Pesti Srácok

Bige László újabb trükkel próbálja késleltetni rekordbüntetésének végrehajtását

Bige László újabb trükkel próbálja késleltetni rekordbüntetésének végrehajtását

Folytatja az időhúzást Bige László baloldali milliárdos, aki ismét azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól a Gazdasági Versenyhivatal által tavaly ősszel kiszabott tizenegy milliárd forintos bírság végrehajtásának felfüggesztéséért. A Mediaworks Hírcentrumának értesülését megerősítette a Fővárosi Törvényszék, amely korábban már elutasította a cég hasonló beadványát, majd másodfokon a Kúria is így ítélkezett, így Bige Lászlóék ellen megindította a GVH a végrehajtási eljárást – írja a magyarnemzet.hu.

Újabb azonnali jogvédelem iránti kérelmet terjesztett elő április 10-én a Nitrogénművek Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly októberben kiszabott rekordösszegű, tizenegy milliárdos bírsága ellen – erősítette meg a Mediaworks Hírcentrumának információját a Fővárosi Törvényszék.

A baloldali milliárdos, Bige László cégcsoportját azért marasztalta el a GVH, mert más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon. A kartellezéssel drasztikusan növelték a műtrágya árát, ami súlyos károkat okozott a gazdáknak.

A Fővárosi Törvényszék közölte: tekintettel arra, hogy az azonnali jogvédelem iránti kérelem üzleti titkot tartalmaz, így annak tartalmáról nem adhatnak tájékoztatást. Annyit azonban elmondtak, hogy az üzleti titkot is tartalmazó kérelem kiadásához az alperes részéről titoktartási nyilatkozat bekérése vált indokolttá. Kizárólag ezen nyilatkozat megérkezését követően válik kiadhatóvá a felperes üzleti titkot tartalmazó azonnali jogvédelem iránti kérelme, amelyre az alperes rövid határidő mellett tehet majd észrevételt. A törvényszék csak ezt követően tud döntést hozni az azonnali jogvédelem iránti kérelemről. A döntéssel szemben a törvény fellebbezési jogot biztosít.

Arról is tájékoztattak, hogy a bíróság felperesi kérelemre elrendelheti a közigazgatási határozat halasztó hatályát. Ez azért is lényeges kérdés, mert közben, április 8-án a GVH végrehajtási eljárás megindítását kezdeményezte Bige László cégcsoportja ellen, miután a Kúria elutasította a vállalat első, azonnali jogvédelemre irányuló beadványát, ugyanis nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek-csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kellene fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti, tavaly őszi fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely mintegy 300 millió forintot tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik.

Az újabb beadvánnyal nyilvánvalóan az a célja a baloldali műtrágyakirálynak, hogy időt nyerjen, abban bízva, hogy a bíróság a GVH határozatának tartalmi vizsgálata során számára kedvező döntést hozhat, vagy legalább érdemben csökkentheti a bírság összegét. Addig viszont az egyetlen időhúzási eszköz a már második alkalommal benyújtott azonnali jogvédelem, ami viszont csak akkor eredményezheti a fizetési kötelezettség halasztását, ha a bíróság valóban megalapozott veszélynek ítéli a cég ellehetetlenülését. Amennyiben ezt az újabb beadványt is elutasítja a bíróság, akkor a további jogi eljárásoktól függetlenül azonnal végrehajtható a teljes bírság összege.

PestiSracok facebook image

Sajtóinformációk szerint Bige vállalkozása eddig csupán „aprópénzt”, a bírság összegének öt ezrelékét fizette be az államkincstárnak, több részletben.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?