Pesti Srácok

Bóka János: Európában változásra van szükség

Bóka János: Európában változásra van szükség

A magyar elnökség nem lesz, mert nem lehet hétköznapi elnökség. Nemcsak a gépházat kell működtetnünk. Elő kell vennünk a térképet, az iránytűt, és fordítanunk kell a kormánykeréken: Európa hajója ugyanis nem jó irányba halad. Ezért a magyar elnökségnek nemcsak technikai feladata, hanem politikai felelőssége is van – írta az európai ügyekért felelős miniszter a Facebookon.

Bóka János közölte,ogy Európában változásra van szükség. Az EU-t a szomszédunkban zajló háború, a sérülékeny biztonsági helyzet, a globális versenytársaktól való leszakadás, az illegális migráció, illetve a demográfiai folyamatok egyaránt súlyos kihívások elé állítják. Európa ezekre a kihívásokra az elmúlt öt évben gyakran elhibázott válaszokat adott.

Az európai parlamenti választások eredménye azt mutatja, hogy az európai polgárok is változást akarnak. Megerősödtek a változás mellett kampányoló pártok és pártcsaládok. Akik azt képviselték, hogy az unió és az integráció jó irányba halad, és arra kértek felhatalmazást, hogy az elmúlt öt év politikáját folytassák, súlyos veszteségeket szenvedtek – fogalmazott a miniszter.

PestiSracok facebook image

– olvasható a bejegyzésben. Bóka János hozzátette: a változás szükségessége egyértelmű, a változás iránti igény nyilvánvaló.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.