Pesti Srácok

Börtönre ítélték Messit, de valószínűleg focizhat tovább

Börtönre ítélték Messit, de valószínűleg focizhat tovább

A spanyol legfelsőbb bíróság döntése után immár tény, hogy börtönbüntetésre ítélték Lionel Messit. A Barcelona sztárfocistája az apjára mutogatott, az apa pedig egy pénzügyi tanácsadóra.

A barcelonai bíróság tavaly már 21 hónapos börtönbüntetést adott Messinek és az apjának azért az adócsalásért, amelyet 2007 és 2009 között követtek el. A fellebbezés után került a legfelső bírósághoz az ügy, amely most helyben hagyta az ítéletet. A spanyol jogszabályok szerint azonban a büntetlen előéletű személyre kiszabott, két évnél rövidebb börtönbüntetést nem kell leülni, hanem próbaidőre bocsátható az illető, így Messi még maradhat a futballpályán.

Az ügy háttere, hogy a focista csillagászati keresetéből nem fizettek be 4,1 millió eurót az említett időszakban. A botrány csak 2013-ban pattant ki, ezután egy 5 milliós összeg befizetésével próbáltak korrigálni, de ez sem hatotta meg a bíróságot: mindhárom elcsalt évért hét-hét hónap börtönt szabott ki

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Messi még korábban, apja ugyanakkor azzal védekezett, hogy ő egy pénzügyi tanácsadóban bízott meg.

forrás: 24.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?