírjának.
Scott Griffin következik a független bécsi International Press Institute-tól, aki Magyarországon vizsgálódott. Cége csak 2330-szor szerepel a Google keresőn együtt Soros György Nyílt Társadalom Alapítványával, szóval garantáltan független.
Az unióban a magyar a sajtószabadság legnagyobb válsága
– állítja a Soros-zsoldos. Bár nincs cenzúra és senkit nem zárnak börtönbe, sokkal rafináltabban folynak a dolgok, erőszak nélkül, rejtve.
Szerinte tehát az a sajtószabadság rafinált megszüntetése, hogy a nagy német sajtómonopólium helyett magyar kiadókhoz kerültek a megyei napilapok. Illusztrációnak meg pont a Népszavát mutatják, Orbán előnytelen képével a címlapon.
Ezután Lukács Csaba azt panaszolja, hogy nem szabad az Orbán-családról írnia, nem írhat tényfeltáró riportokat, és simulékonynak kell lennie ellenzékiként. És nem talált magyar nyomdát a félelem miatt, ezért Szlovákiában kell nyomtatnia a Magyar Hangot. Megfélemlítve mutatja, hogy az ő újságjában is hirdet a kormány, egész oldalon.
Újra Griffiné a szó: van független média, de csak azért, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak meg lehessen mutatni. Utána óriási meglepetés: Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár is kapott két rövid mondatra lehetőséget.
A Magyar Hang a tekintélyes példányszámú hetilappá növekedett, na de nagyon nehéz új előfizetőket szerezni – folytatódik a panaszkodás –, mert a Postánál, egy állami cégnél lehet előfizetni. Minden nap kérdezik a reménybeli előfizetők, hogy a polgármester vagy a helyi pártelnök nem fog-e tudomást szerezni róla?
Ezután mutatják a közismert felvételt, amikor a saját feleségét megtámadó migránst rángatják le az asszonyról a rendőrök – és itt újra csak a magyar menekültellenes rendőri brutalitás illusztrációjaként.
Itt hagytam abba a műsor szemlézését, és csak akkor folytatom, ha igénylik az olvasók, mert nagyon kellemetlen munka…
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS