Pesti Srácok

A szankciók miatt lelkendezik az uniós főképviselő, miközben idén már nőhet az orosz gazdaság

A szankciók miatt lelkendezik az uniós főképviselő, miközben idén már nőhet az orosz gazdaság

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Külügyi Szolgálat blogján megjelent cikkében kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett, és azok hatásosságát ecsetelte. Josep Borrell szerint a szankciók sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Oroszországból származó uniós import 2022-ben 58 százalékkal csökkent – írja a Magyar Nemzet.

– írta Borrell, majd megjegyezte, hogy a szankciók mindössze egy év alatt jelentősen korlátozták Moszkva kereskedelmi lehetőségeit.

PestiSracok facebook image

Mindezeket a kijelentéseket Borrell annak ellenére tette, hogy mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mind pedig a Világbank azt jósolja, hogy idén nőhet Oroszország gazdasága. A szankciók ellenére a nemzetközi kereskedelem minden szektorban növekedni kezdett, mivel közvetlenül a nyugati szankciók bevezetése után az orosz kormányzat kelet felé kezdett el kereskedni. Emellett pedig a Világbank és az IMF nemrég javított az orosz gazdaságra vonatkozó előrejelzésein. Korábban Annalena Baerbock német külügyminiszter egy könyvinterjúban azt mondta, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett nyugati szankcióknak nincs gazdasági hatásuk.

– fogalmazott a zöldpárti külügyi tárcavezető Stephan Lamby újságírónak az új könyvéhez készült interjúban. Hozzátette:

Baerbock amiatt is nagyon csalódott, hogy az orosz gazdaság a szankciók ellenére továbbra is növekszik.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?