Pesti Srácok

Börtönbe küldené az ügyészség azt az apát, aki 6 és 14 éves lányát is molesztálta szexuálisan

Börtönbe küldené az ügyészség azt az apát, aki 6 és 14 éves lányát is molesztálta szexuálisan

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt – közölte a vádhatóság szerdán. Az apa a legidősebb lányát általában szobafogsággal büntette, volt, hogy ez egy hónapig tartott. Második gyermekét becsmérelte, megalázta, többször hányásig fojtogatta. Harmadik lányát a 14. születésnapjához közeledve felvilágosításra hivatkozva szexuális cselekményre kényszerítette. A férfi szexuális céllal közeledett hatéves lányához is. A gyerekek sem fizikai, sem lelki támogatásra nem számíthattak anyjuktól, mert a nő a neveléssel kapcsolatos feladatait 2016-tól teljes mértékben elhárította.

A közlemény szerint a férfit kiskorú négyrendbeli veszélyeztetésével, szexuális erőszakkal, szexuális kényszerítéssel, a személyi szabadság kétrendbeli megsértésével, négyrendbeli bántalmazással és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolják, felesége ellen kiskorú négyrendbeli veszélyeztetése a vád.

Szíjjal, fakanállal, horgászbottal bántalmazták őket

A házaspárnak négy lánya született, akik a vádirat szerint 2006 óta rendszeresen tanúi voltak a családi konfliktusoknak, emellett apjuk rendszeresen, szíjjal, fakanállal, horgászbottal is bántalmazta őket. A gyerekek sem fizikai, sem lelki támogatásra nem számíthattak anyjuktól, mert a nő a neveléssel kapcsolatos feladatait 2016-tól teljes mértékben elhárította. A két nagyobb gyerek végzett minden házimunkát, két kisebb testvérüket is ők látták el, a tanulás rovására.

PestiSracok facebook image

Szobafogság, fojtogatás, szexuális erőszak

Az apa a legidősebb lányát általában szobafogsággal büntette, volt, hogy ez egy hónapig tartott. Második gyermekét becsmérelte, megalázta, többször hányásig fojtogatta. Harmadik lányát a 14. születésnapjához közeledve felvilágosításra hivatkozva szexuális cselekményre kényszerítette. A férfi szexuális céllal közeledett hatéves lányához is.

Fegyházbüntetést kér az ügyészség

A családi háttér miatt a gyerekek közül több is alkoholhoz, gyógyszerhez és kábítószerhez nyúlt, elszökdösött otthonról, éles tárggyal bántalmazta magát. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfire fegyházbüntetés kiszabását kérte és szülői felügyeleti jogának megvonását indítványozta.

Forrás: MTI, Fotó: MTI-illusztráció

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.