Pesti Srácok

Korlátozná a kormány a fiatalok energiaital-fogyasztását

Korlátozná a kormány a fiatalok energiaital-fogyasztását

Oláh Lajos országgyűlési képviselő írásban fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy kívánja-e a kormány szigorítani vagy akár betiltani az energiaitalok kereskedelmi forgalmazását.

"Van-e a kormánynak arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a hazai üzletekben a fiatalok számára?" – intézte kérdését Oláh a miniszterhez, majd amerikai kutatásokra hivatkozott, amelyek szerint az ilyen üdítők bizonyítottan emelik a vérnyomást a 19–40 évesek körében. Később a litván példát is szóba hozza: a balti állam 2014-ben – a világon először – betiltotta az energiaitalok árusítását 18 éven aluliaknak.

Balog megbízásából Rétvári Bence államtitkár válaszolt a kérdésre, aki tájékoztatott: a Kormány elkötelezett a táplálkozás-egészségügyi szempontból kedvező összetételű élelmiszerek fogyasztásának ösztönzése, valamint az egészséges választékba nem illeszthető élelmiszerek árusításának korlátozására, így a jelentős koffein-tartalmú illetve metilxantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását — elsősorban a leginkább érintett fogyasztói csoportokban, az iskolás gyermekek, serdül ők és fiatal felnőttek körében kívánják a jövőben visszaszorítani.

Rétvári kitért rá, hogy a nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható.

Az „Egészséges Magyarország 2014-2020” program és a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Program tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése. A jogszabály megalkotásához szükséges törvényi szintű felhatalmazó rendelkezés megalkotásra került. A litván példa esetleges hazai alkalmazását az Egészségügyért Felelős Államtitkárság vizsgálni fogja.

Forrás: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.