Kilenc éve tárgyalják a szerepjátékos gyilkosságként elhíresült pilisi emberölési ügyet, melyben a két vádlottat a bíróság hol tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, hol pedig szabadlábra helyezte. Szerdán a fővárosi ítélőtábla másodszor is hatályon kívül helyezte a második elsőfokú ítélet, mert azt oly mértékben tartották megalapozatlannak, hogy azt gyakorlatilag spekulációnak minősítették.
Két férfit vádolnak azzal, hogy 2010-ben, a pilisi erdőben agyonszúrták egy barátjukat; ellenük öt évvel a gyilkosság után emeltek vádat. M. Gergely és T. András ügyében kilenc éve tart az eljárás, s bár a rendőrség bizonyítékok hiányában egyszer már le is zárta, majd újraindította a nyomozást, jogerős ítélet még mindig nem született. A vádlottakat az eltelt időszakban hol szabadlábra helyezték, míg máskor – a bírói szabad mérlegelésnek köszönhetően – tavaly októberben például életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
2010 óta nem sikerült rekonstruálni minden kétséget kizáróan, ki és miért ölte (ölték) meg Sz. Zoltánt. Az eljárás azért húzódott ilyen sokáig, mert a holttestből alig maradt valami, így a halál okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. Mivel nem volt bizonyíték, a rendőrség lezárta az ügyet, később azonban újrakezdték a nyomozást, és öt évvel a gyilkosság után végül vádat emeltek, miután egyik barátjuk a két férfi ellen vallott. A gyilkossági ügy vádlottjai a későbbi áldozattal, Sz. Zoltánnal szerepjáték közben ismerkedtek meg, akit a vád szerint tíz évvel később közösen gyilkoltak meg, az viszont teljes bizonyossággal azóta sem derült ki, hogy miért. Bár a gyilkos fegyver soha nem került elő, és az indíték sem derült ki, a bíróságnak semmi kétsége nem volt, hogy ők követték el a brutális gyilkosságot: mind a ketten 16 év fegyházat kaptak első fokon. Az elsőfokú bíróság indoklása szerint a két férfi kicsalta barátjukat az erdőbe, ahol T. András elővette a kést, és többször mellkason, illetve lábon szúrta az áldozatot, majd avart húztak rá és otthagyták. A bizonyítási eljárás során ötször tartóztatták le és helyezték szabadlábra a vádlottakat.
A most hatályon kívül helyezett, 2018 októberében hozott második elsőfokú ítéletben Palásti Sándor bíró indoklásában egyebek mellett az is elhangzott, hogy a tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés miatt majd a vádlottak szülei átérezhetik, amit az áldozat édesanyja: milyen érzés, ha nem látják többé gyermeküket. A vádlottak védői fellebbeztek az ítélet ellen, amit megalapozatlannak tartottak például azért, mert a bizonyítási feladatokat nem teljes körűen végezték el; a Fővárosi Ítélőtábla szerdai döntésében ezeknek a védői érveléseknek helyt adva hozott végzést.
Az ítélőtáblai tanács indokolása szerint a második elsőfokú ítélet oly mértékben megalapozatlan, hogy az felülbírálatra alkalmatlan, továbbá a vádlottak alapjogai is sérültek az eljárásban. Közlésük szerint az elsőfokú bíróság nem teljesítette az indokolási kötelezettségét, ezenkívül tizenöt iratellenes megállapítást is tett az ítéletben, míg a korábbi ítélőtáblai végzésében előírt kötelezettségeit csak kis részben teljesítette.
Az elsőrendű vádlott védője a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva azt mondta, hogy az ítélőtábla részletes iránymutatást adott a megismételt eljárásra vonatkozóan, mely várhatólag soron kívül, ősszel kezdődik újra. Kertész Gusztáv véleménye szerint a magyar jogtörténelemben egyedülálló módon ötödször kerültek szabadlábra a vádlottak. Hozzátette: jelen eljárásban annak is jelentősége van, hogy az ügyész sem a hatályon kívül helyezést, sem pedig a letartóztatás megszüntetését nem fellebbezte meg. Kiemelte azt is, hogy ennek a kilenc éve tartó csiki-csukinak álláspontja szerint nem jó az üzenete sem a közvélemény számára, és nem ad megnyugvást a sértett hozzátartozóinak, míg közben az, amit a két vádlott és családjaik átélnek, az “ép ésszel felfoghatatlan”.
Fotó: Kékfény
Facebook
Twitter
YouTube
RSS