A kommunista titkosszolgálatok jelentős energiát fordítottak arra, hogy az emigrációba menekült értelmiséget behálózzák. Az ellenségesnek minősített személyeket igyekeztek lejáratni, hitelteleníteni, illetve mindent megtettek azért, hogy a kialakuló emigráns csoportokat bomlasszák, a tagokat egymás ellen fordítsák. Voltak azonban olyanok is a nyugati magyarság soraiban, akikről úgy gondolták, megengedőbb hangnemben gondolkodnak a szovjet megszállás alatt álló szülőföldről, honvágyuk és gyökereik olyan erősek, hogy könnyen találhatnak egy gyenge pontot, amelynek felhasználásával a közelükbe férkőzhetnek.
Minél ismertebb személyről volt szó, annál nagyobb visszhangot kapott, ha sikerült hazacsábítani, de sokszor a cél csupán annyi volt, hogy pozitív hangnemben nyilatkozzon az otthoni viszonyokról, ezzel is befolyásolva a környezetét.
Hidegháborús kémjátszmák
Az ötvenes évektől meginduló Szabad Európa Rádió (SZER) szerkesztősége az egyik legfontosabb közösség volt, ahová be akart épülni a hazai államvédelem. Nem véletlenül. Nem pusztán arról volt szó, hogy műsoraik hangvétele erősen antikommunista jelleget öltött, hanem az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy az amerikai hírszerzés üzemelteti az intézményt. A különböző nemzetek szerkesztőségei – így a magyarok is – mindent megtettek azért, hogy minél részletesebb információkat szerezzenek a vasfüggönnyel elzárt hazájukról. Legtöbbször természetesen a frissen „disszidált” emberektől szerezték a híreket, de próbálkoztak az otthoni barátaik, ismerőseik segítségével is tájékozódni, valamiféle amatőr „kémhálózat” kiépítésével is kísérleteztek. A magyarországi hírszerzés a SZER megkörnyékezésével részben be akart épülni az ellenséges titkosszolgálat berkeibe, részben pedig olyan rést keresett, amelyen keresztül saját érdekeiknek mentén tudták volna befolyásolni az adások hangvételét. Ezen megfontolások vezettek oda, hogy a rádió egyik első munkatársa, Vámos Imre – aki a Látóhatár című emigráns folyóirat szerkesztője is volt egyben – kiemelten fontos célszeméllyé vált az ÁVH számára. A beszervezésére indított akciók jó bepillantást engednek a korabeli államvédelem működési mechanizmusaiba.
Az édesanya sarokba szorítása
Vámos Imre levelezését a szerv folyamatosan figyelte, kapcsolatairól környezettanulmányokat készítettek, és arra a következtetésre jutottak, hogy édesanyján keresztül lehetne a legkönnyebben a közelébe férkőzni. Elképzelésük nem pusztán azon alapult, hogy Vámos édesanyjával állandó kapcsolatban állt, hanem korábbi munkája miatt az asszonyt zsarolhatónak gondolták. Az asszony a háború alatt ugyanis a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek katonai parancsnokságán titkárnőként dolgozott egy ott szolgálatot teljesítő ezredes mellett. 1945-ben le is tartóztatták, heteken keresztül vallatták, de nem tudott semmi információt adni a politikai rendőrséget érdeklő katonatisztekről, ezért elengedték, és visszatért a csepeli üzem titkárságára dolgozni. A későbbiek során többször kihallgatták, így számítottak arra, hogy a munkahelyén nem is lesz feltűnő, ha újra elbeszélgetnek vele.
Az előzetes elképzelés az volt, hogy levelet iratnak Vámosnéval Münchenbe, amelyben beszámol arról, hogy milyen nagy segítségére van az államvédelem a megélhetésében, a munkakörülményeinek javításában, vagyis burkoltan megzsarolják Vámos Imrét: amennyiben nem segít, édesanyja nehéz helyzetbe kerülhet. Természetesen pressziós alapon igyekeztek beszervezni az asszonyt, éreztetve vele, hogy háború alatti tevékenysége miatt újra bajba kerülhet.
Az egész kihallgatás alatt a nevezett múltbeli magatartását olyan színben tüntetjük fel előtte, hogy ő érezze annak teljes súlyát, és érezze, hogy a jövőbeni érvényesülése a kezünkben van.
A levél eljuttatását egy fedésben lévő ügynökükkel képzelték el, miközben Vámosné levelezését szoros ellenőrzés alá akarták vonni, nehogy kerülő úton lebeszélje fiát az együttműködésről. 1952 augusztusában az ÁVH VIII/4. Osztálya (emigrációs hírszerzés) felkérte a szabotázs elhárítással foglalkozó részleget (I/4. Osztály), hogy bízza meg a csepeli titkárnőt a gyárban dolgozók megfigyelésével, mellékesen pedig a hírszerzés is felhasználná őt, hogy utat találjon a SZER szerkesztőségéhez.
Megrendítő bátorság
Az ÁVH hírszerzésének vezetője ebben az időben Farkas Vladimir, a rettegett honvédelmi miniszter, Farkas Mihály fia volt. Farkas Vladimir a rendszerváltás éveiben Nincs mentség címmel megírta visszaemlékezését, amelyben ugyan szépítette saját szerepét az ötvenes évek terrorjában, de legalább részben szembenézett bűneivel. Ebben a kötetben azt állította, hogy az emigráció bomlasztása volt a legfontosabb feladatuk, nem meglepő hát, hogy Vámos aktája tele van Farkas saját kezű jegyzeteivel, vagyis a hírszerzés feje személyesen felügyelte a SZER szerkesztőjének megkörnyékezésére indított akciókat. 1951 őszén saját kezével biggyesztette oda ezt a megjegyzést a gépelt jelentés mellé:
Vámos megközelítése az anyján keresztül nem néz ki egyelőre nagyon reálisnak. Ennek ellenére a javasolt intézkedésekkel egyetértek. Meg kellene azonban alaposan vizsgálni közeli »nőkapcsolatait« is. Nincs kizárva, hogy mivel a svájci nők nem igen buknak rá (a jelentés szerint) Vámos továbbra is kitart valamelyik hazai szerelme mellett.
Farkas Vladimir jól ítélte meg a lehetőségeiket: valóban nem volt Vámosné megfelelő személy ahhoz, hogy eljussanak fiához. Az asszony a maga egyszerű eszközeivel végig ellenállt az államvédelemnek. Egyenes és őszinte megnyilatkozásai meglepőek, hiszen 1952-ben egyenesen elutasítani az ÁVH tisztjeit, köztudottan életveszélyes volt.
Az eddigi munkája során semmi konkrétumot nem adott, és az egész magatartásán látszik, hogy dolgozni egyáltalán nem akar. Úgy próbál az egyes feladatok alól kibúvót keresni, hogy az illetékes vonalvezető elvtársnak azt mondja, hogy ő nem szeret és nem tud más emberekre rosszat mondani.
– olvashatjuk az államvédelem elemzését. Az asszony keresztülhúzta a politikai rendőrség számítását. Dekonspirálta magát rokonai és munkatársai előtt is, sőt leveleiben folyamatosan tájékoztatta fiát arról, hogy az államvédelem rendszeresen zaklatja őt. Ezek a levelek fennakadtak ugyan a levélellenőrzés során, de Vámos Imre hamarosan mégis tudomást szerzett a történtekről.
A bosszú
Vámosné 1952. november elején a Sopronhoz közeli Lövő községben készült kéthetes szabadságát eltölteni. Miután az ÁVH megbizonyosodott róla, hogy együttműködésre nem számíthat az asszony részéről, kicsinyes bosszúhadjáratot indított ellene. Megakadályozta szakszervezeti üdülését, nyugatra való szökési kísérletnek titulálva utazását, és Lövő helyett Kistarcsára „utalta be”. Az indoklás a következő:
Ez a nő egy olyan ellenség, akin keresztül az eredeti elgondolás szerint nem jutunk el Vámos Imréhez. Új módszer szerint először büntessük az anyját, s aztán jelentkezzünk Vámos Imrénél.
