A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. Joe Biden természetesen azonnal reagált, és egy közleményben dicsérte meg a testület rendelkezését, azonban egy kicsit várhatott volna, legalább addig, amíg valaki szól neki, hogy országa nem csatlakozott a bíróság fennhatóságát elfogadó egyezményhez. Többek között azért sem ratifikálták a szerződést, mert ebben az esetben az ifjabb Bush és a Tony Blair ellen is eljárás indult volna.
Háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos. Azt is mondta, hogy bár a parancs „indokolt”, nemzetközileg ők sem ismerik el. Azonban, mint arra a Mandiner is emlékeztet, az USA elnöke úgy tette a fenti kijelentést, hogy országa nem tagja – és egyébként Oroszország sem – a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és korábban nem is működött azzal együtt. Biden tehát olyan bíróságot dicsér, amelynek döntéseit az Egyesült Államok magára nézve nem fogadja el érvényesnek. Igazi kettős mérce, mert ha érvényesnek tekintenék, az ifjabb Bush és a Tony Blair ellen is eljárás indult volna, hiszen hazugságokra alapozva indították el az iraki háborút.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS