Pesti Srácok

Borkai abban bízik, hogy a kormány támogatása nélkül is sikeresen vezetné Győrt

Borkai abban bízik, hogy a kormány támogatása nélkül is sikeresen vezetné Győrt

A szexbotrányba keveredett egykori győri polgármester, Borkai Zsolt úgy véli, hogy a kormány támogatása nélkül is sikeres városvezető lenne. A korábban kormánypárti színekben, most függetlenként induló politikus szerint nem a támogatásokon múlik a város sikere, mivel Győr már eleve elég erős ahhoz, hogy működjön. Az expolgármester feltehetően ezt a már oda vitt beruházásokra alapozza.

Október 25-én jelentette be Borkai Zsolt közösségi oldalán, hogy a 2024-es választáson ismét versenybe száll a polgármesteri székért. Borkai Zsolt az Indexnek is interjút adott, amelyben elmondta, hogy az önkormányzati választásokon függetlenként térne vissza Győr élére, ehhez azonban le kellene győznie utódját, a kormánypártok által támogatott Dézsi Csaba Andrást, illetve egy helyi újságírót, Pintér Bencét is.

Most pedig az ATV-nek nyilatkozott úgy, hogy biztos benne, hogy a kormány támogatása nélkül is sikeres tudna lenni Győr polgármestereként.

Borkai Zsolt úgy látja, hogy Győr jövője elsődlegesen nem a költségvetési forrásokon múlik, mivel szerinte a város támogatások nélkül is elég erős ahhoz, hogy jól működjön. Magyarország költségvetését „nehézkes történetnek” nevezte, így szerinte saját erőből érdemes megoldani a város működését.

PestiSracok facebook image

Korábbi tisztségéről elmondta, hogy „nem volt hibátlan polgármester”, de 2006–2019 között Győr fejlődött és sikeres volt. Megjegyezte, hogy a sikerhez azok az emberek is kellettek, akik összefogtak és előre vitték a várost.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.