Pesti Srácok

Bóka János: Önállóan merünk gondolkodni Európáról

null

Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire – fogalmazott Bóka János a Magyar Nemzetnek adott interjúban, ami teljes terjedelmében a keddi nyomtatott lapjában lesz olvasható. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter beszámolt róla, hogy nagy megtiszteltetésnek és kihívásnak tekinti a felkérést a tárca vezetésére.

Jelezte, hogy az önálló minisztérium létrehozását a magyar érdekek erőteljes és hatékony képviseletének az igénye indokolta. Bóka János szót ejtett arról is, hogy mire lehet számítani Magyarországtól, amikor jövőre betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

– hangsúlyozta a miniszter.

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország soros elnökségét ellenzők a jogállamisággal kapcsolatos problémákat szokták felvetni, Bóka János rögzítette: valójában politikai viták zajlanak, egy politikai vitának pedig csak politikai megoldása lehetséges.

A hazánknak járó uniós források sorsáról szólva pedig a tárcavezető leszögezte: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik. Azok az eljárások, amelyek következményeként hazánk bizonyos uniós pénzekhez nem fér hozzá, politikai természetűek.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még