Beüt-e a klímakatasztrófa? Kipusztul-e a Föld élővilága?

És vajon erről az egészről az ember tehet? Greta Thunberg és az őt futtató sajtó szerint igen, igen és igen. Ha viszont szeretnéd kialakítani a saját véleményedet, nézzünk meg néhány adatot, aztán dönts Te… De először egy kérdés: Ki hallott már a tömeges kihalásról? Vagy más szóval: nagy kihalási eseményről? Ha meghalljuk ezt a kifejezést, rögtön a dinoszauruszokra gondolunk. Valami aszteroida- vagy meteorit-becsapódás okozta a kihalásukat, ugye? Igen, vélhetően tényleg így volt. Illetve mindjárt pontosítunk egy picit…

Előtte azonban tudnunk kell, hogy nem ők voltak az egyetlen áldozat, és nem is ez volt az egyetlen ilyen eset. Tudományos vizsgálatok szerint a földtörténet során eddig öt nagy kihalási esemény történt. Az első a földtörténeti ókorban, az ordovícium végén, a szilur kezdetén, kb. 440 millió évvel ezelőtt. Ekkor a fajok 85%-a halt ki. A másik a devon végén, 374 millió évvel ezelőtt, és a fajok 75%-a veszett oda. A harmadik 250 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász határán, ami egyben a földtörténeti ókor és középkor határa is. Ez volt a legnagyobb: a fajok 95%-a kipusztult. A negyedik a kréta és a jura határán, 200 millió évvel ezelőtt, a fajok 80%-a kihalt, és épp ennek köszönhetően válhattak dominánssá a bolygón a dinoszauruszok. Akik viszont az ötödik nagy kihalási eseménynél, a fajok 76%-ával együtt el is tűntek.

Van egy közkeletű vélekedés, hogy ezt a nagy kihalást egy meteorbecsapódás okozta. Valójában ez téves. Az történt, hogy a Föld óriási vulkanikus tevékenységbe csapott, hatalmasat változott az éghajlat, lecsökkent a tengerszint. A végén valóban jött egy meteor, de az már csak hab volt a tortán. És hogy miért meséltem el mindezt? Egyrészt mert nagyon cool az egész. Másrészt mert egyes vélekedések szerint épp jelenleg zajlik a hatodik nagy kihalási hullám. Erről vita folyik tudományos körökben, de a média mindig csak a pánikkeltőket szólaltatja meg. Például Paul R. Ehrilch biológus a napokban épp erről a hatodik kihalási hullámról nyilatkozott, a média pedig csüngött a szavain. Ő az, aki még 1968-ban a stanfordi egyetemen azt mondta, hogy a következő évtizedben százmilliók fognak éhenhalni, és káoszba süllyed a világ.

Ehhez képest semmi ilyesmi nem történt. Sem abban az évtizedben, sem azóta. Helyette néhány milliárddal többen lettünk a Földön. Az éhínség ugyan nem szűnt meg, de drasztikusan csökkent. Mindenütt, így Afrikában is. Nem véletlenül nem tolja már a média úgy az arcunkba a 90-es évekre még oly jellemző képeket a csont és bőr etióp gyerekekről. A világvége-jóslatokat viszont állandóan tolják. És mivel valóban halnak ki fajok, ezzel látszólag alá is támasztják. Ráadásul az ember okozza: mondják – és hozzák a dodómadár példáját. Valóban, a repülni nem tudó, de Mauritius szigetén természetes ellenséggel nem rendelkező, ezért kényelmesen éldegélő dodómadarakat az odaérkező európaiak elkezdték vadászni, illetve bevittek magukkal olyan ragadozó fajokat, amelyek korábban nem léteztek a szigeten, és ezek is megették a dodókat. De ez csak egy ismertté vált, kiragadott eset, mert a dodómadár egy kissé groteszk külsejű, ám épp ettől szerethető figura volt, és jó sztori kerekedett a tömegkultúrában. A fajok kihalásának nagy része azonban természetes dolog.

Mert ő ezt is megteheti. Greta Thunberg svéd aktivista felszólal az ENSZ klímacsúcsán a világszervezet New York-i székházában 2019. szeptember 23-án.
MTI/EPA/Justin Lane

Olyannyira, hogy az öt nagy kihaláson kívül is folyamatosan történt. Csakhogy közben új fajok is születnek, ugyanígy folyamatosan. Az élőlénycsaládok száma éppen hogy növekszik, szinte végig a földtörténet során. (Az élőlénycsalád nem a kakast, a tyúkanyót és a csibéket jelenti, hanem a Linné-féle osztályozási rendszert, amely szerint a fajok nemzetségekbe, ezek pedig családokba tartoznak. Ezek fölött pedig még nagyobb csoportok vannak: a rend, az osztály, a törzs és az ország.) A számuk egy-egy nagy kihalás során visszaesik, de általában kisebb mértékben, mint amennyit az azt megelőző hosszabb időszakban gyarapodott. A földtörténeti középkor kezdete óta pedig különösen erőteljes a növekedés, a nagy kihalások ellenére is.

