Pesti Srácok

Bezár a belga szalmonella-csokigyár, ahonnan minket mérgeztek

Bezár a belga szalmonella-csokigyár, ahonnan minket mérgeztek

Bezárja a Ferrero azt a belgiumi gyárát, ahonnan szalmonellafertőzés-gyanús termékek kerültek ki több országba, köztük Magyarországra is. A cég azt írta, hogy ez az egyetlen és helyes döntés, amelyet meg kellett hozniuk, és mélységesen sajnálják az esetet. Magyarországon eddig összesen hat terméket hívtak vissza.

– idézte az Origo a Kinder közleményét. Hétfőn jelentette be a brit élelmiszerbiztonsági hatóság, hogy egy szalmonellajárvánnyal való lehetséges kapcsolat miatt visszahívták a Kinder bizonyos termékeit. A hatóság akkor azt írta, hogy néhány kisgyereknél felütötte a fejét a betegség miután elfogyasztották az édességeket. Később kiderült, hogy a szennyezett termékek az arloni gyárból kerülhettek ki, nemcsak Nagy-Britanniába, hanem más országokba, a Nébih szerdai jelzése szerint köztük Magyarországra is. A Ferrero Magyarország Kft. tájékoztatása alapján hazánkban az alábbi termékek lehetnek érintettek a szennyezettségben, ezért a cég ezeket elővigyázatosságból visszahívja a fogyasztóktól:

  • Kinder Schokobons 46g, 125g, 200g, 300g,
  • Kinder Surprise Maxi 100g,
  • Kinder Mix 198g,
  • Kinder Maxi Mix 133g,
  • Kinder Mini Eggs 250g,
  • Kinder Happy Moments 133g, 162g, 347g.

PestiSracok facebook image

Lényeges azonban, hogy ezeknek a termékeknek különböző gyártási tételei kerültek forgalomba, adott esetben más lejárati dátumokkal, illetve gyártási azonosítóval. Az érintett termékekek frissülő listáját a Nébih honlapján tudja elolvasni.

A szalmonella okozta fertőzés jellemző tünetei a hasmenés, hányás, magas láz, de enyhébb esetben csak hőemelkedés, levertség tapasztalható, egyéntől függően a fertőzés tünetmentes is maradhat.

Forrás: Origo; Fotó: BELGA VIA AFP/Eric Lalmand

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.