Megkezdődött a tesztüzem a Budapest-Belgrád magyar szakaszán is

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán. Ha a vasútvonal elkészül, Belgrád három órás közelségbe kerül Budapesthez.
A Budapest-Belgrád vasútvonal az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai vasútfejlesztése. A beruházás eredményeként Magyarország egy teljesen megújult, 160 kilométer hosszú, kétvágányú, óránként 160 kilométeres sebességet biztosító fővonallal gazdagodik - közölte a vezérigazgató.

Gyakorlatilag a régit elbontottuk, és helyére egy vadonatúj létesült a személy- és az áruforgalom részére
- fogalmazott.
Megújultak a sínek, a felső vezeték, az épületek, most kezdődik a "sötét üzem", két mozdonnyal kipróbálják, hogy a vágányok valóban járhatók-e, és minden úgy működik, ahogy tervezték
- tette hozzá.
Belgrádot Budapesttel, Szerbiát Európával
A vonalon, amely összeköti Európát Szerbiával Magyarországon keresztül, Budapestről mintegy 3 és fél óra lesz az út a szerb fővárosba. Kiskunhalasig 75 perc, a kelebiai határig pedig másfél óra alatt lehet majd eljutni
- mondta.
Tájékoztatása szerint a projekt egyszerre erősíti a nemzetközi vasúti kapcsolatokat, a hazai hálózatot és a budapesti agglomeráció közlekedését. A 150-es vonal újjászületik, és a soroksári-dömsödi térségből is gyorsabb, megbízhatóbb eljutás válik lehetővé.
A BuBe hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai és közlekedési szerepét
- fogalmazott Hegyi Zsolt.