1952. december 17-én Vámos Imrénét lánya balatonfűzfői otthonából a kistarcsai internálótáborba szállították. Fia nővére leveléből értesült a történtekről, de úgy tűnik, konkrét lépéseket nem tett édesanyja kiszabadítására, valószínűleg nem is tudott arról, hogy édesanyja miatta szenved. Testvéreivel folytatott levelezésében feltűnően kerülte a helyzet nevén nevezését, édesanyjáról úgy írt, mint aki betegség miatt kórházba került. Nővérei megértették a burkolt kérést, és ők is ebben a formában informálták bátyjukat. Vámos Imre nyilván attól tartott, ha a nyugati elhárítás tudomást szerez édesanyja helyzetéről, potenciálisan zsarolhatónak, vagyis megbízhatatlannak bélyegzik, és elveszíti állását – hiszen ne feledjük: a SZER az amerikai hírszerzés befolyása alatt állt.
Meghurcolva
Az 1953-ban bekövetkezett politikai fordulat alapvetően befolyásolta a Vámos Imre ellen tervezett akciókat is. Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése és Péter Gáborék bukása megakasztotta a folyamatot. 1953. június 24-én még részletes tervet dolgoztak ki arra vonatkozóan, miképpen és kinek a segítségével fogják Vámost együttműködésre bírni, de a kivitelezés elmaradt. Almási Imre nevű informátoruknak kellett volna a Külügyminisztérium fedésével Münchenbe utaznia, és átadni egy levelet a következő üzenettel:
tartalmazni fogja [mármint a levél], hogy anyja és testvérei igen nehéz körülmények között élnek. Különösen súlyos az anyjának a helyzete, […] anyja jelenlegi helyzetén csupán ő tud segíteni, ugyanez áll a testvérei esetében is, akik ugyancsak benne látják egyetlen reményüket. Rámutatunk a levélben arra is, hogy mi lehetőséget adunk számára a fenti kérdések egészséges megoldására.
Az internálótáborok felszámolásával Vámos Imréné 1953. augusztus 27-én hazatérhetett. Pontosabban csak elhagyhatta a tábor területét, de nem volt már otthona, ahová hazatérhetett volna. Csepeli kétszobás lakását elkobozták tőle, berendezése pedig – az államvédelem cinikus szóhasználatával élve – „elkallódott”. Lányánál talált menedéket Balatonfűzfőn, majd néhány évvel később újra férjhez ment és visszaköltözött Budapestre. 1962-ben rehabilitációs kérelemmel fordult a Belügyminisztériumhoz, amelyben erkölcsi és anyagi kártalanítást kért meghurcoltatásáért. A Belügyminisztérium Titkársága jogosnak találta kérelmét, elismerte, hogy internálása megtorló jellegű volt, ennek ellenére a Rehabilitációs Bizottság elutasította kérelmét. Két évvel később azonban mégis megkapta az erkölcsi rehabilitálást, és tízezer forint segélyt is megítéltek részére. Érdemes felfigyelnünk a Belügyminisztérium szóhasználatára. Annak ellenére, hogy már 1962-ben megtorló jellegűnek, vagyis törvénytelennek ítélték az asszony büntetését, és annak ellenére, hogy a Rákosi-rendszer személyi kultuszától és annak bűneitől Kádár János és kormánya szóban elhatárolta magát, az erkölcsi mentesítést csak méltányossági okokból ítélték meg, vagyis nem bűncselekmény hiányában, ráadásul a megítélt pénzösszeget sem kártalanítás vagy kárpótlás gyanánt, hanem segélyként utalták ki számára.
Nem sikerült megközelíteniük Vámost édesanyja megkínzásával sem. A hatalom azonban nem állt el az eredeti céljától: újabb és újabb lehetőségeket keresett, újabb és újabb családtagokat zsarolt meg és lehetetlenített el egyetlen író megnyerése miatt. Innen folytatjuk!
Vezető kép: A Szabad Európa Rádió székháza. Az amerikai kongresszus által a II. világháború után létrehozott, az elnyomott népek tájékoztatását szolgáló Szabad Európa Rádió 1951. október 6-án kezdte meg rendszeres magyar nyelvű adásait, a Szabad Magyarország hangja néven. A rádió több mint 40 éven át betöltötte feladatát: a kommunizmus elbukott. A Szabad Európa Rádió 1993. október 31-én szüntette meg magyar adását. (MTI FOTO/ADN)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS