Jair Bolsonaro brazil államfő ígéretét betartva jövőre Jeruzsálembe költözteti át hazája izraeli nagykövetségét – idézte vasárnap este a The Jerusalem Post című lap a brazil államfő fiát.
A lap szerint Eduardo Bolsonaro vasárnap Jeruzsálemben mondta ezt a brazil kereskedelmi és befektetési képviselet (Apes-Brasil) megnyitóján, amelyen részt vett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is.
Ahogyan azt az apám mondta, az elkötelezettség még áll. (…) A követséget átköltöztetjük Jeruzsálembe. Ez nem egy rendkívüli dolog. Ennek természetesnek kell lennie. Át akarjuk vinni Jeruzsálembe, de nemcsak Brazília érdekében, hanem hogy példát mutassunk egész Latin-Amerikának
– mondta Eduardo Bolsonaro, aki a kormányzó Szociál-liberális Párt frakcióvezetője a parlament alsóházában, és egyben a nemzetközi kapcsolatokkal és védelmi kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság vezetője is.
Jair Bolsonaro államfő egy évvel ezelőtti megválasztása előtt és utána is fogadkozott, hogy átköltözteti a nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, és terrorszervezetnek nyilvánítja a Hezbollah libanoni síita szervezetet. Március végi izraeli látogatása idején azonban csak a kereskedelmi képviseletet megnyitását jelentette be. Elemzők szerint a meghátrálás legvalószínűbb oka gazdasági volt, mert a nagykövetség átvitele felbosszanthatja Brazília fontos kereskedelmi partnereit a muszlim világban, márpedig a latin-amerikai állam az iszlám étkezési előírásoknak megfelelő húsok egyik legnagyobb exportőre a világon.
Eddig az Egyesült Államok és Guatemala tette át nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, és a The Jerusalem Post úgy tudja, hogy az elkövetkező hetekben várhatóan Honduras is követni fogja példájukat.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS