Pesti Srácok

Böjte Csaba felettesei belső vizsgálatot indítanak a gyerekbántalmazásos botrány miatt

Böjte Csaba felettesei belső vizsgálatot indítanak a gyerekbántalmazásos botrány miatt

Az Erdélyi Ferences Rendtartomány belső vizsgálat keretében ellenőrizné a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, ugyanakkor a szervezet hangsúlyozta azt is, hogy kiállnak Böjte Csaba mellett, aki felszólította a kollégáit: bárki bármilyen rendellenességet lát, tapasztal az alapítvány intézményeiben, azonnal jelezzék neki.

Az Erdélyi Ferences Rendtartomány belső vizsgálatot indít a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, levonja a konzekvenciákat és még nagyobb elővigyázatossággal folytatja a munkáját – fogalmazott Urbán Erik, a ferences rend erdélyi tartományfőnöke jelentette be a Romkat.ro-nak. Urbán Erik a római katolikus hírportálnak azt mondta, Böjte Csaba testvérrel rendszeresen konzultált az ügyről, és teljes mértékben az állami törvények, a rendőrségi kivizsgálás során a nyomozók, a bírósági fázisban az ügyvéd rendelkezései szerint jártak el, alávetették magukat a szükséges eljárásnak.

– mondta Urbán Erik.

PestiSracok facebook image

Korábban Böjte Csaba arról beszélt, szó sem volt az ügy eltussolásáról, hiszen éppen ő jelentette fel az elkövetőt, K. Sz.-t a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál. Mint kiemelte, a román hatóságok nagyon alapos munkát végeztek, igyekeztek kétséget kizáróan minden körülményt és tettet feltárni, hogy teljes képet kaphassanak. Böjte Csaba kiemelte, hogy K. Sz. magányos elkövető volt, majd hozzátette: ha az alapítvány más munkatársa is sáros lett volna, a román hatóságok „nekünk is adtak volna egy pár évet!”.

Forrás: Romkat.ro; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.