Egy másik közkedvelt világvége-jóslat, amit szintén imádnak egyes tudósok hangoztatni, hogy öt Föld bolygó erőforrásaira lenne szükség ahhoz, hogy ezen az egy Földön mindenki a nyugati emberek életszínvonalán élhessen. Csakúgy, mint a hatodik kihalás elmélete, ez is több sebből vérzik. Tíz évvel ezelőtt Michael Schellenberger antropológus több társával együtt készített egy tudományos értekezést az emberiség ökológiai lábnyomáról. Utóbbit évtizedek óta hat összetevő alapján méri a tudományos világ: termőföldek, legelők, halászati területek, erdők, beépített területek és szén, azaz karbon. Ezek közül öt egyensúlyban van, vagy akár pozitív tartományban. Az egyetlen, amelyik ki van billenve, az a karbonlábnyom.

De a szénkibocsátás csökkentéséhez egyáltalán nem szükséges, hogy a gazdag országok elszegényedjenek, a szegények pedig azok is maradjanak. Hanem az kell, hogy olyan energiaforrásokhoz forduljunk, amelyek alacsonyabb szénkibocsátással járnak. Ezek pedig nem csak a szél és a nap, de a földgáz és az atomenergia is. És pontosan ezt tesszük évek óta. (Mínusz azok az országok, mint például Németország vagy Svédország, ahol olyan atomellenes hisztériát gerjesztettek az erre szakosodott szekták, hogy ezek az országok sorra zárták be az atomerőműveiket.) A szén-dioxid kibocsátás 2010-ig valóban jelentősen növekedett. Ez egyébként önmagában nem feltétlenül baj, ugyanis a növények épp ebből állítanak elő oxigént. 2010-től 2020-ig viszont összességében épp enyhe csökkenést tapasztalhattunk. Tehát az ökológiai lábnyomunk egyáltalán nem tesz minket azzá a kétlábonjáró katasztrófává, amilyennek Greta Thunberg, Puzsér Róbert és további szaktekintélyek ábrázolnak minket.

De térjünk vissza az állatokhoz és növényekhez… A Természetvédelmi Világszövetség adatai szerint jelenleg a fajok 6%-a van kritikusan veszélyeztetett, 9%-uk veszélyeztetett, és 12%-uk sérülékeny helyzetben. Ahhoz, hogy tömeges kihalásról beszéljünk, az emberiségnek ki kellene pusztítania a fajok legalább 75%-át. A Világszövetség becslései szerint az adatbázisukban szereplő 112,432 növény- és állatfaj (beleértve a rovarokat is) mindössze 0,8%-a pusztult ki az 1500-as évek óta. Ez kevesebb, mint évente kettő db elvesztett faj. Éves szinten 0,001 ezrelékes kihalási arány. Az elmúlt 100 millió évben a biodiverzitás óriási mértékű növekedése messze felülmúlja a kihalásokat. Az élőlénycsaládok száma több, mint megháromszorozódott ezalatt az idő alatt. A természetvédők kifejezetten sikeresen tudnak fenntartani olyan alacsony populációjú fajokat is, mint például az új-zélandi sárgaszemű pingvinek vagy a közép-afrikai hegyi gorillák.

Amiben még kihívások várnak ránk, az a populációik méretének növelése. De szó nincs róla, hogy az emberiség kipusztította volna az élőhelyeiket. 2019-ben már Afrika méretének megfelelő nagyságú terület áll védelem alatt világszerte összesen. Ez a bolygó földterületének 15%-a! A kijelölt védett területek száma az 1962-es 9214-ről 2003-ra 102102-re, 2020-ra pedig 244869-re emelkedett. Sőt, a világ gazdagabb országaiban egyre jönnek vissza a természetes területek, köszönhetően az élelmiszerek, különösen a húsok előállításában alkalmazott hatékonyabb földhasználatnak. Az emberiség a Föld jégmentes területeinek körülbelül felét használja. Ezen belül ennek kb. a felét húsra használjuk, ami a legnagyobb fenyegetést jelenti a veszélyeztetett fajok számára. De a húsok előállításához használt terület is drasztikusan csökkent a 2000-es csúcs óta. Világszerte összesen egy Alaszkányi területtel kevesebbet használunk ilyen célra.

Mit jelent tehát mindez? Hogy dőljünk hátra, ne foglalkozzunk semmivel, termeljünk, fogyasszunk, amennyit csak tudunk, és ne törődjünk a természettel? Egyáltalán nem. De amint láthatjuk, hatékony technológiákkal, ésszerű korlátozásokkal, józan változtatásokkal már eddig is rengeteget tettünk a fenntarthatóságért. És ezt kell folytatni, mind a mezőgazdasági, mind az ipari termelésben. Mind pedig az energia előállításában, ami elsősorban az atomenergia alkalmazását jelenti. Nem dőlhetünk tehát hátra, de a legkevésbé sem kell pánikolni, sem pedig az elszegényedést választani. Óvnunk kell a környezetet mindannyiunknak. A nagyvállalatoknak és az egyes embereknek is. És ehhez szükséges a lakosság edukációja. Akik viszont rémisztgetni, manipulálni próbálnak minket, azok súlyos bűnt követnek el.
Ha szeretnéd ennek a cikknek a tartalmát videóként is megnézni, ábrákkal, képekkel, akkor ITT találod.