A bizottság egyre inkább olyan levegőt áraszt magából, mint egy birodalmi kancellária, vagy egy nagy konszern központja, ahonnan instrukciókat küldenek a szerteágazó vállalat egyes részlegeihez – idézi Andrew Tettenborn brit jogászprofesszor az Európai Bizottság július 21-én közzétett jogállamisági jelentése kapcsán a The Spectator-ben tett megjegyzését egy, a Mandineren megjelent elemzés, amelyben a szerzők arról írnak: a Magyarországgal, Lengyelországgal és más „renitens” tagállamokkal szemben leplezetlenül elfogult jogállamisági jelentés az egyik hatékony jövőbeni eszköz lehet az Európai Bizottság kezében, hogy elérje központosítási céljait.
Az írás kiemeli: valójában a jogállamisági kritériumok az EU alapító okirata szerint csak egyfajta indexként értelmezendőek, jogi kötőerejük nincs, ugyanakkor mára a bizottsági hatalomgyakorlás egyfajta kiterjesztésévé vált a „renitens” országok ilyen módon történő zsarolása. Az elemzésből kiderül: a jogállamisági jelentéssel kapcsolatban az eredeti cél az volt, hogy az Európai Bizottság négy szempontot figyelembe véve adjon pillanatképet arról, hogy az egyes tagállamok mennyiben felelnek meg a követelményeinek. A négy szempont: igazságügy, korrupcióellenes keretek, média és sajtószabadság, illetve a rugalmasan értelmezhető „egyéb” kategória. A jelentés által vizsgált területek azonban túllépnek azon a kereten, ami a szerződés értelmében szigorúan véve uniós hatáskörnek bizonyul.
Az írás szerint a hatáskör folyamatos kiterjesztésének jól kivehető szándéka csak az egyik probléma a jelentéssel kapcsolatban. A másik a sokat emlegetett kettős mérce. A szerzők több példát is hoznak, ott van mindjárt Svédország esete: a skandináv államot is be lehetne úgy állítani, mint ahol az igazságszolgáltatás függetlenségét súlyos veszélyek érik, hiszen a kormány általi kinevezett főügyész ellenőrzi az igazságügy működését. Olaszországban pedig a kormány tagja, egy miniszter felügyeli a bírósági adminisztrációt, amely egyébként – ahogy arra a Financial Times is felhívta a figyelmet – Európa leglassabb igazságügyi rendszerét működteti. Érdemes ezzel kapcsolatban arra is emlékeztetni, hogy az elnyúló bírósági eljárások a korrupciónak kedveznek, ehhez képest az Olaszországgal foglalkozó fejezetben ennek jelentőségét egyáltalán nem hangsúlyozzák. Az Európai Bizottság értékelése megelégszik azzal a kijelentéssel, hogy a bírói eljárások hossza továbbra is nagy kihívást jelent. Mind közül ugyanakkor Spanyolország esete a legérdekesebb, ahol a baloldali vezetésű kormány saját embereit nevezte ki az igazságszolgáltatás különböző ágainak élére, a szakmai testületek többszöri tiltakozása ellenére.
Mindeközben a Bizottság sokkal kevesebb figyelmet fordít saját működésének vizsgálatára. Az elemzés kiemeli, hogy az uniós intézményrendszer hatékony működését nagyban nehezíti a pozíciók közötti átjárás, vagyis a forgóajtó-effektus. Az európai ombudsman időről időre vizsgálni is próbálja a jelenséget, valamiért rendre eredménytelenül. Az elemzés szerint a felsorolt néhány eset szinte tökéletesen illusztrálja azt a sokszor felvetődő gyanút az EU működésével kapcsolatban, hogy nem az számít, mit csinál, hanem hogy ki csinálja. És ez nemcsak a jogállamisági jelentésre igaz, ugyanígy jellemző volt sok esetben az uniós deficitszabályok betartásának számonkérésénél. Bizonyos, jellemzően befolyásos tagállamok esetében Brüsszel inkább hajlott a türelemre a költségvetési hiány lefaragása kapcsán, mint másoknál.
Az elemzés konklúziója szerint a jogállamisági jelentés ebben a formában nem más, mint a bizottsági hatalomgyakorlás kiterjesztésének az egyik jele. Ennek az újfajta hatalomgyakorlásnak pedig egyik fő pillére az az Európai Unió Bírósága, amely ítéletei meghozatalakor készségesen veszi figyelembe a bizottság politikai szempontjait. A másik pedig az uniós források mind szigorúbb és egyre inkább politikai célokat célzó ellenőrzése a bizottság részéről.
Az pedig már csak egy különösen pikáns kiegészítés, hogy a Magyarországra vonatkozó fejezet elkészítésének megszervezésével Magyar Gábor ügyvédet bízta meg. Ő az, aki néhány éve az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kommunista megtorlásokban kulcsszerepet játszó Biszku Béla védelmét látta el. Magyar Gábor édesapja nem más, mint a baloldali összefogás kulcsembere, egyúttal szintén közismert ügyvéd, Magyar György. Magyar Gábor 2017-ben azzal a szándékkal utazott Brüsszelbe átvenni európai bizottsági megbízólevelét, hogy ottani tevékenységével segítsen megbuktatni az Orbán-kormányt. Az ekkor adott interjújából egyértelműen kiderült, hogy Magyarországot nem tartja jogállamnak abból a megközelítésből, amelyből Brüsszel a jelentést készíti.
Forrás: Mandiner, Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS