Pesti Srácok

Bíróság elé állítják a német AfD egyik tartományi vezetőjét

Bíróság elé állítják a német AfD egyik tartományi vezetőjét

Tiltott önkényuralmi jelkép használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét - közölte szerdán a hallei tartományi bíróság. A politikust - aki AfD-s karrierje előtt középiskolai történelem és testnevelés tanár volt - azért vonják felelősségre, mert 2021 májusában a Szász-Anhalt tartományi Merseburgban egy kampányrendezvényén azzal a kijelentéssel zárta beszédét, hogy "Alles für Deutschland" (Mindent Németországért). Ez a kijelentés az egykori náci párt (NSDAP) paramilitáris szervezete, a Strumabteilung (SA) jelszava volt, használatát törvény tiltja.

A hallei bíróság közölte, hogy az ügyészség perindítási kezdeményezését ugyan elfogadja, de a pert nem a tartományi szintű bíróságon, hanem a merseburgi városi bíróságon kell lefolytatni. Az ügy nem különbözik jelentősen a hasonló jellegű esetektől, sem a jogsértés mértékét, sem a következményeit tekintve, a vádlott széles körű ismertsége pedig önmagában nem indokolja, hogy magasabb szinten foglalkozzanak vele - fejtették ki.

A szövetségi parlament legnagyobb ellenzéki erejétől, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló AfD a legutóbbi felmérések szerint Németország második legnépszerűbb pártja, támogatottsága 19-23 százalék között van. Legközelebb az október 8-i hesseni és a bajorországi tartományi választáson méretteti meg magát. A náci párt fegyveres alakulatának jelszava a bajorországi választási kampányban is összekapcsolódott az AfD-vel, a napokban a rendőrség távolított el Passauban plakátokat, amelyeken az AfD logója és az Alles für Deutschland felirat szerepelt. Stephan Protschka, a párt tartományi vezetője közölte, hogy a plakátokat nem a párt hivatalos jóváhagyásával helyezték ki. Egyben utasította a passaui alapszervezetet az összes kifogásolt plakát azonnali eltávolítására. Nem kell ugyan minden egyes szót "patikamérlegen méricskélni, de vannak bizonyos kijelentések, amelyeket egyszerűen nem használ az ember" - nyilatkozott Stephan Protschka.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.