Pesti Srácok

Alekosz azt hiszi a TV2 csinált belőle hülyét pedig ezt magának köszönheti

Alekosz azt hiszi a TV2 csinált belőle hülyét pedig ezt magának köszönheti

Megszokhattuk már, hogy az ellenzékiek párkapcsolati problémáiról, anyagi helyzetükről, tyúkszemükről vagy épp a borult időről is Orbán Viktor tehet. Most viszont egy új csillag van az égen, VV Alekosz sikertelenségéről ugyanis nem a miniszterelnök, hanem a TV2 és annak hírigazgatója tehet.

Nagy Alekosz még évekkel ezelőtt mutatkozott be az RTL klub Való Világ című műsorában, ahol minden nap kis fecskenaciban, hordó bendővel próbálta elvarázsolni a többi villalakót, ami kétségtelenül szórakoztató volt, ahogy sok más megnyilvánulása is. Rengeteg mémet köszönhetünk hősünknek, aki annak idején még arra buzdította követőit, hogy szavazzanak a Fideszre. Ma már ő, mint jobboldali szavazó nem nyomja a vállunkat. 

Alekosz kiakadása a TV2-re. Forrás: Facebook
Alekosz kiakadása a TV2-re. Forrás: Facebook 

Alekosz az RTL klubnak miért nem kell?

Aztán teltek múltak az évek, Alekosz is kopni kezdett, sem a nőknél, sem a médiaszereplésekben nem volt már menő. Egy időben a TV2 megsajnálta és az egyik szórakoztató műsorukba meghívták, de úgy tűnik az sem segített rajta. Sőt, most azt olvashatjuk az azóta Tisza szavazóvá avanzsált Alekosztól, hogy szívesen látná Szalai Vivient, ahogy börtönbe vonul. Aki nem ismerné Szalai Vivient, ő a TV2 hírigazgatója. A TV2 vezetője viszont Vaszily Miklós, szóval ha a TV2 tehet Alekosz mellőzéséről akkor inkább őt kellene nevesítenie, de ő ezt sem tudja. Bár elgondolkodtató, hogy az RTL klub, ahol a Való Világ futott, miért is nem hívja már a pocakos Casanovat. Mint fogalmaz: 

Lejárattak az Ázsia Expresszel, aljas, mocskos, gusztustalan módszerekkel vették fel és vágták meg a szerepléseimet, felhasználva barátot, szerelmet, mindent, ami a lejáratást szolgálta. 

Érdekes megfogalmazás ez egy csatornával kapcsolatban, ahol kamerával és nem gusztustalan módszerekkel rögzítik a szereplőket azok beleegyezésével és tudtával. Mindenesetre Alekosz hazatalált  és mostantól Magyar Péter szekártáborában tudhatjuk. Úgy tűnik mindenki a helyére került. 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.