Pesti Srácok

Boros Imre: Ezért a Molnak felelnie kell! (PS-interjú)

Boros Imre: Ezért a Molnak felelnie kell! (PS-interjú)

Nyilvánvaló, hogy a Molnál árat akarnak emelni és el akarják töröltetni a 480 forintos ársapkát, ezért mindent elkövetnek fű alatt. Pedig az általuk feldolgozott nyersolaj ára nem nőtt, hanem csökkent a közelmúltban. A nép hülyítése és rémhírkeltés folyik tehát, magas fokon – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Boros Imre közgazdász doktor, korábbi Phare-miniszter. Szerinte nyilvánvaló a zsarolás szándéka; lehet, hogy a ma bemutatkozó új energiaügyi minisztert, Lantos Csabát akarják móresre tanítani avval, hogy ma alig kapni üzemanyagot. Dezorganizálni akarják a magyar társadalmat, ami ellen a titkosszolgálatnak és a magyar kormánynak a leghatározottabban fel kell lépnie! Boros Imre szerint nem szabad teketóriázni, hanem – Nyugaton ma amúgy is divatos módon – szigorú állami irányítás alá kell vonni a Molt.

Tudott tankolni?

Mindig a Molnál tankolok. Tegnap, Győrből jövet már csak prémiumot kaptam, emelt áron.

A kollégák ma gyakorlatilag sehol nem tudtak tankolni a fővárosban, se benzint, se gázolajat, pedig a százhalombattai finomító műszaki problémája – a hírek szerint – csak a gázolajfinomítást érinti. Mi történik itt?

PestiSracok facebook image

Egy hete folyik a hisztériakeltés, hogy a nyugati olajembargó milyen hatással van Magyarországra és készlethiány lesz. Pedig az embargó csak a tengeren hozott olajra vonatkozik, a vezetékesre nem. Utóbbiból a teljes orosz import mintegy 25 százaléka átszivárog a nyugati ellátásba, például Németországba, azaz ott sem eszik olyan forrón a kását. Az arabok most kétségtelenül fel fogják verni a Brent olaj árát, de az embargó egyáltalán nem indokolja meg az itthoni áremelést. Itthon a nép hülyítése folyik magas fokon; egy Holoda Attila nevű volt molos igazgató és egykori energiaügyi helyettes államtitkár különösen élen jár a rémhírkeltésben. Nem csoda, hogy az emberek megrohamozták a kutakat és elfogyott az üzemanyag.

Kinek a felelőssége ez?

Ne felejtsük el, hogy a Mol Nyrt. egy lenyúlt multinacionális cég, amiben csak 2010 után tudott újra döntő befolyást szerezni a magyar állam – az osztrák–orosz pakett legendás visszaszerzésével –, de a vállalat működése és érdekei lényegében nem változtak. Nyilvánvaló, hogy árat akarnak emelni és el akarják töröltetni a 480 forintos ársapkát, ezért mindent elkövetnek fű alatt. A Mol három finomítóban érdekelt: az állítólag műszaki gondokkal küszködő százhalombattai mellett a pozsonyiban és a horvátban is. Ugyan miért kell játszani ezt a bazári komédiát és miért nem lehet megszervezni rendesen az ellátást? Ezek a finomítók vezetékeken vannak összekötve, mindenhova eljuttatható az orosz nyersolaj. Aminek az ára nemhogy nőtt volna, hanem még csökkent is, mintegy húsz százalékkal, a háború előtti időkhöz képest. Sajnos sokan hisznek a Mol körüli megmondóemberek siránkozásának, pedig nagyon kilóg a lóláb. Nyilvánvaló amerikai érdek, hogy hisztériát keltsenek Magyarországon. Ha nincs üzemanyag, megbénul minden. Nem véletlen, hogy időnként lövöldöztetnek az ukránokkal a Barátság-kőolajvezeték környékén.

Az Északi Áramlat–2-t simán fel lehetett robbantani, még azt sem tudni, ki tette. A tengeri olajra kivetett uniós embargó után nem lehet, hogy csak azért is tönkreteszik majd a Barátság-vezetéket?

Ugye annak csak az egyik ága – sajnos a hazánkat és Szlovákiát tápláló – jön Ukrajnán keresztül, a másik ága Fehéroroszországon és Lengyelországon át jut az egykori NDK területére. Tehát nem olyan könnyű azt tönkretenni, ráadásul az oroszok sem hagynák szó nélkül. Mindenesetre pillanatnyilag működik és a tartalékaink is rendben vannak, most tehát nincs objektív oka ilyen mértékű hiánynak. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország egy komoly állam Németországhoz képest, ahol még érdemi vizsgálat sem folyik a robbantók kézre kerítésére. Szóval ne hagyjuk magunkat!

A rémhírkeltés maga is egy diverzáns akció része lehet?

Nyilvánvaló a zsarolás szándéka, lehet, hogy a ma bemutatkozó új energiaügyi minisztert, Lantos Csabát akarják móresre tanítani avval, hogy ma alig kapni üzemanyagot. Dezorganizálni akarják a magyar társadalmat. Amit nem sikerült elérni Ursula von der "Wunderlüger" támadásaival, az ellenzéknek tolt guruló dollárokkal és a folyamatos bullshiteléssel, azt most elérik az üzemanyagpánikkal: bizonytalanságot és indulatokat keltenek. Hogy hol az összefüggés? Ne felejtsük el, hogy a Mol Karácsony Gergely kampányába is beszállt...

Mit kell tenni ellene?

Ma az EU-ban úgyis nagy divatja van ennek, tehát szigorú állami irányítás alá kell venni a Molt! Meg kell szervezni a Százhalombattán kieső termelés pótlását a másik két finomítóból, és kőkeményen ki kell vizsgálni, hogy kinek a felelőssége az elhúzódó "karbantartás" és a csővezetékek újabb és újabb elrepedése! A titkosszolgálat és a kormány legyen a lehető leghatározottabb e téren! Ezt nem úszhatják meg következmény nélkül! Persze vannak egyéb feladatok is: nyilvánvaló, hogy a gazdálkodók egy része visszaél a 480 forintos ársapkával, telephelyeik tartályai már dugig vannak az olcsó gázolajjal. Csak annyi ársapkás üzemanyagot szabad kiengedni a mezőgazdaságba, amit a megművelt terület mérete indokol!

A vezető kép a PestiSrácok.hu stúdiójában készült

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.